Megnéztük Sajdik Ferenc meseszerű képeit a Vörösmarty Művelődési Házban

by fnora

Nagyon sokan jöttek el a népszerű grafikus kiállítására. A megnyitó után röviden beszélgettünk Sajdik Ferenccel.

Ha nem tudnánk a korát, jóval fiatalabbnak gondolnánk. Mi a titka annak, hogy ilyen jó fizikai és szellemi szinten tudja tartani magát?

Most igazából rossz erőben vagyok, a nemrég műtött könyököm ma reggel bevérzett, de hát ez hozzá tartozik az élethez. A második emeleten lakunk, úgyhogy lesétálunk, felsétálunk a feleségemmel, tudjuk, hogy többet kéne, de ez a napi rutin. Mindig rajzolok, ez mánia – vagyis nem is mánia, olyan, mint a drog valahogy. Legtöbbször megrendelésre rajzolok, ahogy egész életemben tettem. Ismerősöknek, kiadóknak. Szeretnék néha magamnak is, de nagyon ritkán jutok hozzá.

Mostanában már nincs a Ludas Matyihoz hasonló újság, melynek sokáig ön is a munkatársa volt.

Igen, harminc évig voltam a hetilap munkatársa, a hatvanas években félmilliós volt a példányszámunk. Nekem szerencsém volt, mert fiatal koromban kaptam pasztellt, úgyhogy azóta pasztellal foglalkozom.  Aztán abbahagytam az újságrajzolást, ami az eredeti szakmám ( a karikatúrista lényegében az). Az ezt követő korszakot úgy vészeltem át, hogy elkezdtem kiállításokra táblaképeket csinálni, és ebben most is nagy örömöm van.

Régen Dunakeszin laktak, milyen emlékei vannak a hozzá közeli Fótról?

Gyerekkoromban sokat jártunk át, hiszen nagyon közel laktunk. Volt egy nagyon érdekes eset: futballoztunk a fótiak ellen, akiknek olyan pályájuk volt, ahol nem volt futópálya körben, hanem ott ültek a nézők egészen a játéktér mellett. Én balszélsőt játszottam – gyorsan futok, azt mondták, versenyló vagyok, menjek a balszélre. Akartam egy szögletet rúgni, és egy esernyővel valaki megfogta a lábamat. Hát olyan sikerem most sem volt, mint akkor.

A Duna-parton nagyon népszerű, az ön rajza alapján készült a Főkukac-szobor.

Igen, én is szeretem. A Kolodkó szobrok nagyon népszerűek, már Vácon is több van belőlük. Ő most a legismertebb jelenkori magyar szobrász.

A művészről a kiállítás előtt írtunk hosszabban: Ne hagyják ki Sajdik Ferenc grafikusművész kiállításmegnyitóját! – FÓTINFO (fotinfo.hu)

Ön szerint melyik a legkedvesebb Sajdik Ferenc rajzfilmfigura?

 

Ön szerint melyik a legkedvesebb Sajdik Ferenc rajzfilmfigura?

Pom-Pom
54.55%
Főkukac
27.27%
A nagy ho-ho-horgász
18.18%

ÉRDEKES LEHET:

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. RENDBEN Tovább