Nem kell barkácsáruházba menni a kályháért

by franciska

Kályhára vagy kerti konyhára volna szüksége? – erre is van megoldás Fóton! A Városunkért Alapítvány egyik kiemelt célja, hogy megismertesse a fóti lakosokkal a helyi cégeket és szolgáltatásokat. Sokan  azonnal barkácsáruházba mennének, ha kandallóra vagy kerti grillre vágynak, pedig helyi vállalkozás is nyújt segítséget a problémájuk megoldásában.

A Csaszkó Kályha meglévő cserépkályhák bontásával, újraépítésével, kandallók, búbos kemencék, kerti grillek és kerti konyhák építésével foglalkozik. Az érdeklődők széles csempeválasztékból válogathatnak és a jobb átláthatóság érdekében 3D-s látványtervet is igényelhetnek.

A cégnek is helye van a Városunkért Alapítvány Fót által készített információs füzetben, hiszen a helyi közösség, a gazdasági élet erősítése minden fóti érdeke. A füzet segítségével többek között Fót történetéről, nevezetességeiről, közérdekű elérhetőségeiről, helyi vállalkozásairól és civil szervezeteiről is lehet majd tájékozódni.

A kiadványhoz várják minden fóti vállalkozás jelentkezését július 12-ig a varosunkertalap@gmail.com címen.

Több információ a Városunkért Alapítvány Fót Facebook-oldalán található: https://www.facebook.com/varosunkertalapitvanyfot

ÉRDEKES LEHET:

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. RENDBEN Tovább