

Több kilométeren égett a vasúti pálya környezete augusztus 10-én, szerdán Dunakeszi belterületén 12 óra után.
Az újpesti hivatásos és a Fóti Aqua ÖTE önkéntes tűzoltó egységét riasztották a tűz megfékezésére, akikhez később csatlakozott még egy újpesti hivatásos és egy önkéntes egység is. A rajok a közel három kilométer hosszan égő tüzet néhány óra alatt eloltották.
Hangos visszaszámlálással indította el a debreceni közönség a 16. Székelyföldi Kerékpáros Körversenyt a Nagyerdei Körúton. A hazai szakasz röviddel dél után ért véget.
A start előtti percekben Debrecen sportért felelős alpolgármestere, Barcs Lajos vehette át a körverseny vezérigazgatójától, Lukács Lászlótól a szervezők díszoklevelét, amiért a városvezetők minden erejükkel támogatták a debreceni szakasz létrejöttét.
A versenyzők hét debreceni kört tekertek, összesen 91,7 kilométer hosszan. A körpálya mindig nehéz, amit most nehezített, hogy ez volt a verseny első napja – mondta portálunknak egyikük, a Giotti Victoria–Savini Due csapatban 76-os rajtszámmal kerekező Szarka Gergely. ” A megkülönböztetett trikókat még nem osztották ki, ott lebegett mindenkinek a szeme előtt, hogy talán elcsíphet egy ilyent. Egy városi pálya azért is mindig nehéz, mert ott máskor autók járnak, és a kifolyt olaj, a felhordott sóder technikai szempontból súlyosbítja a helyzetet. Igaz, itt most mindent letakarítottak és a síneket is lefedték. A 90 kilométer nagyon kevés, az ilyen rövid szakasz nem szokványos. De a verseny izgalmas, vannak komoly csapatok, erős emberekkel.”
A debreceni etap valamivel a déli harangszó megszólalása előtt fejeződött be. A verseny kezdetén Roy Duijvesteijn holland versenyző húzott el a többiek előtt, de az utolsó nagyerdei kört a lengyel Szymon Rekita és az olasz Bryan Olivo kezdhette el, több mint 23 másodperces előnnyel versenytársaik előtt. Komoly mezőnyhajrá után a célegyenesben a legjobb sprinterek gyűjtötték össze erejüket.
A szakaszgyőztes a 75-ös rajtszámmal induló olasz Nicolas Dalla Valle lett, aki 1.57.22-es idővel nyerte a debreceni versenyt, második helyen a 35-ös rajtszámú Daneil Skerl, olasz kerékpáros végzett, míg harmadikként a 11-es rajtszámú lengyel Filip Prokopisin ért célba. A győztesek átvették a megérdemelt kupáikat a verseny szervezőitől. A legeredményesebb magyar kerékpáros Karl Ádám, a legsikeresebb 23 év alatti versenyző a második helyezett Daniel Skerl lett, a leggyorsabban tekerő román versenyző díját pedig Adi Narcis Marcu vette át.
A Székelyföldi Körverseny második etapja Marosvásárhelyről rajtol és Csíkszeredában zárul, a harmadik szakaszon Csíkszeredából Sepsiszentgyörgyre kerekeznek a sportolók, a negyedik versenynapon Sepsiszentgyörgyről indulva, Erdővidéken át Székelyudvarhelyre érkeznek, a zárószakaszon pedig a Székelyudvarhely – Bucsin-tető – Gyergyószentmiklós – Csíkszereda útvonalon haladnak majd. A zárónap augusztus 13.
Idén januárban megszületett ötlet valósult meg a Székelyföldi Körverseny debreceni szakaszának megszervezésével – tudtuk meg Lukács Lászlótól, a Székelyföldi Kerékpáros Körverseny vezérigazgatójától. A szervezők áldozatos munkájának köszönhetően sikerült létrehozni a debreceni startot pár hónap alatt. „ A székely körverseny ettől az évtől már nemcsak attól nemzetközi, hogy 8-10 külföldi csapat versenyzői vesznek részt benne, hanem, hogy 2 ország területén zajlik”- emelte ki a szervező.
