14-18 évesek: Matkó Réka az év fóti sportolója

by Karakai Ildikó

Réka két éve él Fóton, de már korábban, Debrecenből is járt ide Horváth Henrikhez, aki azóta is edzője a Future Tennis Team-ben.

15 éves kora óta, mióta a városban él, meg kellett tanulnia, hogyan lássa el magát. Ez sokat segített abban, hogy hamar önálló lett. Ismerősöknél lakik,  külön lakrészben,  így tartja biztonságosabbnak.

Réka nagyon szeret utazni: ha teheti, mindig úton van. Fótot is nagyon kedveli, például a Fáy Présház környékét.

A mostani magyar női listán a 14. helyen áll, és pont a pandémia előtt kezdett el külföldi versenyekre járni, főleg a környező országokba. Legjobb eredményét Máltán érte el, harmadik lett.

Réka 11. osztályos és a középiskola befejezése után az Egyesült Államokban szeretne továbbtanulni – már voltak is olyan  egyetemek, amelyek megkeresték.

Nagyon keményen edzenek Horváth Henrik vezetésével – minden nap délelőtt és délután is, aminek megvan az eredménye. A nemrég megrendezett felnőtt magyar bajnokságon párosban a második, egyéniben a harmadik lett. “A páros valahogy jobban fekszik, ott van valaki mellettem és tudjuk egymást húzni” – mondja az ifjú sportolónő.

A Fót SE (a Future Tennis Team működteti a tenisz-szakosztályukat) javasolta a díjra, aminek Réka természetesen nagyon örül és reméli, hogy sok jó eredménnyel hálálhatja meg a bizalmat.

ÉRDEKES LEHET:

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. RENDBEN Tovább