Egy biciklivel közlekedő urat szólítottunk le a Vörösmarty téren, hogy feltegyük neki sorozatunk kérdéseit. István szívesen válaszolt, de fényképet nem akart közölni magáról. Fót számára a főváros, Budapest közelségét jelenti.…
Fóti szemmel
-
-
Görögné Beczák Emesével Fót központjában találkoztunk. Éppen a kormányablakbuszra várakoztak, amikor leszólítottuk a kis családot, hogy sorozatunk kérdéseire válaszoljanak. Emesének Fót azt a helyet jelenti, AHOL JÓ ÉLNI. Mióta éltek…
-
Egykori intézményvezetőjét búcsúztatta el pénteken a Fóti Boglárka Óvoda és Bölcsőde. Nyéki Lászlóné Iluska már tavaly nyugdíjba ment, de a koronavírus miatt akkor nem tudtak tőle úgy elköszönni, ahogy szerették…
-
Úrnapját, a katolikus főünnepet, az Úr szent testének és vérének ünnepét pünkösdvasárnap után két héttel tartják meg. Idén immár 3. alkalommal különleges módon ünnepeltek Fóton, virágszőnyeggel díszítették a templom udvarát.…
-
Mostantól önálló beavatkozó egységként működhet a Fóti Aqua Önkéntes Tűzoltó Egyesület. Ezzel a 2019 novemberében alakult egyesület megbízható munkáját érte kitüntető elismerés. Benedek Csaba, a Fóti Aqua ÖTE alelnöke elmondta,…
-
A Fotinfo.hu fotósa, Bocskay Zsolt elképesztő szépségű felvételeken örökítette meg Fót környékének vadvirágait. Sétáljon velünk képzeletben, csodálja meg a tavasz pompáját! Megannyi virág és a csodás táj a természet szerelmeseinek!
-
Az oltás iránt minden várakozást felülmúlt az érdeklődés ma Fóton. Sokan jöttek olyanok is, akik nem regisztráltak. 200 emberre elegendő vakcinával készültek az oltóbuszban, vélhetően ez el is fogy majd.…
-
A gyönyörű tavaszi időben nincs is jobb program, mint a csomádi vasútállomásról a Somlyón keresztül átsétálni Fótra. A panorámapontról a kilátás fantasztikus – ellátni a budai és visegrádi hegyekig, és…
-
42 évvel ezelőtt, 1979. április 27-én hunyt el a szepességi Podolinban született Németh Kálmán szobrászművész, aki élete nagy részében Fóton élt és alkotott. Már kisgyermekként nagyapja asztalosműhelyében ismerkedett meg a…