

A Fóti Közszolgáltató Nonprofit Kft. munkatársainak tájékoztatása szerint a Somlyó-tónál szakvélemény alapján ki kell vágni három kiöregedett, veszélyes fát.
A kivágásra javasolt fák egészségi állapota, törzs- és koronaalakja és elhelyezkedése indokolja a beavatkozást. Az elkészült szakvélemény alapján a fák helyére korai juhart, szivarfát, vagy nyírfát javasoltak pótlásként a szakemberek, ezeket a Kft. kertészei rövid időn belül el is ültetik.
Egy magányosan kóborló barnamedvéről érkezett szerdán lakossági bejelentés a Pest megyei Acsa és Püspökhatvan közötti területről, a nyomok vizsgálata igazolta, hogy valóban medve járt a térségben – közölte a Pilisi Parkerdő Zrt.
Az erdőgazdaság tájékoztatása szerint a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóságával vadkamerákat helyeztek ki, valamint a területért felelős hivatásos vadászok és a természetvédelmi őrszolgálat munkatársai naponta ellenőrzik az érintett körzetet.
A Pilisi Parkerdő és a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóságának szakemberei azt javasolják, hogy a kirándulók jelenleg kerüljék el az Acsa és Püspökhatvan környéki erdőségeket.
Kérik, hogy észlelés esetén senki ne közelítse meg az állatot, kerülni kell a hirtelen mozdulatokat és a szemkontaktust, lassan mozogva tanácsos a helyszínt elhagyni.
Képünk illusztráció.
Napra pontosan 100 évvel ezelőtt avatták fel ünnepélyes keretek között a fóti Suum Cuique- telepet, amely gróf Apponyi Franciska áldozatvállalásának eredményeképpen valósulhatott meg. Az első 18 ház elkészültét tízezer ember ünnepelte 1922. május 25-én.
Délelőtt stábunk is betekintett a telep avatásának centenáriumáról szóló kiállításra, ahol Balogh Dávid művészettörténész-muzeológus, a kiállítás kurátora örömmel mutatta meg nekünk a tizedik adománytáblát, az 1927-ben épült Magyar Ház tábláját, melyet most kaptak és helyeztek be a tárlatba.
A kiállítás szervezői kurátori tárlatvezetésekkel várják az érdeklődőket, az iskolás osztályokat, csoportokat a következő időpontokban:
május 27-én 16:30-kor
június 3-án 16:30-kor
június 4-én 15 órakor
Június 10-én 16:30-kor teleptörténeti séta, kezdés az Erkel-térnél
június 16-án 16:30-kor
Az érdeklődők a tárlatvezetésekre a Németh Kálmán Emlékház telefonszámán, 06-70-3319236 jelentkezhetnek be.
A Serdült Tamás vezetette felnőtt labdarúgócsapat 27 év után újra bajnokságot nyert, nem is akárhogyan – eddig 100%-os teljesítménnyel, vesztett pont nélkül. A május 28-i meccsre az egyesület telephelyén várják a fóti szurkolókat az idény utolsó drukkolására.