

Csárdafesztivál, Vigadó Piano, Varázsliget, Hősök útja, Road Movie Live, Divat & Design Fesztivál – csak néhány azok közül az ingyenesen látogatható programok közül, amelyek az államalapítás ünnepén várják a fővárosba látogatókat. A Szent István Nap rendezvényeit záró ünnepi tűzijátékot idén is látványos fényjáték, épületfestés és drónshow kíséri majd.
Az államalapítás hétvégéjén országszerte számtalan program közül lehet választani, azonban a közös ünneplésre ezekben a napokban hagyományosan Budapestre, a nemzet fővárosába érkezik a legtöbb bel- és külföldi vendég. A nemzetközi rendezvényszakma Oscar-díjával* is kitüntetett, államalapítást ünneplő programsorozaton húsznál is több rendezvényhelyszínen több száz program közül válogathatnak az érdeklődők három napon át.
A rendezvénysorozat a főváros legnépszerűbb és turisztikai szempontból is leginkább vonzó részein zajlik majd. Egyebek mellett a Budai Vár, a Várkert Bazár, a Tabán, a Szabadság tér, az Andrássy út, a Városliget, a Nehru-part ad otthont az eseményeknek.
Az augusztus 20-i rendezvények nem csak Magyarországról, külföldről is vonzzák a látogatókat – mondta Kiss Róbert Richard Prima Primissima-díjas turisztikai újságíró. A szakember kiemelte: az atlétikai világbajnokság eseményei aznap korábban véget érnek, így előtte és utána azok a vendégek is tudják élvezni a programokat, például a tűzijátékot, akik a sport miatt érkeztek Magyarországra.
A Szent István-napi rendezvénysorozatot a nemzetközi szakma az egyik legjobb európai rendezvényként tartja számon. Összesen 14 minifesztivál mellett a Magyar Ízek Utcája és a hagyományos népi mesterségeket felvonultató Mesterségek Ünnepe is várja a családokat. A legkisebbek számára a Varázsliget gondoskodik a szórakozásról, mesekiállítás, cirkuszi játszóház, bábszínház, valamint hazai és nemzetközi fesztiválok artistái színesítik a programot. A nagyobbaknak pedig a Hősök útja kínál igazi kalandot, ahol hét magyar hős egy-egy tettét eleveníti fel mintegy 150 hagyományőrző és színész. A zenerajongók a Vigadó előtti téren hazánk legkiválóbb bárzongoristáinak előadásait élvezhetik, míg a Filozófusok kertjében a Panorama Classical nyújt páratlan élőzenei koncertélményt. A könnyűzene szerelmeseit pedig várja a Road Movie Live, ahol népszerű magyar zenekarok és énekesek adnak elő egy-egy régió, város, falu, vagy akár csak egy utca által ihletett dalokat. A fesztiválhangulathoz ezentúl a Divat & Design Fesztivál, valamint az Erzsébet téri Szabadrét és Retro Fesztivál is hozzájárul. A Csárdafesztiválon hagyományos magyar ételeket nóta és cigányzene, népzenei és néptáncelőadások kísérik. A Szent István Napra kilátogató vendégek idén is fix és méltányos áron vásárolhatják meg a rendezvényhelyszíneken kínált ételeket és italokat a SZIN Bisztrókban.
A rendezvénysorozat záróeseményeként idén is a már több mint százéves hagyományra visszatekintő Szent István-napi tűzijátékban gyönyörködhetnek az ünneplők. A finálét a 230 indítási pontról kilőtt, mintegy 34 ezer pirotechnikai effekt, valamint az azokat kísérő csodálatos fényjáték, lenyűgöző épületfestés és a 800 drón részvételével zajló látványos show teszi majd igazán felejthetetlenné.
