Kinyitottak Fóton is, de a forgalom még nem a régi

by Karakai Ildikó

A kényszerű pihenő után kinyitottak a héten Fóton is a boltok és a szolgáltatók. Az első napok tapasztalatairól érdeklődött kollégánk.  

Az emberekkel beszélgetve kiderült, hogy a pandémia több mint egy éve alatt a legtöbben már hozzászoktak ahhoz, hogy az Auchanban mindent meg lehet venni, a házhozszállítás és az internetes rendelés is jól működik.

A szépségszalon előtt egy hölgy panaszkodott, hogy „nem volt körmöm, nem volt hajam, semmim nem volt”, és egy valaki említette, hogy a megrendelt alkatrészre napokig kellett várnia. A társasági életet, a kávézókat, az éttermeket nagyon hiányolja mindenki, bár belátják, hogy ezek megnyitása a mostani helyzetben talán nem igazán jó ötlet.

A Beauty Stop Szalonnak is nehéz napjai voltak – a bérleti díjat, a KATA-t, a villanyszámlát folyamatosan kellett fizetni, bár bevétel nem volt. Az újranyitást követő első nap jó volt, pénteken már hullámzott a forgalom, de közel sem volt olyan, mint korábban.

A Sziromvirág bolt tulajdonosnője elmondta, hogy bár volt lehetőség online rendelésre, kicsi volt a forgalmuk, mert az emberek – legalábbis ennél a termékcsoportnál – nincsenek erre felkészülve. Ő sem tudta mennyi árut rendeljen. Volt, hogy a nyakán maradtak a virágok és ki kellett dobnia őket, és volt, hogy nagyobb volt a kereslet, mint a készlet.

Online rendeléssel a műszaki boltból is lehetett vásárolni, de a forgalom legalább 30-40 százalékkal visszaesett a normál helyzethez képest. A tulajdonos nagyon várja a vevők visszatérését, ami lassan megy, hiszen a hosszú járvány legtöbbjük anyagi helyzetét megrendítette.

A Szépségházban elmondták, hogy a tavalyi két és fél hónapos bezárás után az idei újabb egy hónap nagyon nehéz helyzetbe hozta őket, és így a bevétel hiánya miatt a kiadásokat is vissza kellett fogni. De meg tudtuk oldani – tették hozzá.

A mostani bezárások alatt is kiderült, milyen fontos, hogy milyen a bolt kínálata, mire van engedélye. A játékbolt, ahol vannak illatszerek is, nyitva tarthatott, akárcsak minden olyan áruház, ahol árulnak élelmiszert is.

Mindenütt kiírták, hogy hányan mehetnek be egyszerre a boltokba. Így kint többen várakoznak, ami a pénteki szép napos időben nem volt gond.

ÉRDEKES LEHET:

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. RENDBEN Tovább