Albert Bernadett, a Mindenütt jóóó – Travel blog írója, szerkesztője légiutas-kísérőként dolgozik külföldön. Szerencsés ember, hiszen munkája mellett a hobbyja ugyancsak  az utazás, az országok és kultúrák felfedezése. Számtalan utazási élményét osztja meg olvasóival a rendkívül informatív, minőségi írásokat felsorakoztató blogján. Ő az a világutazó, aki egyedi módon hazájának tájegységeit is propagálja oldalán, és nem utolsó sorban szűkebb szülővárosát, Fótot is ajánlja a kíváncsi utazótársainak. Ismerjék meg a hét nyelven beszélő, világjáró fóti hölgyet.

– Mikor kezdte el a blogírást és milyen célból?

– Mióta az eszemet tudom, naplót készítettem a családi kirándulásainkról. Egy spirálfüzetbe írtam le az élményeimet, és fotókat, prospektusokból kivágott képeket, valamint belépőjegyeket ragasztottam bele. Felnőtt koromban már csak a nagy utazásokról készítettem útleírásokat, melyeket az interneten osztottam meg. Amikor légiutas-kísérőként kezdtem el dolgozni és külföldre költöztem, akkor indítottam el a Mindenütt jóóó – Travel blogomat .  Elsődleges célom az volt, hogy magamnak írjam le az utazási élményeimet, hogy majd idős koromban, ezeket olvasva, gondolatban újra bejárjam a helyeket, felidézzem az emlékeket. A bejegyzéseket megosztottam a családommal és a barátaimmal, hiszen sokan kíváncsiak arra, hogy merre járok, mit csinálok a szabadidőmben.

– Mit jelent az Ön számára az UTAZÁS?

– Majdnem tíz éve már, hogy légiutas-kísérőként dolgozom, és külföldön élek. Eddig hosszabb-rövidebb ideig három különböző országban (Németország, Olaszország, Norvégia) és öt különböző városban éltem, Magyarországot leszámítva. A leghosszabb időt Olaszországban és Németországban töltöttem, így a blogon ebből a két országból van a legtöbb bejegyzés, körülbelül százötven-kétszáz országonként. Az utazás számomra mindig is azt jelentette, hogy a lehető legalaposabban megismerjem az adott hely kultúráját, gasztronómiáját is a látványosságok mellett. Nagy előnyt jelent, hogy a helyiek között élhetek, hiszen így sokkal könnyebb belelátni a mindennapjaikba, a szokásaikba.

Olaszországban

– Gyerekkorában is vonzódott az országok, a népek kultúrája iránt?

– Abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy a családom is szeretett kirándulni, így sokat jártunk sokfelé. Gyerekként is vonzott az ismeretlen, gyakran szereztem külföldi barátokat egy-egy nyaralás, táborozás során, pedig nem is beszéltünk közös nyelvet. Kíváncsisággal figyeltem, hogy máshogy beszélnek, máshogy öltözködnek, és alig vártam, hogy felsős legyek, és végre oroszul tanulhassak az iskolában. Hazánkban és külföldön járva a táj és a városok különbözősége is megfogott.

– Ön szerint mi az utazásban a legnagyobb motiváció: a kíváncsiság, az ismeretlen felfedezése, az állandó tanulás?

– Ez a három így együtt, de a kíváncsiság leginkább. Felnőtt fejjel élvezem, hogy állandóan tanulok. Érdekes dolog összefüggéseket felfedezni különböző helyek és híres emberek között. Az egyik meghatározó élményem a Fram Múzeum, amely Oslóban van, és a sarkkutatás témakörét járja végig. Arról a benne kiállított FRAM („Előre!”) nevű hajóról nevezték el, amelyet Nansen és Amundsen is használt az expedíciója során. Emlékszem, hogy annak idején a suliban volt szó Amundsenről, az Északi- és Déli-sarkról, expedíciókról. De a tanórán nem ragadott annyira magával, mint ott lenni abban a múzeumban, és látni, tapintani, szagolni a „történelmet”. Mert ott tényleg érezni a történelem szagát. Különösen lent a „pincében”, a fa és a tenger sós illatát. Ott elvesztem!

-Ahova eljut a munkája révén, oda visszautazik igazán felfedezni?

-Nem jellemző ez, mert hosszú bakancslistám van e nélkül is. Olyan viszont előfordult többször, hogy a szabadnapjaim előtt megnéztem, hogy azokon a napokon hova vannak járatok, és az alapján választottam úti célt. Ilyen spontán utam volt például Szardínián Algheróba  is.

– Melyek voltak a legkalandosabb utazásai?

-A sok utazás során rengeteg élményben volt részünk. Indiában például az egyik hotel, ahol a szállásunk lett volna, még el sem készült. Ekkor eléggé megrémültünk, de gyorsan kiderült, hogy bár a szálloda még nem, de a megoldás készen van: elvittek bennünket egy másik, az eredetileg foglaltnál sokkal magasabb kategóriás, 6 csillagos hotelbe. Kalandos volt az is, amikor Tunéziában a sivatag homokjában elakadt előttünk egy autó, és mi húztuk ki a bérelt terepjárónkkal.

