Fotósunk gyönyörű felvételeket készített az ünnepek alatt: Fót fái virágba borultak, ami a mostani nehéz időkben egy kis boldogságot csempészhet az emberek lelkébe. Jön a tavasz, éled a természet, így …
Fóti szemmel
-
-
A városban járva megkérdeztük az embereket, hogyan állnak hozzá az oltásokhoz, regisztráltak-e, vagy kaptak-e már oltást. A több mint egy éve tartó járvány harmadik hullámát éljük éppen. Már túlléptük a …
-
Kollégánk ezt próbálta feltérképezni a városban. Nem csak nézett, kérdezett is. A egyik beszélgetőpartnere szerint a fótiaknak körülbelül a fele visel közterületen maszkot és ez nagyjából egybeesik azzal, amit …
-
Albert Bernadett, a Mindenütt jóóó – Travel blog írója, szerkesztője légiutas-kísérőként dolgozik külföldön. Szerencsés ember, hiszen munkája mellett a hobbyja ugyancsak az utazás, az országok és kultúrák felfedezése. Számtalan utazási …
-
Kiss Tiborral, a Vörösmarty Művelődési Ház technikusával a Vörösmarty téri „Lángos” előtt találkoztunk. Amíg elkészült a finom lángos, alkalmunk nyílt feltenni Tibornak sorozatunk kérdéseit a városról. Számára Fót leginkább a …
-
Hétfőtől már nem csak a középiskolások, hanem az általános iskolások is otthon tanulnak. Két fóti iskolában jártunk utána annak, hogy milyen arányban igényelték a szülők az iskolai ügyeletet, illetve hogyan …
-
A Fóti Fáy András Általános Iskola igazgatóját, Kakuk Zsoltot kérdeztük az átállásról a digitális tanításra, a tavaly márciusi tapasztalatok hasznosságáról, illetve a tanárok, diákok hangulatáról. Mennyire érte váratlanul Önöket, hogy …
-
Sorozatunk következő részében Kisalagon tettük fel Fóttal kapcsolatos kérdéseinket Bodnár Jánosnénak, akivel Kisalag központi részén találkoztunk. A hölgy nem akarta hogy fotót készítsünk róla, de a város számára is fontos, …
-
Néhány napja még a befagyott tavat mutattuk be, most pedig a lassan kezdődő tavaszt hoztuk el képekben. Képek: Konkoly-Thege György
