Fót szerelmese volt – Németh Kálmánra emlékeztek a temetőben

by Karakai Ildikó
Németh Kálmán szobrászművész halálának 40. évfordulójára emlékeztek tisztelői szombaton délután a katolikus temetőben található síremlékénél.
Kiss Eszter nyugdíjba vonuló gyűjteménykezelő, múzeumpedagógus, festőművész és utódja, Balogh Dávid művészettörténész olvastak fel az egykori nekrológokból. Az írógéppel négy évtizede papírra vetett megemlékezésekből nemcsak művészi portré bontakozott ki, hanem egy barát, tanító, közösségért és Fótért tevékenykedő lokálpatrióta képe is. Mint Dr. Székely Lajos annak idején a sírnál elmondta: Németh Kálmán Fót szerelmese volt. “Éveken keresztül szervezte, vezette azokat a zarándokmeneteket, melyek Vörösmarty somlyóhegyi kunyhójához, Fáy András présházához vezettek a Fóti dal keletkezésének évfordulóin. Művészek, írók vándoroltak vele Vörösmarty szellemét idézni: “Minden ember legyen ember és magyar, Kit e föld hord és egével betakar.”
Sebők Sándor plébános áldotta meg a sírt. Ő a szobrászművész erős hitét emelte ki.
“Saját művészi munkája részeként megfaragta a fóti római katolikus templom kápolnájában elhelyezett Szent Lucentius római katonát ábrázoló ereklyetartót. Tíz éven keresztül restaurálta a háború alatt súlyosan megrongálódott aranyozott kazettákat, angyalkaszárnyakat. Az ő tervei alapján készültek a padok, melyek harmonizálnak a templom díszítésével.”

Németh Kálmán 1922-23-ban a Budapesti Iparművészeti Iskolában tanult díszítőszobrászatot, majd 1926 és 31 között a Magyar Képzőművészeti Főiskolára járt.  Több mint húsz éven át a Szépművészeti Múzeum restaurátora volt. Fóton élt és dolgozott, aktívan részt vett a közösségi életben is, 1926-ban a Kisalagi Sport Klub titkára lett. Kisalagi házát élő múzeummá varázsolta, faliképekkel, szobrokkal. A Béke úti ház ma emlékházként működik, kedd és szombat között látogatható.

Németh Kálmán szobrászi munkásságának legjellemzőbb alkotásai a népi faragványokkal párhuzamba állítható kompozíciók: bibliai és háborús tematikát feldolgozó művek. Gondolatai kifejezéséhez a Bibliából merített témát. Szinte minden művében valami csöndes tragédia rejlik, tiltakozás a rossz, a hamis, a becstelen ellen – olvasható az emlékház honlapján.

ÉRDEKES LEHET:

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. RENDBEN Tovább