Néhány hete a tó környékén jártunk, és bemutattuk a zöldülő természetet, most a várost járva lestünk be udvarokba, fotóztunk parkokban és tereken. A közterületeken a szép virágok a városnak köszönhetők.…
Színes
-
-
A katolikus könnyűzenei előadók közösen énekelnek április 30-án a Kossuth téren a szentmise előtt, ahol többek között elhangzik Borka Zsolt Mária, Mária szép virágszál kezdetű éneke is. Borka Zsoltot, a…
-
Fóton járva-kelve talált rá munkatársunk erre a nyiladozó, zöldülő fácskára, amit a szorgos kezek felszalagoztak. Reméljük, lesznek követői ennek a szép hagyománynak.
-
Péntek délelőtt érkezik Ferenc pápa Magyarországra, ahol meglehetősen sűrű program vár rá. A katolikus egyházfő háromnapos apostoli látogatásának legnagyobb eseménye a budapesti Kossuth téri szentmise lesz vasárnap délelőtt, ahol a…
-
Egyéb kategóriaFóti szemmelSzínes
Fogadjunk, hogy ilyen húsvéti nyuszikat még nem látott! Nézze meg fóti fényképes összeállításunkat!
by ktgyFót belvárosában sétálva, a Városháza környékén szalmabálabárányokat és nagyméretű nyúl figurákat találtunk. A bárányok közelében gyönyörű virágok mindenütt, nyuszik, a fát rengeteg függő tojás díszítette. Bevalljuk, mi először nem nyuszikra…
-
Nem is sejti, milyen sokat hozhat egy locsolóvers a konyhára! Vegyen részt ezen a kihíváson! Igyekezzen, mert máris nagy az érdeklődés! 100 ezer forint jár annak, aki nyer. Izgalmas…
-
Nincs húsvét kalács nélkül, abból pedig a legjobb a házi! Most megosztjuk a kedvenc kalácsreceptünket és a kovász titkát! Németh Áron, a Kenyérlelke fesztivál szervezője és a kalácsverseny ötletadója megosztotta…
-
ÉletstílusSzínes
Gyógyulásban én vagyok a Forma-1 – Beszélgetés Greguss Sándor író, tanúságtevővel
by franciskaDr. Fodor Réka afrikai missziós orvosról már olvashattak korábbi cikkünkben, ezúttal a férjével, Greguss Sándor íróval ismerkedhetnek meg az olvasóink, aki a közösségi médiában írt posztjaiban, csodálatos írásaiban segít másoknak eligazodni a…
-
Március 15-én kiosztották a városi díjakat. Papp Lászlóné iskolavédőnő Fót Egészségügyéért díjat vehetett át. A 40 év védőnői szolgálatot ellátó, sokunk által ismert Papp Lászlóné Mártával beszélgettünk a védőnői hivatásról.…
