Rendhagyó lesz az 53. Fóti Szüret és 11. Fröccs Fesztivál!

by franciska
Ebben az évben rendhagyó módon, két helyszínen rendezik meg az 53. Fóti Szüret és 11. Fröccs Fesztivált szeptember 19-én, vasárnap.
A szüreti felvonulás fél 12-kor indul a Shell kúttól, és a megszokott útvonalon halad a Fáy Présházig. A felvonulók három helyen pihenhetnek meg, ahol kínálással, zenével, tánccal várják őket.
A megállók  helyszínei:
1. Dózsa György út és Rákóczi u. (melynek folytatása a Szent Imre utca) sarok,
2. Kisalagi sportpályánál, a Németh Kálmán úton, a Millenniumi parknál,
3. Dózsa György és Tessedik sarok.
A menet körülbelül 13.30-ra ér a présházhoz, ahol folytatódnak a szüreti programok.
A Fáy Présháznál a polgármester köszöntője, az iskolák rajzversenyének díjátadója, és a Fáy Andrást ábrázoló dombormű megkoszorúzása után népzenei, néptáncos előadást láthatnak az érdeklődők. Kézműves sátorral, állatsimogatóval és musttal várják a szervezők  a kisebbeket, borral, fröccsel pedig a nagyobbakat.
A tónál  vásárral,  körhintával és az ízek utcájával találkozhatnak a fesztiválozók, akik délután és este remek koncerteken vehetnek részt, védettségi igazolvány felmutatásával.

ÉRDEKES LEHET:

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. RENDBEN Tovább