






A 24 éves Valasek Mónikát a Vörösmarty téren szólítottuk le, amikor a kormányablakbusz ügyintézőjének hívására várakozott. Szívesen válaszolt a várossal kapcsolatos kérdéseinkre. Számára Fót a fiatalságot jelenti.
Tősgyökeres fótiak vagytok?
15 éve költöztünk ide Rákospalotáról. Nagyon szeretjük Fótot, Kisalagon élünk. Édesanyám családja itt lakik, ezért jöttünk ide Budapestről.
Mit szerettek Fótban?
Szeretünk itt élni, szeretjük a házunkat a nagy kerttel.
A fiataloknak van elég szórakozási lehetőségük?
Erre határozott NEM a válaszom. A most épülő sportcsarnoknak nagyon örülünk, ez nagyon jó lehetőség, amit talán még mi is ki tudunk használni. A barátnőimmel mindig eljárunk a környékre szórakozni, amire itt egyáltalán nincs lehetőség. Hiába lakunk kertvárosban, bulizni nem lehet, mert rögtön ránk hívják a rendőrséget. Dunakeszin sokkal több szórakozási lehetőség van. Vannak beülős pubok kimondottan fiataloknak, de leggyakrabban Pestre járunk el kikapcsolódni.
Hol tanultál?
Budapesten végeztem a Könyves Kálmán Gimnáziumban, és idén szereztem diplomát Gödöllőn az Agrártudományi Egyetemen, de vízmérnöknek tanulok tovább.
Tősgyökeres fótinak érzed magad?
Igen, annak érzem magam és szeretem a várost. Amivel gondjaim vannak, az leginkább a lakóközösség. Azt tapasztalom, hogy itt mindenki a másiknak ugrik, ha valamilyen fejlesztés történik a városban. Ha virágot vagy fát ültetnek, arra gyakran nem vigyáznak a lakók, nem érzik a magukénak. Ez probléma szerintem!
Amióta itt éltek, azóta látszik valamilyen fejlődés, hogy érzed?
Igen, szerintem határozottan látszik. Egyáltalán nem politizálok, de most látványosabbak a fejlesztések. Azt is látom, hogy több busz közlekedik Budapest irányába, mint amikor én jártam gimnáziumba. Az egyetemre is busszal jártam Gödöllőre, nagyon jól működött. Nagyon sokan jártak Fótról a gödöllői egyetemre. Hallottam, hogy felvetődött a buszforduló máshová helyezésének ötlete. Ennek annyira nem örülnénk. Egyszerű volt bejárni Mogyoródra, onnan pedig jár a HÉV Gödöllőre.
Hogy látod, van a fótiaknak identitástudatuk?
Nem hiszem, nagyon sok az ingázó. Azt is látom, hogy nagyon nagy elvárásokkal érkeznek Fótra az új lakók, és nagyot csalódnak, amikor látják, hogy itt milyen magas árak vannak. Amikor mi kiköltöztünk, nagy kertünk lett, most az utóbbi két évben ez is megváltozott. Egy akkora telken, mint a miénk, 3-4 házat is felhúznak, lebetonoznak. Ez a város arculatát is megváltoztatja. Kevesebb lett a zöld terület, túlzsúfolt lesz Fót, pont annak a varázsa vész el, amiért ideköltöznek a budapestiek az agglomerációba. A régi lakóknak is megváltozik az életminőségük. Mindenért kihívják az új lakók a rendőrséget, ez nagyon zavaró. Mi szeretnénk még jobban kiköltözni a városból. Galgamácsán is van egy házunk. Ott sokkal inkább jellemző a vidéki állattartás és a növénytermesztés, míg itt kevésbé. Ez szerintem jelentősen csökkenti az itteni értékeket.
Mire lenne szükségük a fiataloknak Fóton?