További információ:
A Magyar Turisztikai Ügynökség
A turizmus Magyarország stratégiai fontosságú ágazata. 2022-ben mintegy 100 ezer vállalkozás működött ezen a területen, amelyekben több mint 400 ezer munkavállaló dolgozott. Tavaly 14 millió vendég közel 40 millió vendégéjszakát töltött a hazai szálláshelyeken, az ágazat a GDP mintegy 12 százalékát állította elő. A turizmus versenyképességének erősítése érdekében jött létre 2016-ban a Magyar Turisztikai Ügynökség, a turisztikai ágazat kormányzati szervezete. Feladata a turizmusfejlesztés irányítása, stratégiájának meghatározása, a hazai és a küldőországokban folyó szakmai munka koordinációja, az országmárka fejlesztése, belföldi és nemzetközi kommunikációs és értékesítési kampányok lebonyolítása. Az MTÜ a hazai szakmai szervezetekkel együttműködve végzi feladatát, növeli Magyarország turisztikai versenyképességét, és aktívan hozzájárul ahhoz, hogy országunk még vonzóbbá, élményekben gazdagabbá váljon mind a külföldi, mind a belföldi utazók számára. Stratégiai cél, hogy hazánk Közép-Európa vezető turisztikai desztinációjává váljon, valamint, hogy az ágazat GDP-hez való közvetlen és közvetett hozzájárulása 2030-ra 16 százalékra növekedjen.
További információ:igyutazunk.hu
Kigyulladt egy távolsági autóbusz műszaki hiba miatt az M3-as autópálya 19-es kilométerénél, a tűzben senki nem sérült meg – közölte a Pest vármegyei rendőrfőkapitányság szóvivője hétfő délután az MTI-vel.
Szabóné Berki Bianka őrnagy elmondta, hogy az autóbuszon huszan utaztak, de sem ők, sem a járművezető nem szenvedett sérülést. A sztrádán mintegy két kilométeres torlódás alakult ki – tette hozzá.
Az Útinform a honlapján azt írta, hogy Vásárosnamény felé egy sávban halad a forgalom.
Hejce az egyik legkorábbi településünk. Már 1009-ből van róla adat, amikor I. István király az általa alapított egri püspökségnek adományozta a falut. A XV. században husziták telepedtek a falu keleti részén, melyet utánuk ma is Csehországnak neveznek a helyiek. Ebben az időben Hejce már mezőváros volt.
Hejce a művészet térképére is felkerült, hiszen már három évtizede működik itt a nemzetközi alkotótábor, amit Horváth János nyíregyházi egyetemi tanár és festőművész alapított, és amit 20 éve az önkormányzat is támogat. A művészek több országból – Szerbiából, Csehországból, Szlovákiából Lengyelországból, Erdélyből – érkeznek, és az általuk készült műveket magyarországi és külföldi tárlatokon is kiállítják.
A 30 éves kerek évfordulóra augusztus 10-én indították útnak Az erdő szava programsorozatot. A rendezvény szervezésében részt vett a művésztelep és az önkormányzat mellett a QUERCUS Egyesület is, amelyet a pandémia alatt alapítottak a környezetvédelmet és a természetjárást szorgalmazó civilek.
Augusztus 10-én a programok a 2006-ban a Bors-hegyen lezuhant szlovák katonai repülőgép áldozatai emlékművének megkoszorúzásával kezdődtek. Ezt követően a látogatók megtekintették a római katolikus templom épületét és pincerendszerét, majd végül részt vettek a több napos alkotótábor remekműveiből készített kiállításon.
Kulcsár Józsefet, Az erdő szava programsorozatot kezdeményező QUERCUS Egyesület vezetőjét Tokajba indulás előtt értük el.
Vannak-e már visszajelzések, hogyan sikerült a hejcei rendezvény?
– Fantasztikus volt a rendezvény! Huszonnégy óra elteltével is folyamatosan szólnak a telefonok. Hívnak, hogy miért nem adunk több információt róla, miért csak ilyen kevesen tudják, hogy létezik ebben az országban egy ilyen csodálatos hely! 30 éve egy nemzetközi művésztábor működik itt. Az egyesületünk pontosan erre lett figyelmes, hogy nagyon kevesen tudják ezt, illetve ismerik a művésztelep létezését az országban. Egyesületünk most úgy döntött, hogy akkor partnerként megszervezi az idei művésztábort és ennek az ünnepélyes zárónapját. Sokan voltak a környékről, sok turista is részt vett a rendezvényen, hiszen Hejce nagyon közel, talán 30 km-re van Kassától, a Felvidéktől. A művésztáborba Szlovákiából is sokan jönnek és Lengyelországból is.
Bizonyára a csodálatos környezet vonzza őket.
– Meg az épületek! Körbenéztünk a faluban, ez egy háromszázötven fős település 800-900 éves történelemmel! Hatszáz éves temploma van, amelyet annak idején kőfallal vettek körbe, afféle erődítményt építettek köré.
Itt van egy Eszterházy-kastély is.
Milyen állapotban van most a hejcei erődtemplom? A Zemplénhez közeli Megyaszó református erődtemplomát például nemrég felújították.
