Október 22-én fáklyás felvonulással emlékeztek a fóti civil szervezetek ’56 hőseire

by franciska

Október 22-én  este fáklyás felvonulást és megemlékezést szerveztek a helyi civil szervezetek az 1956-os forradalom és szabadságharc tiszteletére. A megemlékezés a Károlyi-kastélynál kezdődött, ahonnan a menet az Óvodakertbe vonult, ahol megkoszorúzták az ’56-os kopjafát.

Az ünnepségen jelen lévő gróf Károlyi László gondolatait Molnár Krisztina, helytörténész tolmácsolta. Gróf Károlyi László megköszönte a jelenlévőknek, hogy szívükben őrzik hazánk történelmi hőseit és tisztelegnek a magyar szabadságharcosok emléke előtt.

Gróf Károlyi László beszédében hangot adott az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulóján általuk is megélt rendőri brutalitásnak, a hatalmi terrornak, ahol 16 évvel ezelőtt, 2006. október 23-án a békés ünneplők körében több mint 200 civil embert sebesítettek meg súlyosan. „ Békét akarunk, egységes nemzetet, amely kiáll nemzeti és emberi jogainkért, mert csak egy erős nemzet tudja magát sikeresen megvédeni idegen erőszak ellen, legyenek azok tankok, nemzeti spekulánsok, vagy bankok” – idézte Molnár Krisztina gróf Károlyi László szavait”. A beszédet követően a jelen lévő gróf Károlyi Károly elindította a fáklyás menetet.

Az Óvodakertben a megemlékezés a Himnusz meghallgatásával kezdődött, amit a Fóti Zeneiskola fúvós zenekara adott elő. Bíró Zoltán, alpolgármester ünnepi beszédében elsőként köszönetét fejezte ki a fóti civil szervezeteknek, hogy a fóti értékteremtés mellett az értékek őrzését, hagyományok tiszteletét is fontosnak tartják.

„Azokat az emberi tulajdonságokat ünnepeljük, amiket úgy nevezünk, hogy igazságérzet, hazaszeretet, becsület és önfeláldozás. Nekünk most van feladatunk 1956-tal kapcsolatban. Azért emlékezünk, hogy másokat emlékeztessünk, és kinyilvánítsuk azt, hogy elítéljük a hazaárulást. 1956 októbere olyan súlypontja a magyar történelemnek, amely a mai napig hallatja a hangját, amelyben a hősök a szabadság kivívásáért küzdöttek az elnyomókkal szemben.  Ma a hősökre emlékezünk, akik mindent feladtak a magyar jövőért, hogy nekünk ne kelljen megtapasztalni azt a fajta diktatúrát, amit nekik. A szabadság a legfontosabb nemzeti értékünk, azt jelenti, hogy magunk döntünk sorsunkról, nem hagyjuk, hogy más államok érdekei befolyásoljanak minket.  Fóton a civil szervezetek sokrétűek, a város életében egyre kiemelkedő szerepet töltenek be. A civilek, az egyházak és az önkormányzat közötti együttműködés az ilyen megemlékezések alkalmával még szorosabbá válik. A hősök ereje is az összefogásban rejlett. A mi felelősségünk, hogy a jövő generációjának független Magyarországot adjunk át”- emelte ki ünnepi beszédében az alpolgármester.

Bíró Zoltán után Dr. Cziráki György orvos mondta el ünnepi gondolatait, aki évekkel ezelőtt az első fáklyás menet elindításával teremtett hagyományt az ’56-os hősökre emlékezve.

„Hősök nem születnek, hanem hőssé válnak emberek, akik kritikus helyzetben feltalálják magukat, ki tudnak állni egy ügyért, például egy olyan ügyért, mint a nép szabadsága, amit ki kell vívni. Így lettek hősök azokból a felkelőkből, akik utcára vonultak ’56 októberben, hogy a rendszer megváltoztatásával kivívják a szabadságot. Világhatalommal szálltak szembe, a Szovjetunióval, melynek létezése a kommunizmus eszmerendszerén alapult, és ezt akarta ráerőltetni az érdekszférájába eső államokra is. A békés tüntetésnek induló esemény forradalommá, majd szabadságharccá vált, mihelyst az ávósok belelőttek a tömegbe.” Dr. Cziráki György megemlékezett a nemrég elhunyt  Wittner Máriáról, 56-os szabadságharcosról is, aki az 1956-os Emlékbizottság védnöke volt.  Az eseményen a szervezetek képviselői megkoszorúzták az 56-os kopjafát.

ÉRDEKES LEHET:

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. RENDBEN Tovább