Örülnék, ha lenne tinidiszkó, és nem kellene a húgom korosztályának eljárni szórakozni Budapestre, ami nem veszélytelen. Ha lenne az egyetemistáknak egy kávézó, azt nagyon értékelné az én korosztályom, illetve közösségi térre is szükségük van az itteni fiataloknak. A közösségi portálokon olvasom, hogy járda kellene leginkább. Persze az is fontos, de szerintem ezek a dolgok legalább annyira fontosak!
A boltokkal kapcsolatban azt látom, hogy itt mindenki mindenféle boltot szeretne. Van sok kis bolt, ahova egyáltalán nem járnak és sorra zárnak be. Mindenki a bevásárlóközpontot akarja, persze ezt is értem, de a kis boltok is értékesek. Szerintem nincsenek akkora távolságok, hogy gondot okozna elutazni a legközelebbi bevásárlóközpontba. A házunk elől indul a busz, ami az Auchanba viszi az utasokat. Soha senki nem száll fel rá, nem veszik igénybe.
Szombattól újraindul a vasúti forgalom Rákospalota-Újpest és Fót között, ahol egy július közepén történt baleset okozott károkat – tájékoztatott a Mávinform pénteken.
Rákospalota-Újpest állomáson július 13-án siklott ki és borult fel egy tehervonat egyik kocsija, jelentősen megrongálva több váltót és vágányszakaszt. Az állomásról a veresegyházi vonal felé vezető vágányszakaszon az egyik váltó és a biztosítóberendezés egyes elemeinek helyreállítása három hetet vett igénybe.
A munkálatok miatt szünetelt a vonatközlekedés Rákospalota-Újpest és Fót között.
A berendezések javítása, újjáépítése befejeződött, így szombattól újra vonatok viszik az utasokat Rákospalota-Újpest és Fót között, nem kell pótlóbuszra átszállni.
A Budapest-Veresegyház-Vác vonalon visszaáll az eredeti menetrend, néhány napig azonban Rákospalota-Újpest állomáson az újjáépített vágányszakaszon lassabban haladnak a vonatok – írta közleményében a Mávinform.
Több változást tapasztalhatnak a fóti lakosok augusztusban az önkormányzat működésével kapcsolatban.
Augusztus 13-án a hivatalban az ügyfélszolgálat technikai okok miatt zárva lesz, de az egyéb osztályokon zavartalanul működik az ügyfélfogadás.
Az önkormányzati hivatalban augusztus 16-tól augusztus 19-ig igazgatási szünet lesz, így a hivatal zárva lesz.
Felújítási munkálatok miatt augusztus 23-tól az Ügyfélszolgálati Iroda átmenetileg a Képviselő Irodába költözik, a vasbolt mellé.
Július 31-én indította útjára a Fóti Közszolgáltató Nonprofit Kft. a Kund-Kult programsorozatot abból a célból, hogy fóti művészeknek fellépési lehetőséget biztosítsanak.
Összesen öt alkalommal ismerkedhetnek még a lakosok a helyi fellépőkkel a Fóti-tónál. Augusztus 7-én Kása Juli és Benkő Dávid a jazz műfaját hozzák közelebb a közönséghez a Veresegyházi Big Band közreműködésével. A koncert délután 6-kor kezdődik.
Zivatarveszély miatt másodfokú riasztást adott ki az ország középső és keleti részén több járásra az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtök reggel. A katasztrófavédelem azt kéri, mindenki figyelje a meteorológiai riasztásokat.
Elsőként Pest, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Nógrád megye egyes járásaira adták ki a másodfokú riasztást. A csütörtök éjfélig szóló veszélyjelzés szerint az országban bárhol előfordulhatnak heves zivatarok és felhőszakadás is.
Békés, Csongrád-Csanád, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a legmagasabb, harmadfokú riasztást is kiadhatják.
Nyugat, északnyugat felől több hullámban kelet, északkelet felé haladnak a zivatarok. A zivatarokhoz erős vagy viharos széllökés és esetleg jégeső társulhat. Elsősorban az ország keleti, délkeleti tájain a déli, késő délutáni órákban heves zivatarok is kialakulhatnak, ezeket szélroham és jégeső is kísérheti.
