Gálázott a Fót a Pilisszántó ellen

by Seifert Péter
Nagyarányú győzelmet aratott a Fót SE I. csapata a Pilisszántó ellen a Pest megyei labdarúgó-bajnokság IV. osztályában. 7-0 lett a hazaiaknak.
A mérkőzés előtt a vendégcsapat két szurkolójával beszélhettünk. Tibor és Roland már akkor sejtették, hogy a Fót I. jóval erősebb csapat náluk, így egy tisztes vereséggel is kiegyeznének. A meccs után szomorkásan mondták, hogy az eredmény a vártnál rosszabb lett, de hát a fótiak sokkal jobbak voltak, ennek ellenére a jó iramú meccset így is szívesen nézték.
Az első félidőben csak egy gól esett, de a jó cseréknek köszönhetően, a további gólokat mind ők szerezték, ahogy Serdült Tamás, a csapat játékos-edzője mondta “jött az úthenger”.
Az 56. percben beállt Potornai Miklós egymaga négy gólt ért el.
A Fót SE I. ezzel az 5. helyen áll a Pest megyei negyedosztályban.

ÉRDEKES LEHET:

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. RENDBEN Tovább