– Rossz, nagyon rossz. Itt mindent fel kéne újítani. Az Eszterházi-kastély sajnos az elmúlt időszakban, tehát az előző rendszerben szociális intézmény volt. El tudjuk képzelni, hogy milyen állapotban lehet. Ami még érdekessége ennek a településnek, hogy hatalmas pincerendszerrel rendelkezik. Régen Kassáról, Egerből is az egyházak az értékeiket a háború idején odavitték.
Azt hittem, hogy bort tároltak bennük.
– Bizony, hihetetlen számunkra, hogy régen ez egy bortermelő vidék volt, aztán most erdő veszi körül, hála a Jóistennek!
Azért megkóstolták a hejcei bort? Találtak házi készítésűt?
– Nem, mert a gazdálkodók fő profilja most már a sárgabarack! Félelmetesen jó sárgabaracklekvárjuk van, és persze pálinkájuk is. Nagyon fontos, hogy amiért az egyesületünk elvállalta Hejce és a környék több településének népszerűsítését, ez azért van, mert kevesen tudják, hogy ezen a zempléni részen Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében milyen csodálatos értékek vannak. Például az országban szerintem nincs még egy olyan település, ahol egy 30 kilométeres körzetben két vár is található. Körülbelül 8 kilométerre van Regéc, és közel van Boldogkőváralja is.
Gyönyörűek ezek a várak!
– Hejcéhez egy szomorú történet is kapcsolódik. 2006. január 19-én a szlovák légierő An–24-es repülőgépe a Bors-hegynél műszaki okok miatt lezuhant a fákat egy 800-szor 40 méteres sávban letarolva. 43 ember utazott a fedélzeten. Az egyesület tagjaival és a rendezvényen résztvevő vendégekkel együtt megkoszorúztuk a faluban lévő emlékművet.
* A katasztrófának csak egyetlen túlélője volt. Egy év múlva az abaúji falu összes lakosát kitüntetésben részesítette a szlovák honvédelmi miniszter a mentési munkálatokban való önzetlen magatartásért. Emiatt is 2010-ben a szlovák-magyar kapcsolatok ápolásáért járó Jó szomszédság és megértés díj egyik díjazottja a település akkori polgármestere, Rohály Géza volt. A tragédia helyszínén 42 kopjafa állít emléket a tragédia áldozatainak.
A hejcei művésztelep alapításának 30. évfordulója tiszteletére Az erdő szava elnevezéssel elindítottak egy programsorozatot. Miről szólhat, vagy szól majd ez a kezdeményezés az önök reményei szerint?
– Ez egy nagyon egyszerű dolog. A központunk Makkoshotykán található, Sárospataktól nem messze egy csodálatos völgyben, hegyekkel körbevéve. A hegyek erdővel vannak beborítva. Sokat kirándultunk, túráztunk arra. A Kéktúra útvonalon helyezkedik el, sokan túráznak is arrafelé. Tudja, amikor az ember a városból bemegy az erdőbe, akkor ott eleve van levegő. A másik, hogy – lehet, hogy az oxigénnek köszönhető, meg ennek a szépségnek – az ember gondolatai kitisztulnak, és mindent másképpen lát, tehát az érzékei sokkal jobban működnek. Amikor az ember leül, mert fáradt – én elég hamar elfáradok az ilyen nagy emelkedőkön -, tehát leül az ember és gondolkodik, na akkor jön az erdő szava! Akkor hallja meg a madarakat, látja meg a gyíkokat, az állatok ott mászkálnak körülötte, és közben meg olyan gondolatok születnek, amik csak ott keletkezhetnek. Ez a zempléni rész, ez az egész erről szól.
Megértem. Kérem, meséljen az egyesületükről is! Miről kapta a nevét, és mióta működik a QUERCUS Egyesület?
