Fót a járvány ellenére is fejlődött: megszavazták a polgármester jutalmát

by fnora

Az Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzata alapján a Pénzügyi, Jogi és Gazdasági Bizottság tehet javaslatot a polgármester jutalmára, amit most megszavaztak Dr. Vass Györgynek.

A hathavi jutalmat a bizottság a többi között azzal indokolta, hogy a polgármester a pandémia alatt az idősek, a rászorulók és az egész város lakosságának helyzetét figyelemmel kísérte, tartotta a kapcsolatot a megfelelő szervekkel. Az önkormányzat vagyonát gyarapította a válsághelyzet ellenére, elindította a Városi Sportcsarnok beruházást. A város zavartalan működése mindvégig biztosított volt. A ciklus kezdete óta több mint egymilliárd forint összegű beruházás valósult meg Fóton. Óriási felelősség hárult a polgármester személyére, mert a képviselő-testület helyett egy személyben kellett döntéseket hoznia, természetesen a testületi tagok véleményének maximális figyelembevételével. Az alpolgármester munkáját is értékelték: a bizottság javaslata alapján egyidejűleg az alpolgármesternek is megszavazták a jutalmat.

Lapunknak Lévai Sándorné számolt be a hírről, mely szerint a képviselő-testület a legutóbbi, június 24-i ülésén elfogadta a részletes beszámolót, amely a vírushelyzet alatt tett intézkedéseit részletezte. A jelentés szerint az önkormányzat gazdálkodása és pénzügyi helyzete stabil.

Mivel az önkormányzat alkalmazottai a pandémia alatt biztonságos háttérrel dolgozhattak, a bérek csökkentésére nem került sor más településekkel ellentétben.

Az intézmények a kiegyensúlyozott pénzügyi helyzet miatt biztonságosan tudtak működni.

ÉRDEKES LEHET:

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. RENDBEN Tovább