
- Igyekszünk megragadni minden alkalmat, akár gyereknap, akár más esemény – óvodákba, iskolákba szoktunk menni. A mostani Nyitott szertár programot a katasztrófavédelem minden évben meghirdeti, és ehhez csatlakoztunk.

- Azt gondolom, hogy az az imázs, ami eddig megvolt, most is megvan. Érezzük, látjuk – négy ifjú tűzoltónk van, akik már 18 éves koruk előtt itt vannak, végzik a képzéseket, gyakorolnak és várják, hogy majd vonulhassanak. Azt gondolom, hogy ez egy jó arány. Ha meglesz a megbecsültsége a hivatásos szakmának – mi önkéntesek vagyunk -, akkor lesz utánpótlás.

- Igyekeztünk minden olyan biztonsággal használható eszközt, ruhákat, védőeszközöket bemutatni, amiket ki is tudnak próbálni és fel is tudnak venni.

- Ebéd előtt nagyon sokan voltak, és úgy látom, a délután is “kezd felfutni”. Az első ötkilónyi lisztből készült palacsinta elfogyott, már a második adagot sütjük.
- Egyrészt van egy új nemzetközi trend, a sárga-piros szín, de konkrétan ez egy külföldről behozott autó, és megtartottuk a színvilágát. Norvégiában, ahonnan ez jött, ilyenek a tűzoltóautók.

- Nem, mi is láttuk valahol ezt a kis szerkezetet, és a kollégák legyártatták a héten. Egy kis lyukon kell befröcskölni a vízzel, az megtölt egy tartályt és akkor felnyílik egy zászló. Úgy látjuk, nagyon népszerű a gyerekek és a felnőttek körében is. Ezt most már fogjuk használni.












Mikor határoztad el, hogy expedíciós hegymászó leszel?