– Közel 3 éve működik. A COVID idején alapítottuk meg az egyesületet. Makkoshotykán akkoriban be voltunk zárva, a barátokkal beszélgettünk, és arra jutottunk: a legfontosabb dolog az, hogy ezeket az értékeket, amik itt vannak, meg kéne mutatni az embereknek. Akkor jött a nehéz kérdés, hogy mi legyen a neve az egyesületnek? Jött az ötlet, hogy legyen tölgy a nevünk – a Quercus a (kocsányos) tölgy latin neve – de miért is legyen tölgy? Azért, mert tele van az erdő a tölgyfával. A tölgyfa termése a makk, amit az állatok megesznek, a tölgyfából bútorokat csinálnak, és hát az nem véletlen, hogy még mit csinálnak belőle? Hordót. Nagyon híres a magyar tölgyfa hordó. Sőt, több francia cég is van, amely sajnos innen viszi a tölgyfát és a tölgyfa hordókat is. Épp tölgyfában érlelt tokaji bort ittunk, és akkor megegyeztünk, hogy az egyesület neve tölgyfa lesz. A cégbíróság azonban visszadobta, mondván, hogy túl sok van belőle. Azt ajánlották, hogy más nevet találjunk ki. Akkor találtuk ki, hogy QUERCUS legyen a nevünk, latinul tölgyfa.
Bizonyára olyan emberekből áll az egyesület, akik mindig is szerették a természetet, és megbecsülték azt, illetve a környezetüket.
– Meg az értékeket! Mi a teremtett értékeket vigyázzuk, és az épített értékeinkre próbáljuk felhívni a figyelmet. Meg a hagyományokra és a régi dolgokra, amiket nagyszüleinktől és dédszüleinktől láttunk, amiket ők állítottak elő. Hogy ezek ne menjenek feledésbe! Nem tudok pontos számot mondani, mennyien vagyunk, mert folyamatosan nő a létszámunk. Tízen alapítottuk az egyesületet, de a létszám már a sokszorosa az eredetinek.
Mindannyian arra a környékre valók?
– Egyáltalán nem. Hatvan fölött vagyok, a baráti társaságom, hála Istennek, az egész országra kiterjed, meg talán a határon túlra is. Egyébként erről is vita volt közöttünk, amikor megalakultunk, hogy csak egy megyére, vagy egy egy kis térségre összpontosítunk, de aztán megegyeztünk, hogy mindenütt legyünk jelen, ahol tudunk segíteni. Ezért országos lett az egyesület, tehát Soprontól kezdve a Kárpátalján, Felvidéken, mindenhol vannak tagjaink. Szégyellem, hogy nem ezzel kezdtem, hogy természetesen sok segélyt, adományt juttatunk Kárpátaljára, a rászorulóknak Magyarországon, ételt osztunk. Például most az egyik legjobb emberem Kárpátalján volt, kárpátaljai gyerekekkel táborozott. Ő az augusztus 10-i rendezvényre jött vissza. Mivel közel vagyunk – hiszen ez a rész közel van Kárpátaljához, meg sok jó barátunk is van ott -, éppen ezért, ha lehet, akkor azonnal segítünk. Természetesen nem nagy dolgokat, de vittünk ki már aggregátorokat, víztisztítót, élelmiszert.
Térjünk vissza egy pillanatra az augusztus 10-i hejcei rendezvényre, a művészeti alkotótábor zárására, és Az erdő szava programsorozat elindítására. Díjakat, elismeréseket adtak át ebből az alkalomból.
– A művészeknek nem tudtunk díjat adni, hiszen ők nagyon magas szinten vannak, de azt felajánlottuk, hogy a sárospataki művelődési házban, a tokaji művelődési házban és Gávavencsellőn kiállítást fogunk nekik szervezni. Van egy fődíjunk, amit úgy hívunk, hogy pásztorbot. Egy fafaragó bácsink pásztorbotokat is készít, és megkértük, hogy faragjon nekünk egyet. Ebből viszont mindig csak egyet adunk át egy évben. Maximum kettőt. Most a lengyel konzul kapta meg a pásztorbotot.
Egy lengyel művész és mások, akik az egyesületben tevékenykednek, az egyesületet támogatják, segítik, nekik emlékplakettet adományoztunk.
A helyi polgármester és az egyesület tagjai részesültek az elismerésben.
Egy nagyon nagy ajándékot is átadtunk egy irodalomtanárnak. Ez egy különdíj volt, mégpedig a Nyugat folyóirat ezerkilencszázharmincas példánya. Ez egy nagyon-nagyon különleges darab. Sírt is meghatottságában sokáig.
A Szent István Napra kilátogató vendégek szabályozott áron vásárolhatják meg a kijelölt ételeket és italokat a rendezvényhelyszíneken. A kedvező árak mellett Csárdafesztivál, Magyar Ízek Utcája vagy éppen a Varázsliget – izgalmas helyszínek és több mint száz program várja az idén is azokat, akik a nemzet fővárosában ünneplik Magyarország születésnapját. Az ország legnagyobb ingyenes, augusztus 18-a és 20-a között megrendezett fesztiválját 20-án este ezúttal is látványos tűzijátékshow koronázza.