Tunéziában

A legkalandosabb talán Irán volt, ahol rendkívül barátságosak és érdeklődőek az emberek. Lépten-nyomon leszólítottak, fényképeket készítettek velünk, és meghívtak magukhoz, az otthonaikba. Sok ilyen meghívást elfogadtunk. Háfiz perzsa költő sírjánál verset olvastak fel nekünk, az egyik vendéglátónk egy iráni húros-ütős hangszeren, a santuron játszott, ugyanitt az öcsém kezébe nyomtak egy tizenegy napos babát, másutt együtt főztünk és ettünk a háziakkal, vagy kirándulni mentünk, és még sorolhatnám. Ezek mind olyan emlékek, melyeket sohasem felejtek el.

Iránban

Légiutas-kísérőként furcsa lehet másoknak, hogy tériszonyom van, de csak a nyitott helyeken, így a repülőn nincs ilyen érzésem. Egy rácsos lépcsőtől, ablaktól, nem elég magas korláttól, akármilyen picike lyuktól rosszul vagyok, ennek ellenére minden templomtoronyba, kilátóba, tévétoronyba felmegyek.

– Van kedvenc országa?

-Nagyon tetszik Norvégiában és Izlandon a táj.

Norvégia

Különleges Vietnám és Sri Lanka is. Iránban rengeteg barátságos emberrel találkoztunk. Németországban, Franciaországban nagyon szépek a favázas szerkezetű (fachwerk) házak, köztük sétálva úgy érzem, hogy visszarepülök a középkorba. Számtalan élményem van.

Vietnámban

Iránban

– Hány nyelven beszél?

– A nyelvtanulás mindig a kedvenc elfoglaltságom volt. Gyerekként alig vártam, hogy a nyár vége felé megkapjuk a tankönyvcsomagot, benne az orosz nyelvkönyvvel, amit aztán otthon, egyedül kezdtem el tanulni. Később angolul és németül, majd franciául tanultam. Aztán jött az arab, majd a török. Amikor Olaszországba költöztem, akkor meg az olasz. Megértem a spanyolt is, bár azt sohasem tanultam

– Fóton meddig élt, és hogyan gondol vissza a városra?

– Körülbelül harminc évig éltem Fóton, utána Káposztásmegyerre költöztem, de szinte minden hétvégémet Fóton töltöttem. Mivel a családom ma is ott él, nekem Fót a „haza”, ennek megfelelően kitüntetett helye van a szívemben, ezért  írtam is róla a blogomon.

A Somlyó-tónál

– Ön szerint mennyire aknázza ki a város az értékeit?

-Sokkal jobban, mint korábban, és ezt örömmel látom/hallom. Számomra két újdonság lesz, amit meg kell néznem, ha végre haza jutok: az egyik a Faluház, a másik pedig a tó melletti kerékpárpálya. Ezekről csak jókat hallottam.

Szerintem fejlődni mindig lehet, sőt kell is. Fót szerencsés helyzetben van, mert jó helyen található, közel a fővároshoz, és könnyen elérhető autóval, de busszal és vonattal is. Mivel vannak kulturális, történelmi és természeti értékei, ezért mindenféle érdeklődési körű látogató megtalálhatja itt a számítását.

-Mit gondol, hogyan lehetne Fótot turisztikailag izgalmasabbá tenni?

-Jó lenne, ha lennének hosszabb-rövidebb útvonalak, melyeket a látogatók végigjárhatnának. Ehhez ki kellene helyezni több helyen nagy látványtérképeket, ezeken jelölni a látványosságokat, éttermeket stb., és különböző színekkel, nevekkel jelölni az útvonalakat. Aztán magán az útvonalon is több helyen ki kellene tenni a színes jelzéseket, hogy jól követhető legyen. Szerintem fontos lenne, hogy az olyan nagy portálokon, mint a szallas.hu, melyet nagyon sokan használnak, az összes fóti látnivaló és legalább a nagyobb éttermek fel legyenek tüntetve. Jelenleg csak a Szeplőtelen Fogantatás-templom van a listán Fót neve alatt, ez szomorú.

– A koronavírus-járvány hogyan befolyásolja egy légiutas-kísérő életét? Mennyire változtatta meg a mindennapjait?

 –Nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, hogy nagyon, hisz ha felnézünk az égre, látni, hogy mennyire nincs légiforgalom. Régebben körülbelül kéthavonta jártam haza, de most a „koronás” időszakban már lassan egy éve lesz, hogy utoljára otthon voltam. Sokkal kevesebbet dolgozom, mint korábban, és nagyon hiányzik a repülés. Személy szerint alig várom, hogy végre minden visszatérjen a régi kerékvágásba, és újra szabadon utazhassunk.