Június 30-án átadták a városi díjakat

by franciska

 „Olyan polgárokat tüntetünk ma ki, akik munkájukkal hozzájárultak közösségünk sikeréhez, lelki gazdagodásához, akik tetteikkel, támogatásukkal példát mutatnak mindannyiunknak” – kezdte ünnepi beszédét Dr. Vass György polgármester a városi díjak átadásán, szerdán a Vörösmarty Művelődési Házban.

Dr. Vass György beszédében elmondta, hogy az önkormányzat dolgozói március 15. óta várnak az alkalomra, hogy végre átadhassák a városi díjakat azoknak a fótiaknak, akik munkájukkal, kitartásukkal és áldozatvállalásukkal példát mutatnak.

„A kitüntetés, az elismerés az egyfajta értékrendformálás. A társadalom, a közösség értékrendjének formálása, ami az önök életművének, az önök munkájának a gyümölcse lehet, egyben felelősség is. Azért felelősség, mert miután valaki egy ilyen elismerést kap, méltán tekintenek rá példaképként. Aki ezen a napon kitüntetést kap, érezheti, sőt éreznie kell, hogy ott küzd, ahol a legtöbbet tud elérni, ahová odaállította a Gondviselés” – hangsúlyozta a polgármester.

Magas szakmai tudásuk és lelkiismeretes munkájuk elismeréseként Fót Egészségügyéért díjat kapott Dr. Tóth Szilvia és Dr. Szép Imre.

Fót Kultúrájáért díjat kapott Borka Zsolt és a Fóti Közművelődési Közgyűjteményi Központ munkatársai.

Borka Zsolt 35 éve vezeti a fóti katolikus templom gitáros énekkarát. Vallásos tartalmú dalaival sok fiatalt megszólított és vezetett a közösségi élményen keresztül a hit útjára. Borka Zsolt világi dalokat is ír, verseket zenésít meg, saját zenekarával Weöres Sándor verseit adta elő több budapesti művelődési házban. Fóton számos városi rendezvényen szerepelt az ünnepre, megemlékezésre írt saját szerzeményeivel, megzenésített versekkel.

A Fóti Közművelődési és Közgyűjteményi Központ integrált intézmény, mely a közművelődési, a könyvtári és a múzeumi területeken – összesen 6 telephelyen – közvetít kulturális szolgáltatásokat. Az eltelt időszakban a három intézménytípus összesen 55 millió forint pályázati pénzt nyert el az intézmények szolgáltatási színvonalának emelésére. 28 városi nagy rendezvényt, évente több száz programot kínáltak a Fóton élőknek. Szerteágazó kapcsolataiknak köszönhetően megyei, országos programok színhelyei is voltak a tagintézmények.

Fót Város Önkormányzata az Emberséggel Fótért díjat Tóthné Szöllősi Szilviának adományozta.

 

Tóthné Szöllősi Szilvia Vácon dolgozott a váci kórházban, amikor 2000-ben, azaz 20 évvel ezelőtt elindult Fóton a Házi Szakápolási Szolgálat, melyben ekkor még másodállásban vett részt. 2004-ben indult az Oltalom Átmeneti Gondozóház, ahol teljes állásban dolgozik, 2010-től az otthon vezetőjeként.

Fót Város Önkormányzata az év Közszolgálati tisztviselője díjat Márkosné Dénes Ellának adományozta.

Márkosné Dénes Ella professzionális szaktudásával, a szociális területen végzett munkájával hathatós segítséget tud nyújtani az arra rászoruló fótiaknak. Közel egy éve látja el a Hatósági Osztály vezetését is, támogató és empatikus hozzáállása miatt kollégái körében nagy szeretnek örvend.

Fót Város Önkormányzata az év Vállalkozója díjat a Multicash Könyvelő Kft-nek adományozta.

Több mint 25 éves tapasztalattal alakult a Multicash-Könyvelő Kft., azzal a céllal, hogy Fóton és környékén színvonalas könyvelési és bérszámfejtési szolgáltatásokat nyújtson ügyfeleinek. A Kft. dolgozói aktívan részt vesznek Fót közéletében, önkénteskednek, lehetőségeikhez képest pénzügyileg is támogatják a fóti alapítványokat. A vírushelyzetre reagálva minden Fóton élő egészségügyi dolgozó személyi jövedelemadó-bevallását ingyenesen készítették el 2020-ban és készítik el 2021- ben.