Magyarország születésnapjának méltó megünneplésére húsznál is több rendezvényhelyszín több száz programja és változatos műsorkínálata nyújt felejthetetlen kikapcsolódást a Budapesten ünneplők számára. A látogatóknak lehetőségük lesz megízlelni a hagyományos magyar ételeket, élvezni a kulturális és zenei programok sokszínűségét.
Pár hete nyerte el a Magyar Turisztikai Ügynökség 2022-es Szent István Nap rendezvénysorozata a szakma Oscarját – írja az MTI. A programkínálat gerincét 2023-ban is a hagyományos állami események adják: az augusztus 20-i ünnepnap programja zászlófelvonással és a Szent István-napi díszünnepséggel kezdődik, ezt a Légi parádé követi, majd pedig az Ünnepi Szentmise és a Szent Jobb-körmenet, majd este a Tűz és fények játéka. A mára tradíciónak számító esti program során 34 ezer pirotechnikai effekt világítja majd be az eget, amelyeket 230 indítási pontról lőnek a magasba a Margit híd és a Petőfi híd közötti Duna-szakaszon, valamint a Szabadság és az Erzsébet hídon.
A háromnapos rendezvénysorozat keretében a látogatók megtekinthetik az eredetileg 1938-ban megépített, ikonikus Aranyvonatot, a Városok sétányán 348 magyar város zászlóinak, megyéinek, valamint a történelmi Magyarország 102 városának látványos installációját mutatják be. A magyar nemzet ikonikus hőseivel a Hősök útja programsorozat keretein belül ismerkedhetnek meg a látogatók.
A Magyar Ízek Utcájában a Kárpát-medence gasztrokultúráját mutatják be, a Csárdafesztiválon pedig az ország legkedveltebb csárdáinak kínálata várja a látogatókat.
A fesztiválhangulatot koncertek és sztárfellépők tucatjai fogják biztosítani. A Retro Tabán a pop- és rockzene kedvelőit olyan sztárok fellépésével várja, mint Charlie, Demjén Rózsi vagy a Neoton Família. A komolyzene rajongói a Filozófusok kertjében a Panorama Classical-on hallgathatják meg kedvenc dallamaikat. A Vigadó téri új programhelyszínen a Vigadó Pianonál a bárzene műfajának kedvelőit várják. Akik pedig az elektronikus és az élőzene mellett teszik le a voksukat, azok a Road Movie Live és a Szabadrét Fesztivál programkínálatából válogathatnak. Ezeken a helyszíneken részt vehetnek majd többek között a Bagossy Brothers Company, a Tankcsapda vagy a Mystery Gang fellépésén is.
A Szent István Nap programsorozatában immár harmadszor szereplő Divat & Design Fesztivál az idén új helyszínen, a Millenáris Parkban fogadja a magyar divat, ékszer és design szakma iránt érdeklődőket.
Gyerekprogramok a Varázsligetben
A gyerekprogramok központja idén is a Varázsliget lesz: a Városligetben, a Vajdahunyad várától a Kós Károly sétányig terjedő területen igazi csodákban lesz részük a kilátogató gyerekeknek és a gyermeklelkű felnőtteknek.
A Szent István-napi rendezvénysorozat részeként idén is ingyenesen látogatható a Mesterségek Ünnepe a Budai Várban. Az ország legnagyobb népművészeti fesztiválját 2023-ban mintegy ezer hazai és külföldi kézműves közreműködésével rendezik meg. A rendezvényen számtalan színpadi produkcióval, táncos és zenés előadásokkal, ismert és ünnepelt előadókkal, valamint figyelemre méltó új fellépőkkel találkozhat a közönség.
Árstop a rendezvényeken
A szervezők célja, hogy a Szent István-napi étel- és italkínálat mindenki számára elérhető és megfizethető legyen. Ezért a kilátogató vendégek idén is fix áron vásárolhatják meg ezeket. A Szent István Nap termékek közül az ásványvíz (190 Ft), a sör (350 Ft) és a perec (300 Ft) a tavalyi áron lesznek kaphatóak, a további fix áras termékek költségei pedig csak minimálisan növekedtek az előző évhez képest. A kedvezményes étel, és italkínálatot a Szent István Nap pontokon szerezhetik be a rendezvényre látogatók.
