Még egy éve sincs, hogy interjút készítettünk Suhajda Szilárd expedíciós hegymászóval, akit tavaly nyáron a május 14-i Lhoce-expedíciójának sikeréről faggattunk, illetve hegymászói karrierjéről, ambícióiról és szenvedélyéről. Következő célja a Mount…
Életstílus
-
-
A gyönyörű időben ebben az évben nagyon sokan indultak a különböző kategóriákban: 2 (rövid táv), 5 (normál táv), 12 (sportos táv) kilométeren, és a 21 kilométeres Somlyó-félmaratonon. Az eredményeket korcsoportonként…
-
ÉletstílusKözérdekűProgramokSport
Ez aztán a jó napkezdés! Reggelit kaphatnak a bringások!
by dombtetoIsmét bringás reggelit szervez a fóti önkormányzat. Mint azt Fót város honlapján közzétették, a Magyar Kerékpárosklub Bringázz a munkába! kampányához csatlakozva május 17-én Fóton, a Vörösmarty téren bringás reggeli lesz.…
-
Mindjárt itt van a futókörök napja az Impulzus Egyesület és Fót Város szervezésében! Május 21-én, vasárnap az ország 26 különböző pontján lehet birtokba venni az ország rekortán borítású futóköreit. Az…
-
Néhány hete a tó környékén jártunk, és bemutattuk a zöldülő természetet, most a várost járva lestünk be udvarokba, fotóztunk parkokban és tereken. A közterületeken a szép virágok a városnak köszönhetők.…
-
A katolikus könnyűzenei előadók közösen énekelnek április 30-án a Kossuth téren a szentmise előtt, ahol többek között elhangzik Borka Zsolt Mária, Mária szép virágszál kezdetű éneke is. Borka Zsoltot, a…
-
Szentgyörgyi Rómeó tartotta a bemelegítést, majd elindultak az 5 és a 21 kilométeres futás versenyzői. Összesen 78-an kezdték el a versenyt tíz órakor. A II. Fóti Futófesztiválról nézze meg…
-
ÉletstílusSzínes
Gyógyulásban én vagyok a Forma-1 – Beszélgetés Greguss Sándor író, tanúságtevővel
by franciskaDr. Fodor Réka afrikai missziós orvosról már olvashattak korábbi cikkünkben, ezúttal a férjével, Greguss Sándor íróval ismerkedhetnek meg az olvasóink, aki a közösségi médiában írt posztjaiban, csodálatos írásaiban segít másoknak eligazodni a…
-
Egyik fotósunk, Konkoly-Thege György évek óta dolgozik a Fótinfonak, portálunkon rendszeresen jelennek meg fotói és cikkei. Bár közgazdász végzettségű, régóta él a fotózásból és az újságírásból. Képeit gyakran mutatja be…
-
A nőnapi ünnepség a Vörösmarty Művelődési Házban lesz este 7-kor. A város polgármestere is köszönti majd a hölgyeket a műsor előtt, melyben Miller Zoltán színművész lép fel. Az eseményről tudósítunk majd,…