A debreceni 91 km-es első szakasz után a következő etap Marosvásárhelyről indul és Csíkszeredán fejeződik be, kicsivel több mint 161 km után. A harmadik szakasz a Csíkszereda és Sepsiszentgyörgy közötti 136,8 km-es táv lesz. A negyedik napon 144 km-et tekernek a versenyzők Sepsiszentgyörgy és Hargitafürdő között, majd az utolsó szakasz Székelyudvarhely és Csíkszereda közötti 149 km-es tekeréssel zárul. Lukács László reméli: a 17. Székelykör ismét Debrecenből indul jövőre.
Barcs Lajos, Debrecen város sportért felelős alpolgármestere esti beszédében kiemelte: a város számára megtiszteltetés, hogy először Debrecenből indulhat el a székely körverseny, amely szakított az eddigi hagyományaival, és a három székelyföldi megye mellett a magyarországi Debrecen is bekapcsolódhatott. A második legnagyobb magyar város alkalmas arra, hogy lebonyolítsa az itteni szakasz megszervezését, másrészt a város a gazdasági, kulturális értékei mellett most a sportban is megmutathatja erejét. Az országúti kerékpározás Debrecenben az elmúlt években erőre kapott, hiszen a kormány korábban már döntött arról, hogy itt épülhet meg az új Velodom, melynek az első ütemeként átadott VeloParkot már áprilistól használják a debreceni országúti kerékpárosok. Az alpolgármester kifejtette, hogy a versenyszervezés terén is tapasztalt már a város, hiszen 2020-ban a Tour de Hongrie egyik szakaszát Debrecenben tartották. Az infrastruktúra folyamatosan fejlődik a városban, ahol a debreceni sportcentrumon belül a DSI Cycling Teamnek van országúti kerékpáros versenycsapata, így remélhetőleg egyre több fiatal próbálhatja ki tehetségét ebben a sportágban. Az alpolgármester elújságolta azt is, hogy Debrecennek 90 km hosszú kerékpárút-hálózata van, amelyet 120 km-re kívánnak bővíteni a következő évben. A verseny turisztikai szempontból is jelentős, hiszen a televíziós közvetítésnek köszönhetően Debrecen ismét reflektorfénybe kerül. „A városban két új hotelfejlesztés folyik, ebből is látszik, hogy turisztikailag folyamatosan fejlődik Debrecen” – hangsúlyozta Barcs Lajos alpolgármester.
Jakab Barna, Kovászna Megye Tanácsának alelnöke elmondta, hogy a 16 év alatt hatalmas fejlődésen ment keresztül a körverseny, melyhez korábban csak két székelyföldi megye társult, majd később a harmadik székely megye is szervező-lebonyolító lett, idén pedig Debrecen csatlakozásával teljesedett ki a verseny, amely a nemzeti összetartozást erősíti. A rendezvény Székelyföld számára jelentős idegenforgalmi előnnyel jár, hiszen rengeteg turista látogat el oda a verseny idején. Maros megye, Hargita megye, Kovászna megye a versennyel egységes turisztikai brandet népszerűsít. „ Ideutazásomkor jól esett a szememnek egy összefüggő bicikliút infrastruktúrát látni egészen Debrecenig”- mondta Jakab Barna, aki hangsúlyozta: céljuk, hogy a következő években Háromszéken is egyre több bicikliút-szakaszon vezessen ez a verseny.
Balogh Attila, a Béres Gyógyszergyár Zrt. regionális területi vezetője arról beszélt, hogy cégük az egészségmegőrzés piacvezetőjeként kötelességének érzi a magyar sport támogatását. Együttműködnek a többi között a Magyar Öttusa Szövetséggel, a Magyar Kézilabda Akadémiával, a Szolnoki Olajbányász Kosárlabda Klubbal és számos sportágat támogatnak. A Béres Gyógyszergyár számára fontos, hogy kiváló minőségű, drogmentes készítménnyel készüljenek fel a sportolók egy sporteseményre. Az idei versenyen a cég a legújabb termékével, a Béres Magnézium Direkt granulátummal támogatja a résztvevők teljesítményét. Második éve van jelen a Béres Gyógyszergyár támogatóként a sporteseményen, melyen a sportolók és az őket kísérők a nemzeti egység láncát szimbolizálva jelennek meg – mondta Balogh Attila.
A verseny délelőtt 10-kor kezdődő debreceni etapját a helyszínen és az M4 Sporton is megnézhetjük.