Az együttműködésben partner a Szentkirályi Ásványvíz, amely az ásványvizet, a Borsodi Sörgyárak Zrt., amely a Szent István Nap sörét biztosítja csapolva és dobozos kiszerelésben, valamint a Pepsi Cola, amely kétféle kólát kínál a rendezvényen. Borból is széles választék lesz elérhető a Kancellár Birtok jóvoltából, míg az évszázadok óta tradicionális vendégváró ital, a pálinka is több ízben lesz kapható a Nobilis Pálinkát gyártó Spirits-68 Kft.-vel kötött partnerség eredményeként.
A Szent István Nap termékeit árusító hivatalos partnereket egy jól látható, Szent István Nap-logóval ellátott matrica különbözteti meg a nem hivatalos partnerektől. Itt megtalálhatók a Szent István Nap logóval ellátott hivatalos termékek, illetve a további fix áras árukínálat is.
Szent István Nap logós fix áras termékek:
Szentkirályi Ásványvíz (szénsavas és szénsavmentes): 190 Ft
Extra dús ásványvíz (1dl): 99 Ft
Pepsi Cola (0,5l): 320 Ft
Pepsi Max (0,5l): 320 Ft
Dobozos Borsodi (0,5l): 350 Ft
Csapolt Borsodi (0,4l): 350 Ft
Kancellár bor (1 dl): 220 Ft
Nobilis Irsai pálinka (4cl): 750 Ft
Pirulo görögdinnye alma jégkrém (73ml): 390 Ft
Bécsi perec (kb. 100gr): 300 Ft
Pogácsa (kb. 80 gr): 275 Ft
A Szent István Nap programja, valamint az előadókkal és a műsorokkal kapcsolatos részletes információk folyamatosan bővülő tartalommal a www.szentistvannap.hu weboldalon és a hamarosan frissülő mobilapplikáción érhetők el. A szervezők a műsorváltozás jogát fenntartják.
2023 az első olyan év, amikor a világ bármely szegletébe korlátozás nélkül lehet utazni a szokásosnál nagyobb egészségügyi kockázatok nélkül. A kiutazások száma a kedvezőtlen makrogazdasági mutatók, az infláció és az emelkedő energiaköltségek ellenére is dinamikusan növekszik, amit az ebben érintett utazásszervezők is megerősítenek.
A szálláshelyeknek folyamatosan alkalmazkodni kell a változó piaci helyzethez
Általánosságban elmondható, hogy a turisztikai iparág szereplői, ezek közül különösen a hotelek, de a különböző más szállásadók sincsenek könnyű helyzetben. Ez javarészt annak is betudható, hogy ez a szektor nagymértékben kitett a környezet változásainak, így a koronavírus, majd pedig a háborús helyzet következtében kialakult válsághelyzetek nyoma is meglátszott.
Sárvári Krisztina és Máté Balázs a Hotelmentők alapítói, már több évtizede foglalkoznak ezzel a területtel, segítik különböző szállásadókat, elsősorban a szállodákat a sikeres működésben. Azt tapasztalták, hogy napjainkban a hoteleknek, a panzióknak is nehéz alkalmazkodni a folyamatosan változó piaci környezethez, ezért fogyasztói kutatással segítik a belföldi turizmus szereplőinek, ezen belül elsősorban a szálláshelyek munkáját. E kutatásból többek között kiderül az, hogy a fogyasztók milyen motivációval rendelkeznek a belföldi utazással kapcsolatban, és milyen kedvezmények mellett hajlandóak a szállásközvetítők igénybevétele nélkül, közvetlenül foglalni.
Hogyan alakul az utazási kedv?
A Hotelmentők által létrehozott kérdőívet csaknem ezren töltötték ki. Az elsődlegesen megszólított korosztály a 40 év feletti korcsoport volt. A kutatásból megállapítható, hogy ez a korosztály milyen utazási kedvvel rendelkezik, mennyire preferálják a külföldi, és mennyire a belföldi úti célokat (a felmérésben részt vevők 43,3%-a a 41-60 éves korosztály, 45,6%-a a 61-80 éves korosztály, azaz összesen a 88,9%-a 40 év feletti). Ezen megkérdezett csoport 75%-a nyilatkozta azt, hogy a koronavírus alatt szívesebben választott hazai úti célt. Ezt a trendet sok hotel érezte is a koronavírus okozta korlátozások alatt. A kérdőívben azonban a 2023-as év előrejelzéseit is vizsgálták.
