Március 15-én ünnepélyes keretek között osztották ki a városi díjakat. Dr. Albi Marianna gyermekorvos kapta idén Fót város díszpolgári kitüntetését. A díszpolgári díj kapcsán kérdeztük a városban sokak által ismert gyermekorvost.
Mindig gyermekorvosnak készült?
Kilencéves korom óta orvosnak készültem. Édesapám is orvos volt, egy kicsi faluban éltünk. Tanyára is járt a betegeihez, ahova sokszor elkísértem a beteglátogatáskor. Szerencsém volt közelről látni a falusi orvosi szakma minden oldalát. Nagyon jó tanáraim voltak az iskolában, akik hihetetlen fegyelemmel és empátiával kezeltek minket. Sok szegény család volt, ahol a gyerekek már korán reggel felkeltek, hogy megetessék az állatokat, majd amikor beültek az iskolapadba, hagyták őket, hogy átaludják az első órát. Már ekkor orvos akartam lenni, a gyerekorvoslás mellett pedig az egyetem utolsó évében döntöttem. A szigorló évemet, a gyerekgyógyászatot az I. számú Gyerekklinikán töltöttem, amit ott tapasztaltam, nagy hatással volt rám. Ekkor már a második gyerekemmel voltam várandós, a lányomat negyedévesen szültem. Végzősként egy tudományos munkát fogadtam el, majd mikor a fiam egyéves lett, akkor az Újpesti Kórház Gyermekosztályának gyermekorvosa lettem, később a Madarász Kórházba kerültem.
Mikor kerültek Fótra?
1968-ban költöztünk Nyírtasról Fótra, a gyermekváros akkori igazgatójának a többszöri kérésére jött édesapám, és vállalta el a gyermekváros intézetvezető-főorvosi állást. Abban az időben 900 gyerek élt a gyermekvárosban, az egészségház épületében 54 ágy volt, amire szüksége volt egy ilyen létszámú intézménynek. Az egészségház hihetetlenül jól felszerelt volt, röntgenkészülékkel, fogorvosi ellátáshoz szükséges műszerekkel és nagyon fejlett laborral. Nagyon sokat dolgoztam itt édesapám mellett, rengeteget tanulhattam. Az iskolai szüneteim arról szóltak, hogy az egészségházban kisegítő nővérként dolgoztam, ápoltam a gyerekeket, megtanultam a gyerekápolást, figyeltem a nővérek munkáját. 10 nővér dolgozott édesapám mellett. Már akkor megtanultam mikroszkóppal vérképet és vizeletet vizsgálni. A szakmának a technikai részét már ott megtanultam. Édesapám 2001-ben halt meg, addig én voltam a helyettese. Amikor ő szabadságra ment, addig én végeztem a munkáját. 2001-től átvettem a gyermekvárosban a különleges, speciális csoport és a kísérő nélküli kiskorúak gyermekorvosi felügyeletét. Ma Károlyi István Gyermekközpont néven működik az intézet, a régi gyermekváros átalakult, kevesebb a gyerek, az egységes egészségházat megszüntették. Ma már különálló épületek vannak, ahol nagyon súlyosan sérült beteg gyermekeket gondozunk a különleges csoportban. A speciális csoportban pszichiátriai gondozásra szoruló gyerekek ápolása zajlik. Ide, a gyermekközpontba hozzák a kísérő nélküli kiskorú gyerekeket is. Nekik külön ellátásuk van. Jelenleg főleg ukrán gyerekek vannak itt, de a kezdetektől a világ minden tájáról érkeznek hozzánk beteg gyerekek. Nagyon szeretem ezt a munkát, általában a napi körzeti munkám részeként és hétvégén tudok itt dolgozni, ahol igen súlyos beteg gyerekekkel, ritka kórképek sokaságával találkozom. Én is a gyerekvárosban végeztem az általános iskolát. Itt tanultam meg, hogy a sors az nem döntés. Hihetetlenül szerencsés vagyok azért, amilyen szeretetteljes, csodálatos családban nőhettem fel. Édesanyám tanítónő volt, édesapám orvos. Három testvérem van. Azért döntöttem a körzeti orvoslás mellett, mert annyira lefoglalt a munka a Madarász Kórház Gyermekosztályán, hogy egyre kevesebb idő maradt az anyai feladataimra. Szerettem volna anyaként jobban ellátni a saját gyerekeimet. Nagyon sokat ügyeltem a kórházban, heti 2-3 napot, illetve hiányzott a háziorvoslásnak a lényege: a prevenció. Fontos, hogy a babákat már a kismama hasában megismerjük, hiszen háziorvosként már találkozunk a várandós kismamákkal, akiket végigkísérhetünk a szülésig. Fontos, hogy a szűrések által megelőzhetőek a betegségek, ha időben felismerjük őket. A házi gyermekorvosi szolgálat egyedülálló és példátlan, ami sajnálatosan meg fog szűnni az én korosztályommal. Nagyon kevesen választják ezt a szép hivatást, kevés az utánpótlás.
