Új oldaláról ismerhetjük meg Németh Kálmánt a VMMH most nyílt kiállításán

by ktgy
A legtöbben faszobrászként és szobrászművészként ismerik Németh Kálmánt, de most egy új oldalára is fény derül, hiszen kiváló festő- és rajzművész is volt.
A szeptember 29-ig látogatható Vonalak és formák vonzásában című kiállítás válogatást mutat be Németh Kálmán rajzaiból.
A most kiállított rajzokat az emlékházban található több, mint 800 rajz közül válogatták ki, és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával az elmúlt két évben közülük ötvenkettőt restauráltak. A pályázatot Balogh Dávid, a Németh Kálmán Emlékház vezetője adta be, a kiállítás létrejötte az ő munkásságát dicséri.
A bemutató kiállítás megnyitójának elején Palásti Béla, az intézmény igazgatója elmondta, hogy a nagyszabású Fóti ősz rendezvénysorozat első állomása a kiállítás. Idén 55. alkalommal lesz szüreti felvonulás lovasokkal, ami a nagyon impozáns fesztivál egyik programja. A Fóti ősz tíz hétig, 70 napig tart és 50 rendezvényből áll. A programok között szerepel a Kultúrházak éjjel-nappal, az Ars Sacra Fesztivál, lesznek koncertek, színházi előadások, gyermekprogramok. Az iskoláknak, egyházaknak is lesznek rendezvényei, lesz idősek világnapja és november 18-án a hagyománnyá vált Fóti Kolbi zárja a Fóti ősz 2023-as rendezvénysorozatot.
A kiállítás kurátora, Balogh Dávid beszélt a kiállításról. Kiemelte, hogy az emlékház történetében még nem volt példa időszaki kiállítás rendezésére. 2019-ben a kulturális intézmények vezetői képzésén egy kiállítási stratégiát dolgozott ki, melynek eredménye most itt látható. Célja elindítani egy kiállítássorozatot, mely során a következő években az életmű egy-egy egy szakaszát, kutatásának egyes állomásait mutatja majd be – tette hozzá Balogh Dávid. A mostani kiállítással az idén 120 éve született Németh Kálmánra emlékeznek. A tárlat a művész rajzaiból, vázlataiból, tanulmányiból ad egy gazdag válogatást.
Cselőteiné Závodszky Katalin hegedű- és Horváth István zongorajátéka tette még emlékezetesebbé a megnyitót.

ÉRDEKES LEHET:

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. RENDBEN Tovább