Szűcs Gyuláné Praszna Borbála 1967-től egészen a nyugdíjazásáig dolgozott körzetes nővérként fóti háziorvosok mellett. Mindig megértéssel, empátiával fordult a betegek felé, segítette a Magyar Vöröskereszt munkáját, kuratóriumi tagja a HELP Nemzetközi Orvosi Alapítványnak. Március 15-én Fót Egészségügyért díjjal jutalmazták a munkáját. Borika néni mesélt nekünk a pályájáról.
Meglepődött, amikor megtudta, hogy idén ezt a díjat ön kapja meg?
Teljesen váratlanul ért, nem számítottam rá, hogy ennyi év után díjazni fogják a munkámat, de nagyon jól esik az elismerés.
Mikor kezdte a pályáját és hol?
Újpesten, a Károlyi Sándor Kórházban kezdtem el dolgozni, ott voltam tanuló nővér 1963-ban. A belgyógyászaton és a sebészeten dolgoztam, de a szülőotthonban is voltam gyakorlaton.
Mikor került Fótra háziorvos mellé, mint körzetes nővér?
1965-ben, a lányom születése után egyszerűbb volt helyben dolgozni, mint utazni Újpestre. Igaz, a körzetes nővéri munka más volt, mint amit a kórházban végeztem. Ha a kórházban lejárt a munkaidőm, akkor hazajöttem. Itt Fóton teljesen más rendszer volt. A körzetben nagyon sok fekvő betegünk volt, akiknek inzulint kellett adni, a rákos betegekhez este is ki kellett menni, hogy morfiummal enyhítsük a fájdalmukat. Szokatlan volt nekem ez a munkarend. Kerékpárral tudtam közlekedni. Hosszú volt a munkanap, sőt, ügyeletbe is kellett menni. Amikor délelőtt dolgoztam a rendelőben, akkor hazamentem megfőzni az ebédet, és este visszamentem ügyelni reggel 7 óráig. Ha délelőttös voltam, sokszor haza sem mentem, mert 8 órától már kezdődött a rendelés. Amikor elkezdtem a körzeti nővérmunkát, nagyon nehéz volt megszokni ezt a struktúrát. Pár év után kaptam egy Babetta motorkerékpárt, amivel könnyebben és gyorsabban jutottam el a betegekhez. Emlékszem, előfordult, hogy szilveszterkor is ügyeltem. Hallgattuk a szilveszteri éjféli harangszót, de nem csináltunk ebből ügyet, mivel az orvosi ügyeleten ilyenkor is kellett, hogy legyen valaki. Nagyon sok nehézség és szépség volt ebben a szakmában. A legnehezebb pillanatok azok voltak, amikor egy fiatal beteget veszítettünk el.
Mikor ment nyugdíjba?
65 évesen lettem nyugdíjas, de Orbán doktor agitálására a nyugdíjas búcsúztató után még 6 évig dolgoztam. Nagyon szerettem a munkámat, ezért sem tudtam abbahagyni, és a betegekkel pedig kialakul egy közvetlen kapcsolat és a családtagokkal is. Volt egy nehéz korszaka az életemnek, amikor a férjem rákos lett, és őt is ápolnom kellett. Ez nagyon nehéz időszak volt. Később az én egészségem is romlani kezdett, megviselt a sok ügyelet. Több műtétem is volt. De szerencsére túl vagyok ezeken a gondokon, jelenleg 83 évesen nem
panaszkodom az egészségemre. Lujzi nénivel a Magyar Vöröskeresztben is dolgoztam sok véradáson és tüdőszűrésen.
Hogyan telnek a napjai?
Miután a férjem meghalt, eladtam a házunkat. A lányom hívott Dunakeszire, ott laktam 10 évig, de nem tudtam megszokni a panelban lakást. Visszajöttem Fótra, a másik gyermekem mellé költöztem. Itt nagyon szeretek lenni.
Tősgyökeres fóti vagyok, anyukám is itt született Fóton. Mindenki ismer engem a városban. Zavarban is vagyok, amikor rám köszönnek, mert nem biztos, hogy felismerem, hiszen tényleg rengeteg beteghez jártam ki annak idején. Sok körzetben dolgoztam. Nagyon örülök, hogy ismét itt élhetek. 83 évesen elégedett vagyok az életemmel. Már dédunokám is van, nagyon szeretem a családomat! Ők éltetnek.