A fótiakat kérdeztük az oltásokról

by Ujvári

A városban járva megkérdeztük az embereket, hogyan állnak hozzá az oltásokhoz, regisztráltak-e, vagy kaptak-e már oltást.

A több mint egy éve tartó járvány harmadik hullámát éljük éppen. Már túlléptük a kétmillió, legalább egyszer beoltottat, és több mint 800 ezren már a második oltást is megkapták. Jelenleg Magyarországon 3 uniós beszerzésű vakcinával oltanak (Pfizer-BioNTech, Moderna, AstraZeneca), és két “keletivel’”, az orosz Szputnyik V-vel és a kínai Sinopharmmal.

Egy 56 éves, infarktuson átesett hölgy beregisztrált. Egyszer felvették vele a kapcsolatot, aztán törölték. Kapott egy sms-t, hogy menjen Kistarcsára, majd 5 perc múlva egy másikat, hogy nem aktuális. Minden oltást elfogadna, neki ,,mindegy”, hogy milyet kap.

Egy urat AstraZenecával oltottak be, nem volt semmi mellékhatása, sőt, sokkal jobban van, mint korábban. A második oltását a terv szerint elég sokára, június 4-én kapja meg.

Egy ’69-es úr, aki beregisztrált, mindent szívesen elfogad, várja a “hívó szót”. Egy 45 éves hölgy  is így van ezzel, regisztrált, és szívesen elfogad ,,bármit”. Januárban volt Covidos, így április 16-a után kaphat oltást.

Egy másik hölgy Modernát kapott, nem volt semmi mellékhatása. A másodikat 12 hétre rá, júniusban kapja majd. Örül a vakcinának, de azt érezné biztosnak, ha túl lenne a második oltáson is.

Egy fiatalember inkább vár addig, míg több kiderül az oltások mellékhatásairól. Addig maszkkal, kézfertőtlenítéssel védekezik.  “Mindent betartok, amit lehet” – tette hozzá.

,,Mindkét AstraZenecát megkaptam, és csak kis fejfájásom volt a beadás után. Az ember csak nyugodtabb, ha már így vagyunk” – mesélte egy hölgy.

Egy fiatalember elmondta, hogy nem kért oltást. Ha nagyon muszáj, akkor a végén vagy a kínait vagy az oroszt kérné, mivel ezekben nincs ,,semmilyen génátíró történet”, csak legyengített vírus.

Egy megkérdezett hölgy még nem regisztrált, de szeretne majd oltást. A barátnője megemlítette, hogy ők beregisztráltak, de amikor megnézték a listát, nem találták a nevüket, így újból be kellett jelentkezniük.

Egy úr nem is fog kérni oltást: kondiedzést csinál, ,,600 fekvőtámasz, kondigépek”. 106 éves nagyapja sem kér oltást.

Egy házaspár elmondta, bár két hónapja regisztráltak, a lányuk mikor utánanézett, nem találta ennek nyomát, így újra feliratkoztak. A 10 évvel fiatalabb szomszédjukat már beoltották.

Egy pedagógus hölgy elmondta, hogy bár már korábban regisztrált, csak most fogja megkapni az oltást.

Összességében, bár vannak szkeptikusok, a nagy többség fontosnak tartja az oltást és oltakozik.

Képek: Konkoly-Thege György

ÉRDEKES LEHET:

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. RENDBEN Tovább