A gyerekei is hasonló pályát választottak?
A lányomnak három diplomája van: óvodapedagógus, gyógypedagógus és fejlesztőpedagógus. Egy dunakeszi tagintézmény vezetője. Ő is hatalmas hivatástudattal végzi a munkáját, amit tőlünk látott. Amíg nem volt saját otthonunk, 8 évig a férjem szüleinél éltünk. Anyósom, dr. Székely Lajosné, Lujzi néni Fóton nagyon közszeretett, elismert óvónő volt. Apósomtól, dr. Székely Lajos pszichológus professzortól, egyetemi tanártól is rengeteget tanultam. A fiam közgazdász, élsportolóként ifi Európa-bajnok és válogatott kézilabdázó volt, 5 évig játszott profiként külföldön. Jelenleg Ajkán a kézilabda-szakosztály szakmai igazgatója, vezetője.
Jól láttam, hogy nagyon elérzékenyült március 15-én, amikor átvette a kitüntetést?
Igen, rendkívül megrendítő érzés volt átvenni ezt a díjat. Az elérzékenyülés annak is szólt, hogy ezt a díjat a családomban édesapám is átvette, hiszen 2001-ben őt is az a megtiszteltetés érte, hogy Fót város díszpolgárának választották. Ritkán fordul elő, hogy ilyen rangos díjat egy családban ketten is megkapnak. Csodálatos ajándéka ez a sorsnak. Nagyon hálás vagyok a kitüntetésért. Fót egy kis város, naponta érzem a lakosok bizalmát, szeretetét. Ez a bizalom és szeretet éltet nap mint nap.
69 évesen nagyon aktív életet él. Hogy bírja ezt az aktivitást az egészsége?
Már negyedik éve váltótárs nélkül, közel 4000 gyermeket látok el a városban. Egy hétfői rendelésen 130 beteg van. Amikor hazaérek, akkor gyakorlatilag nincs hangom, itthon tudják, hogy már képtelen vagyok beszélni. A szülőknek sokat kell beszélni, kommunikálni, hiszen megijednek, ha a gyermekeik betegek. A gyerekekre mosolyogni kell, folyamatosan kapcsolatot kell velük tartani. Érzem magamon, hogy idővel fogy az erőm, sajnos van egy gerincbetegségem. Nagyon szeretek úszni, ez az, ami a legjobban kikapcsol, viszont csak a Balatonban úszom. Ha tudok helyettest szerezni, akkor elutazom egy hosszú hétvégre a Balatonra, aminek már a 15 fokos vízében szeretek úszni. Otthon szerencsére nagy kertünk van. Az olvasás, a zenehallgatás, az unokáimmal, a családommal való beszélgetés rengeteg energiát ad. Fantasztikus társam van, a férjemmel, Székely Istvánnal 53 éve vagyunk együtt és 49 éve vagyunk házasok. A férjem a munkában is a társam, hiszen ő végzi a technikai, az adminisztratív feladatokat. Nélküle nem tudnám csinálni ezt a munkát.
A jövőt illetően milyen tervei vannak?
Szeretnék addig dolgozni, amíg az egészségem engedi. Nagyon fogunk örülni, ha megépül az új egészségház, hiszen jelenleg egy elöregedett, hideg épületben dolgozunk az asszisztensemmel, Kádárné Újvári Tündével, aki kiváló kolléga, fantasztikus erővel csinálja végig a két praxis ellátását ugyanúgy, ahogyan én. Hálás vagyok neki is, hiszen óriási segítséget jelent a munkája.
A Fóti Népművészeti Szakgimnázium és Gimnázium táncosai fantasztikus produkcióikkal 42 díjat kaptak a neves szakemberekből álló zsűritől.
Gratulálunk a táncosoknak, az iskolának és a felkészítő tanároknak. Fót város nevében a különdíjat Bíró Zoltán alpolgármester adta át Bódi Csillának és Rimóczi Hunornak.
A tónál újra összegyűltek a fótiak, hogy rákészüljenek a húsvéti ünnepekre.
A délután folyamán rengetegen látogattak ki a tóhoz, ahol jobbnál jobb színpadi és kísérő programok várták a kicsiket és nagyokat.
Kalácsdagasztás és sütés, mézeskalács díszítés, kézműves foglalkozások, állatsimogató, tavaszidéző virágdíszek és ajtódíszek készítése, nyuszivarrás és tojáskereső játék is volt a gyerekeknek szánt programok között. Lovagolni is lehetett azoknak, akik bátrak voltak, és a ládavasutat is ki tudták próbálni.
