Egykori intézményvezetőjét búcsúztatta el pénteken a Fóti Boglárka Óvoda és Bölcsőde. Nyéki Lászlóné Iluska már tavaly nyugdíjba ment, de a koronavírus miatt akkor nem tudtak tőle úgy elköszönni, ahogy szerették …
Fóti szemmel
-
-
Úrnapját, a katolikus főünnepet, az Úr szent testének és vérének ünnepét pünkösdvasárnap után két héttel tartják meg. Idén immár 3. alkalommal különleges módon ünnepeltek Fóton, virágszőnyeggel díszítették a templom udvarát. …
-
Mostantól önálló beavatkozó egységként működhet a Fóti Aqua Önkéntes Tűzoltó Egyesület. Ezzel a 2019 novemberében alakult egyesület megbízható munkáját érte kitüntető elismerés. Benedek Csaba, a Fóti Aqua ÖTE alelnöke elmondta, …
-
A Fotinfo.hu fotósa, Bocskay Zsolt elképesztő szépségű felvételeken örökítette meg Fót környékének vadvirágait. Sétáljon velünk képzeletben, csodálja meg a tavasz pompáját! Megannyi virág és a csodás táj a természet szerelmeseinek!
-
Az oltás iránt minden várakozást felülmúlt az érdeklődés ma Fóton. Sokan jöttek olyanok is, akik nem regisztráltak. 200 emberre elegendő vakcinával készültek az oltóbuszban, vélhetően ez el is fogy majd. …
-
A gyönyörű tavaszi időben nincs is jobb program, mint a csomádi vasútállomásról a Somlyón keresztül átsétálni Fótra. A panorámapontról a kilátás fantasztikus – ellátni a budai és visegrádi hegyekig, és …
-
42 évvel ezelőtt, 1979. április 27-én hunyt el a szepességi Podolinban született Németh Kálmán szobrászművész, aki élete nagy részében Fóton élt és alkotott. Már kisgyermekként nagyapja asztalosműhelyében ismerkedett meg a …
-
Azt már tudjuk, hogy Fóton élni jó, és az is biztos, hogy itt turistának lenni sem utolsó! Látnivalókban, természeti kincsekben gazdag városunk hétvégi programnak is kiváló, amit hazánk első számú …
-
A MultiCash-Könyvelő Kft. nyerte a Fót Vállalkozója díjat az idén – jelentette be még március 15. előtt Dr. Vass György polgármester. A cég egyik ügyvezető igazgatójával, Czifferszky Ildikóval beszélgettünk. A …