Fót Város Önkormányzata az Év Sportolója díjat a 18 év feletti kategóriában Halászy Gábornak adományozta.

A 61 éves Halászy Gábor 19 éves kora óta sportol. 2016-ban elindult az első félmaratonján, később az 5-10 km-es távokat választotta. A Szenior Fedett Pályás Atlétikai Országos Bajnokságon a 3000 m-es síkfutásban 2020-ban 3. lett az M55-60 korcsoportban. Idén a Hegyifutó Országos Bajnokságon 4. helyezést ért el.

Fót Város Önkormányzata az Év Sportolója díjat a 14 és 18 év közötti kategóriában Matkó Rékának adományozta.

Matkó Réka a 2020-as évben kiemelkedő eredményeket ért el az U18-as korosztályban. A fedett pályás Magyar Bajnokságon egyéniben 2., párosban az első helyen végzett, a nyári szabadtéri Magyar Bajnokságon egyéniben a 3. lett, párosban szintén bajnoki címet szerzett.  Idén számos hazai versenyt nyert meg, köztük decemberben az U18-as mesterversenyt is.

Fót Város Önkormányzata az Év Sportolója díjat a 14 év alatti kategóriában Tóth Dávidnak adományozta.

Tóth Dávid 6  éve versenytáncol „akrobatikus rock and roll” sportágban, páros „children” gyermek korcsoportban kitűnő eredményekkel a Magyar Tánc-Sport Szakszövetség igazolt versenyzője Molnár Zsófia nevű partnerével, akivel sorra nyerik a budapesti területi és országos versenyeket és a magyar bajnokságokat. Kiváló sportteljesítménye mellett a Fóti Ökumenikus Iskola  kitűnő tanulója.

Fót Város Önkormányzata elismerő oklevelet adományozott  Gilicza Pálnénak, a Fóti Települési Értéktár bizottságának és Winczheim Tibornak.

Gilicza Pálné a városi  rendezvényeken, a református gyülekezet eseményein, az óvodai és gyermekvárosi hittanoktatásban, valamint az egészségügy gyógyszerellátási területén mindig készségesen, kedves vidámsággal végezte munkáját – áll a méltatásban.

A Fóti Települési Értéktár Bizottság hét éve alakult azzal a céllal, hogy feltárja, összegyűjtse, gondozza Fót történelmi, kulturális, természeti, tárgyi értékeit, régi szokásait, helytörténeti emlékeit. A bizottság hat tagja Fót iránt elkötelezett személy, aki tisztelettel, alázattal gyűjti idős fóti emberektől egy letűnt világ életbölcsességeit, szokásait, történeteit, régi szép tárgyait. Felterjesztései során számos kiemelkedő helyi érték került a Megyei Értéktárba.

Winczheim Tibor szorgalmával, munkabírásával és sajátos atmoszférájú, később több helyen díjnyertes novelláival tűnt fel Fót irodalmi életében. Ezeket hamarosan versei, illetve saját szervezésű rendezvényei is követték.

Az ünnepségen Tapodi Katalin, a Pest Megyei Népművelők Egyesületének elnöke és Gazdig István, az egyesület elnökségi tagja adta át a Fekete Dió díjat, a megyei szakmai közművelődési díjat a Fóti Vörösmarty Művelődési Ház munkatársainak. Az intézményt  5 éve Palásti Béla Wlassics Gyula-díjas népművelő, igazgató vezeti, aki közművelődési koncepciójában meghatározott irányelvek mentén tudatosan felépített szakmai közösségével egy csapatként érte el kitűzött céljait.

A Vörösmarty Művelődési Ház munkatársai:

Palásti Béla igazgató, Keresztesi Lászlóné, Simon-Nagy Nikolett, Jarabin Kinga, Dobozi-Dudás Bernadett, Ujlaki Bettina közművelődési szakmai munkatársak, Baranyoczki Tiborné és Rábai Zoltán technikai munkatársak.

 

 

 

 

ÉRDEKES LEHET:

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. RENDBEN Tovább