Ahogy mi látjuk… sorozatunk aktuális részében Batizné Nagyváradi Évát kérdeztük lakóhelyéről. Éva nagyon jól érzi magát Fóton, ahol szerinte rengeteg érték van. A város számára nem más, mint a LEHETŐSÉGEK TÁRHÁZA.
Mióta él Fóton?
Születésem óta itt élek, fóti családból származom. Ide jártam általános iskolába, a középiskolát Debrecenben, a főiskolát és az egyetemet Egerben, illetve Budapesten végeztem. Harminc éve költöztem haza, jól ismerem a várost.
Milyennek látja Fótot?
Az utóbbi években elindult valamiféle jó irány, egy olyan fejlődés, amelyre már régóta várunk, de nem könnyű feladat két-három évtizedes lemaradást behozni. Fóton nagyon sok lehetőség van: az épített örökségeinket, a természeti kincseket, a környezeti adottságokat tekintve egyaránt. Gondolok itt a Somlyóra, a tóra, az Ybl Miklós tervezte világszínvonalú templomunkra, a Károlyi-kastélyra a gyönyörű parkkal, a Fáy Présházra, hogy a legfontosabb látnivalókat említsem. És ne feledkezzünk meg a fantasztikus éttermeinkről, cukrászdáinkról sem! Tanárként törekszem azt az identitást erősíteni, hogy Fót egy különleges hely, ezért fontosnak tartom, hogy ezt felismerve sokkal impozánsabb településsé váljunk. Budapest közelsége is hatalmas előny, vonzerő, ezzel együtt persze az agglomeráció okozta nehézségekkel is számolnunk kell.
Hogyan látja, az itt lakóknak van saját identitása?
Szerintem van. Volt egy megosztottság, ami sokáig azt jelentette, hogy vannak a fótiak és a „jöttmentek”. Ez számomra nehezen értelmezhető, de azt is mutatja, hogy a fótiak büszkék a városukra, sokan lokálpatrióták. Nagyon erősek a gyülekezetek, a református, katolikus, evangélikus és baptista gyülekezetben sokan tősgyökeres fótiak, akik erősítik a közösséget, de nyitottságuknak köszönhetően sok új tag csatlakozik hozzájuk, így folyamatos a megújulás. Annak idején a gyülekezetek hozták létre az ökumenikus iskolát is, ami különleges kezdeményezésnek számított.
Mik lennének a legfontosabb teendők a város fejlesztésében?
Látom a próbálkozásokat pl. a kulturális élet megerősítésének terén, viszont magunkon is tapasztalom, hogy ha például választani kell, hova menjünk színházba, a budapesti színházakat preferáljuk, és több szempontból is nagy kihívás Budapest mellett egy sokoldalú kisváros kialakítása. Jó lenne egy főtér, éttermekkel, kávézókkal, ami vonzerő lehet a turisták és az itt élők számára is. Azt gondolom, az idegenforgalomra sokkal nagyobb hangsúlyt kellene fektetni.
Ha egy napra Ön lenne a polgármester, milyen intézkedéseket vezetne be?
Egy szép, modern, hangulatos, élhető település kialakításán dolgoznék. Szükség lenne a várost elkerülő utakra, amelyekkel az itt lakók nyugodt életét biztosíthatnánk. Kihoznám a BKV-járatokat Fótig. Rendbe tenném az állomások, az orvosi rendelő, a posta környékét, a Dózsa György utca üzletei előtti parkolókat. A Fóti-tónál szabadidőközpontot hoznék létre. Építtetnék bevásárlóközpontokat, parkolókat, tereket, egy hatalmas rendezvényközpontot, városházát, sportcentrumot, uszodát – ahol működtethetnénk egy vízilabdacsapatot is, kialakítanék egy termálfürdőt, és itt hoznám létre az ország legnagyobb vidámparkját, FÓTLAND-et.
Lévai Sándorné, a bizottság elnöke köszöntőjében elmondta, hogy
A házzal kapcsolatos első konkrét adatok 1926-ból származnak, ekkortájt került a Pálinkás Sziráki (a pálinkafőzdéjük miatt kapták a “ragadványnevet”) család tulajdonába. A kis házban Sziráki Zsófia élt férjével, Barsi Jánossal, a nagyobbikban a két fiútestvér, János és István.
A megnyitóra csak a kisebbik házban voltak kiállítva tárgyak, mivel a nagyobbikban még sok felújítást kell végezni. A következő években, az önkormányzat és pályázatok segítségével szeretnék a házat úgy átalakítani, hogy a Tájház feladataira alkalmas legyen – például a nagyszobában és a konyhában jelenleg olyan burkolat van, ami a mostani kívánalmaknak megfelel, de nem alkalmas egy skanzen jellegű házba.
A Tájház a város néprajzi, polgári, helytörténeti emlékeit mutatja majd be.
A gyűjtemény gondozása, gyarapítása és ismertté tétele mellett szeretnék a ház végében lévő düledező fészert újjáépíteni olyan használható helységgé, ahol foglalkozásokat lehet tartani. Az udvar egy részét alkalmassá lehet tenni egy régi fóti udvar kialakítására – kis veteményeskerttel, baromfiudvarral, hogy a gyerekek megismerhessék, láthassák a korábbi fóti életet.
A Tájház a Fóti Közművelődési és Közgyűjteményi Központhoz fog tartozni – az Értéktár Bizottság is ennek a keretében működik. Kiemelt céljuk, hogy ezt a házat és a kertet élet zengje be, kiállításokkal, rendhagyó történelemórákkal, honismereti szakkörrel, és szeretnének hagyományos fóti rendezvényeket is itt megtartani, hiszen hely van bőven.
Dr. Vass György polgármester az Értékőrzők hírlevélnek így fogalmazott:
Ébredj magyar!
Az ünnepi beszédet Molnár Krisztina helytörténész mondta el. Édesapja sorsán keresztül szemléltette a Rákosi korszak szörnyűségeit. Fiatal apja orosz hadifogságból tért vissza és ügyvédként dolgozott, de 1951-ben elvitték. Csak 2 év múlva engedték el, szakmájában nem dolgozhatott tovább. Rakodómunkás lett, hogy 1956-ban ő is Budapesten tüntessen. 1958-ban halt meg egy villamosbalesetben, de a helytörténész azt érzékeltette, hogy ez talán nem volt véletlen.
Ezek után Molnár Krisztina a fóti 1956-os eseményeket idézte fel. Kiemelte, hogy bár a helyi gazdák fegyvert szereztek és körülvették a tanácsházát, ahol a kommunitsa vezetők húzódtak meg, egy helyi ember, Szőri János lecsendesítette őket. Nem volt önbíráskodás a településeen, ennek ellenére Szőri Jánost 1958-ban bebörtönözték és felelősségre vonták.
A beszédben szó esett a Nándorfehérvári csatáról, Trianonról és a rendszerváltásról is. Itt Molnár Krisztina megemlítette a 2006-os 1956-os megemlékezés után történteket. Magyarul nem tudó egyenruhásokról beszélve.
A szónok végül kijelentette: a gonosz legföbb ellenesége a hit, a család, a nemzet és a szülőföld.
Az ünnepség végén a székely himnusz is felcsendült, majd dr. Vass György polgármesterrel az élen koszorúkat helyeztek el.