A 2023-as szezonra nézve a kérdőív alapján az alábbi tendencia volt megállapítható: a megkérdezettek 33,2%-a nem változtat szokásain, külföldre utazik; 19,3%-uk marad továbbra is a megszokott belföldi úti céloknál; 29,2%-uk viszont a válság hatására változtat szokásain, és az eddigiektől eltérően inkább belföldön nyaral, ami biztató lehetne a hazai turisztikai szolgáltatók szemszögéből nézve. Természetesen még azt is meg kell még említeni, hogy 5,4%-uk jövőre nem tervez utazást.
A kérdőív előrejelzése tehát azt mutatta, hogy a belföldi úti célok jelentősen népszerűbbek lettek. Sárvári Krisztina, a Hotelmentők egyik vezetője azonban – a jelenlegi foglaltsági statisztikák alapján – úgy látja, hogy nem így van. A külföldi nyaralás változatlanul vagy a COVID után ismét vonzó. A kép azonban árnyalt. A nyaralók vásárló ereje meghatározó. A jobb módúaknál elsődleges a határon túli pihenés, de a belföldi szálláshelyekről viszont ők sem mondtak le.
A csak belföldre koncentráló réteg mellett figyelembe kell venni, hogy a külföldi fő utazások mellett több rövidebb belföldi programot is megvalósítanak az emberek, ami viszont 1-3 éjszakás utazások számát növeli. Ez a trend a magasabb vásárlóerővel rendelkező csoport esetében az erős.
Összefoglalva nyaralásként a külföldi úti célok főnyaralásként jelenleg népszerűbbek, belföldi úti célokat inkább a néhány napos pihenés alkalmával választ az emberek többsége.
Mennyit költünk a nyaralásokra?
A kialakult gazdasági helyzetet nem igazán lehet szépíteni: az infláció mértéke rekordokat dönt. Éppen ezért a Hotelmentők kérdőívében arra a fontos kérdésre is kitértek, hogy idén ki mennyit tervez költeni nyaralásra, az előző időszakokhoz hasonlítva. Az alábbi válaszok érkeztek: nyaralni tervezők közel fele azt nyilatkozta, hogy napra és főre ugyanannyit fog költeni az idei nyaralásra is válság ide vagy oda, továbbá 36,3%-uk fog kevesebbet 15,9% pedig többet (napra, és főre kivetítve). Hogy teljesen tiszta képet kapjunk a költésekről, azt is tudni kell, hogy a válaszadók közel fele ugyanannyi napot nyaral idén, 16,9% kevesebbet, és mindössze csak 3,5% többet, valamint 33% pedig az árak függvényében dönti el.
Mi alapján választjuk ki az úti célt?
Érdekes kérdés, hogy az utazók mi alapján választanak szálláshelyet. Sok szállodatulajdonos gondolja azt, hogy a szolgáltatások bővítése nagyobb keresletet teremthet, azonban a Hotelmentők kutatásából az derül ki, hogy a megkérdezetteknek az a legfontosabb szempont, hogy legyenek látnivalók a környéken (62%-nak nagyon fontos, 17%-nak fontos, 13% számára semleges, és csak 5,%-nak nem fontos, 3%-nak egyáltalán nem fontos ez a szempont). Valamint szintén sokaknak fontos szempont a reggelizési lehetőség, valamint a jó minőség éttermek. A hotelen belüli programlehetőségeket a legtöbben semleges fontosságúnak ítélik (a megkérdezettek 13%-nak nagyon fontos, 14%-nak fontos, 25%-nak semleges, 18% -nak nem fontos, 30%-nak egyáltalán nem fontos), kiemelkedő az az adat is, hogy a megkérdezettek 34% nagyon fontos, hogy legyen wellnessrészleg.
A válaszok azt a tényt erősítik, hogy a belföldi utazók fontosnak tartják az árnak megfelelő minőségű szolgáltatásokat, de a szabadidő eltöltésének fontos eleme a szálláshelyen kívüli programlehetőség.
Még mindig a Balaton a legnépszerűbb úti cél?