A délkeleti megyékben és az Alföld északi részein akár 100 kilométer/órásnál erősebb szélroham is előfordulhat, így ezekre a területekre a harmadfokú (piros riasztás) is indokolt lehet.
Estétől északnyugat felől egyre inkább megszűnnek a zivatarok.
A viharos szélben lehetőség szerint senki ne parkoljon fák alá. Ha valaki leszakadt vezetéket vagy bajba jutott embert lát, jelezze a 112-es segélyhívón – hangsúlyozta Dóka Imre, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivőhelyettese.
A fóti stúdiókomplexum minden idők legnagyobb állami forrásából megvalósuló fejlesztése nemzetközi és hazai viszonylatban is meghatározó eleme lesz a filmgyártásnak – idéztük a hétfőn bejelentett hír alapján a szakembereket. A tervek szerint a 2023-ra elkészülő beruházás nem csak Fót, de az egész ország szempontjából fontos. A filmturizmusról esett szó a hír kapcsán az M5 Librettó című műsorában.
Konkrét hozadéka van minden esetben annak, ha külföldiek Magyarországon forgatnak egy filmet – mondta el Kiss Róbert Richard turisztikai szakújságíró. Egyrészt a stáb magyarországi tartózkodása és a költése miatt, hiszen a filmesek, színészek megszállnak valahol, este elmennek bulizni, esznek-isznak, utaznak. De az önkormányzatoknak is bevételt jelent ez, hisz helyet kell foglalni, akárcsak az itteni stúdióknak: az etyekinek, a fótinak.
De egyértelműen jót tesz az országimázsnak is, ha itt forognak nagy nemzetközi produkciók – mondta a szakújságíró, és példákat sorolt. Rengeteg vendég kereste fel az Indiana Jones film után a nabateusok titkos városát, Petrát, ami feltette Jordániát a világturizmus térképére, megötszörözte az odalátogatók számát. A város hiába volt korábban is izgalmas és érdekes, nem ismerték az emberek. Kiss Róbert Richard említette még Tunéziát, az ottani kősivatagban Matmátát és a Csillagok háborúját. Ez csupa olyan helyszín, ahová elmennek a turisták és költenek. Nemcsak a stáb, az adott moziért rajongó filmturisták is. Akadnak olyan fanatikusok, akik mindenhová követik a sztárokat, és vannak olyanok, akiknek megtetszik a helyszín és ezért jönnek.
Magyarországon a Hősök tere és a Vár nagyon gyakran filmezett helyszín. A magyar főváros nem mindig Budapestként szerepel – néha Buenos Aires, Párizs vagy Berlin, máskor Moszkva. De ma már egyre többször játssza saját magát. Ennél jobb országimázs nem kell – mondja a szakember. Filmturisztikai séták Budapesten voltak a COVID előtt és remélhetőleg lesznek is majd a jövőben. A rajongók kipróbálhatják, hova járt kávézni mondjuk Brad Pitt, megnézhetik, hol forgott egy film.
Erre rá is lehet építeni. Skóciában például a Rosslyn-kápolnát a Da Vinci-kód után annyian keresték fel, hogy a helyiek rá is untak a turistákra és poénból még a lószart is eladták nekik ízlésesen csomagolva, Da Vinci trágyaként. Volt, aki vett – meséli Kiss Róbert Richard. Sokan pedig csak a hobbitok kedvéért kelnek útra olyan távoli országba, mint Új-Zéland.
Korlátlanok a lehetőségek, minden egyes film növeli az országimázst, a turisták számát. Bennünk meg jó érzéssel tölt el, hogy büszkék lehetünk a városunkra, az országunkra. Pláne ha egy világsztár, akinek már a puszta ittléte is érdeklődést kelt és forgalmat generál, elismerően nyilatkozik róluk.