Ezúttal az országból sem kell kilépnie annak, aki igazán nagyszerű kerékpáros viadalt akar élőben látni. Debrecenből rajtol el kedden délelőtt 10-kor a Székelyföldi Kerékpáros Körverseny.
Most először van Magyarországon a rajt és az első szakasz. Több mint 90 kilométeren hajtanak a Nagyerdő környékén a versenyzők, összesen 120-an. A stadion mellett indul az etap, a rendezvény ingyenes.
A debreceni első után a második etap Marosvásárhelyről rajtol és Csíkszeredában zárul, a harmadik szakaszon Csíkszeredából Sepsiszentgyörgyre kerekeznek a sportolók, a negyedik versenynapon Sepsiszentgyörgyről indulva, Erdővidéken át Székelyudvarhelyre érkeznek, a zárószakaszon pedig a Székelyudvarhely – Bucsin-tető – Gyergyószentmiklós – Csíkszereda útvonalon haladnak majd. A zárónap augusztus 13.
Az idei már a 16. Székelyföldi Körverseny, amely nemcsak Kelet-Európában, de az egész kontinensen meghatározó kerékpárverseny. Alapítói, ötletgazdái Novák Eduard és Ráduly Róbert Kálmán 2006-ban regionális versenyként indították útjára, de hamar kinőtte magát, és rövid időn belül nemzetközi besorolást kapott: 2008-ban Romániában elsőként UCI 2.2 kategóriájú lett.
A verseny központja sokáig Csíkszereda volt, és csillagverseny típusú kerékpárversenyként rendezték meg. Ez a lebonyolítási rendszer 2016-tól változott, és már Sepsiszentgyörgyön is rendeztek szakaszokat. 2021-ben Marosvásárhely és Maros megye is csatlakozott a versenyhez, így valóban a teljes történelmi Székelyföld része immár az eseménynek.
Tizenhat év után a környező országok kontinentális és klubcsapatainak versenynaptárába rendszerint bekerül a már hagyománynak számító augusztus eleji verseny.
A leggyakrabban résztvevő országok csapatai között szerepel: Magyarország, Ausztria, Olaszország, Lengyelország, Bulgária, Ukrajna, Azerbajdzsán, Fehéroroszország, Moldova, így a Székelykör igazi nemzetközi kerékpárverseny.
Idei újdonság a debreceni rajt mellett az is, hogy a körversenyt az M4 Sport élőben közvetíti. Így ha nem jut el Debrecenbe, szurkolhat a tévé előtt is!
Idén először lépi át az országhatárt a Székelyföldi Kerékpáros Körverseny: 2022-ben már Magyarországon is tekernek az elszánt bringások az augusztus 9-én kezdődő viadalon. A sorban a 16. kerékpáros őrület első szakasza most Debrecenben rajtol.
Az idei székelyföldi körverseny nagy újdonsága a debreceni etap lesz, ahol a versenyzők egy 91,7 km hosszúságú szakaszon tekernek. A rajtceremónia kedden fél 10-kor kezdődik a Nagyerdei Stadion melletti parkban, a rajtpisztoly 10 órakor dördül el. A városban hét kör és három sprint várja a legkeményebb bringásokat és bicajaikat, így a sportolók, ha lesz erejük hozzá, felfedezhetik a környék látványosságait.
A kezdeti, regionális székely bringás küzdelem mára nemzetközi szintű körversennyé nőtte ki magát. A húsz nevezett csapat között vannak német, olasz, román, osztrák, holland, lengyel, szerb, bolgár és magyar hatosok is, összesen 120 bringás és megannyi csapattag veszi majd a nyakába a kilométereket – öt szakaszon egészen pontosan 684 km-et tesznek meg.
A szervezők Debrecenben is ritka izgalmas versenyre számítanak, hiszen az új, magyarországi szakasz minden kerékpárosnak ismeretlen terep lesz. A cívisváros után a körverseny visszatér a „klasszikus” színteréhez, Székelyföldre. Marosvásárhely, Csíkszereda, Sepsiszentgyörgy, Hargitafürdő és Székelyudvarhely hegyei és völgyei egyaránt emberpróbáló szakaszokkal várják majd a nevezőket.
A mezőny debreceni „látogatása” mellett másik mérföldkő, hogy most először élő televíziós közvetítést is láthatnak róla a nézők az M4 Sport jóvoltából augusztus 9-én, kedden délelőtt 10.00 órától.