Nincsen abban semmi meglepő, hogy a Balaton partja nyaranta nagy népszerűségnek örvend, bár az eddigi nyári adatok mutatnak visszaeséseket. Ennek ellenére a megkérdezettek legtöbbje Balatonnal kapcsolatos kifejezésekkel válaszolt arra a kérdésre, hogy hogy “Amennyiben magyarországi utazását tervezné, mi lenne az, amit elsőként beírna a Google-ba?” Ezen túl erre a kérdésre válaszként sokan konkrét városneveket írtak, de olyan kifejezéseket is többen használtak, mint „Magyarország legszebb kirándulóhelyei”; „Olcsó szállás Magyarország”; „Meleg vizes fürdési lehetőség”; „Booking.hu”.
Hogyan lehet elkerülni az OTA rendszereket szállásadóként?
Számtalan hazai szálláshely használ különböző OTA szolgáltatókat a szállás közvetítésére, azonban ez egy költséges megoldás. A megkérdezettek 60,5%-a azonban tapasztalta már, hogy direkt foglalás esetében, azaz ha a kiszemelt szállodánál közvetlenül foglal, olcsóbbak az árak. Hivatalosan az ilyen szállásfoglalókkal kötött megállapodás nem ad a hoteleknek lehetőséget arra, hogy olcsóbb árakkal dolgozzanak direkt csatornáikon, de bizonyos kedvezményeket adhatnak.
Ezért a Hotelmentők szakértője, Sárvári Krisztina a kérdőívvel azt szerette volna kideríteni, hogy mely kedvezmények jelentenek értéknövelt ajánlatot a vevők részére.
A válaszok megoszlása nagyon eltérő, más és más kedvezmény érdekli az utazó közönséget: 27,5%-a következő foglalás esetén 10 százalékos kupon; 25,9%-a late check out/early check in; 23,1%-a ajándék masszázs, 20,2%-a pedig az ajándék reggeli mellett tette le a voksát, és ami meglepő, hogy például ajándék pezsgőt csupán a megkérdezettek 3,3%-a választotta.
Összességében elmondható, hogy azok a szálláshelyek alkalmazkodtak a megváltozott fogyasztói igényekhez, amelyek körültekintő árazásra és a szolgáltatások minőségének emelésére helyezték a hangsúlyt a szállodai szolgáltatások mennyiségének növelése helyett. Így ők várhatóan jövedelmezően zárhatják az évet.
Ugyanakkor számos szálláshely komoly értékesítési nehézségekkel küzd, még a főszezonban is.
Az Északipart szerzői részben újdonságokkal és részben pedig a történelmi érdekességek felelevenítésével okoznak izgalmas perceket a Balaton környékén üdülőknek.
Kevesen tudják, hogy az 1600-as években a tengerszint feletti 113 méter magasságot is elérte a tó vízállása, ami azt jelenti, hogy nagyjából 10 méterrel magasabban hullámzott a Balaton, mint most. Az Északipart című kulturális és közéleti magazinból rengeteg érdekességet megtudhatunk – számolt be minderről Dr. Kiss Róbert Richard Prima Primissima díjas újságíró egy közéleti fórumon. A későbbiekben egyébként a tó üzemi középvízszintjét a tengerszint feletti 104,5 méteres magasságban határozták meg. Érdekes az is, hogy hosszú ideig a déli parton még kevésbé érdekesnek tartott mocsaras rész volt, aztán felparcellázták ezeket. Ennek köszönhetően jellegzetes településszerkezetek alakultak ki a vasúttal párhuzamosan, egyenes utcák jöttek létre, és ezeket felosztották és négyzetrácsos szerkezete lett.
Az Északipart szerzői a Balaton környékén üdülőknek valóban izgalmas perceket okozhatnak. Részben az újdonságokkal és részben pedig a történelmi érdekességek felelevenítésével. A nívós magazin beszámol arról, hogy a somogyi országot egykor hogyan uralta Koppány, és mit jelentett a filoxéravész a Balaton környéki szőlősgazdáknak.
Megismerhetjük a tihanyi gyógynövényeket és Fonyód villanegyedébe is betekinthetünk. A magazin érdekessége még, hogy rengeteg régi fotót közöl, hiszen a Balaton környéke valóban izgalmas fotótéma volt régebben is.
Persze éhesek sem maradhatunk, megtudhatjuk, hogyan készül a rántott fogasfilé tökfőzelékkel, az epres francia palacsinta diómorzsával vagy éppen a minimalista desszert.
Évszázadokig hozzátartozott a tó látképéhez ma már nem látható balatoni halászat. Hogy milyen volt a halászok élete, ezt is megtudhatjuk az Északipart című magazint lapozgatva.