Harmadik alkalommal szervezett szemétszedést a fóti romtemplom csapata.
Gyimesi Kende, a Fóti Romtemplomért Alapítvány kuratóriumi elnöke elmondta, hogy mióta szervezetten szedik a szemetet, egyre kevesebb hulladékot kell összegyűjteniük az akciókon. A csapat egyik része a patakmederben, a másik része a megszokott útvonalon indult meg a szemétgyűjtésen.
A jelenlévők igyekeztek a tőlük telhető legtöbb szemetet összeszedni az Alagimajor vasútállomás és a romtemplom között is. Igazi győztest végül nem hirdettek, és a szervezők mindenkit meghívtak egy közös pizzázásra. A fődíj tehát mindenki közös érdeke: egy tiszta erdő és egy tiszta Mogyoródi-patak lett. A rendezvényre eljött és nagy energiával segítette a munkát Fót alpolgármestere, Bíró Zoltán, valamint a Caritas Hungarica is.
A X. Országos Néptáncverseny első napján jártunk március 22-én a Vörösmarty Művelődési Házban, ahol sok szervezési feladatot kaptak a Fóti Népművészeti Szakgimnázium és Gimnázium pedagógusai, szaktanárai.
Két napra néptáncosok foglalták el a VMH összes termét, akik izgatottan készültek arra, hogy bemutassák pár perces néptáncukat.
Hét szakgimnázium részvételével, 116 táncos produkciójával kezdődött el a Vörösmarty Művelődési Házban a X. Országos Néptáncverseny. Az esemény fővédnöke, gróf Károlyi Lászlóné is megjelent a versenyen, illetve jelen volt még Bíró Zoltán alpolgármester, a Dunakeszi Tankerületi Központ képviseletében pedig Szabóné Forgács Gabriella, a Dunakeszi Tankerületi Központ igazgatója és dr. Terék József, Magyar Arany Érdemkereszttel kitüntetett népzenész, zeneszerző, népzenekutató, Pest vármegye kulturális szakreferense vett részt az eseményen. Cseri-Matus Csilla, a szervező Fóti Népművészeti Szakgimnázium és Gimnázium igazgatójaként nyitotta meg az országos rendezvényt, a táncosokat pedig gróf Károlyi Lászlóné, Erzsébet asszony köszöntötte.
Dr. Terék József, az Érik a ropogós cseresznye című fóti népdaloskönyv szerkesztője pár gondolatot osztott meg a közönséggel a megnyitó eseményen.
„2 hónappal ezelőtt itt mutattuk be az Érik a ropogós cseresznye című fóti népdaloskönyvet. Pálfy Gyula népzenekutató életének nagy részét Fóton töltötte, Martin György néptánckutatónak a segítőjeként is dolgozott. 1979-ben fejezte be azt az egyedülálló fóti népzenekutató munkát, amelynek eredményeként januárban, a magyar kultúra hetén mutattuk be a már említett fóti népdaloskönyvet. A 70-es években neki még az utolsó adatközlőket sikerült megszólítania, azt a munkát végezte el Fóton, amit Bartók Béla után senki más nem folytatott” – mondta Terék József, aki beszéde után saját szerzeményével, Pest vármegye verbunkjával nyitotta meg a nívós rendezvényt.
A kétnapos programot háromtagú versenybizottság bírálja, melynek elnöke Juhász Zsolt, a Duna Művészegyüttes művészeti vezetője, a Népművészet ifjú Mestere, Örökös Aranysarkanytús Táncos, Harangozó Gyula-díjas táncművész, koreográfus. A zsűri további tagjai: Németh Ildikó, a Népművészet ifjú Mestere, Örökös Aranygyöngyös Táncos, a Magyar Állami Népi Együttes „Örökös tagja”, Harangozó Gyula-díjas táncművész, koreográfus és Sánta Gergő, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes tánckarvezetője és szólistája, a Népművészet ifjú Mestere, Örökös Aranygyöngyös Táncos, Harangozó Gyula-díjas, Junior Príma díjas táncművész, koreográfus.
Az országos versenyen részt vevő szakgimnáziumok:
Békéscsabai Bartók Béla Művészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola
Nyíregyházi Művészeti Szakgimnázium
Miskolci Bartók Béla Zene-és Táncművészeti Szakgimnázium
Kecskeméti Kodály Zoltán Énekzenei Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola
Pápai Református Kollégium Gimnáziuma, Művészeti Szakgimnáziuma és Diákotthona
Medgyessy Ferenc Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum
Fóti Népművészeti Szakgimnázium és Gimnázium
A néptáncverseny zenekara a Bürkös zenekar.
Március 19-20-án a norvégiai Trondheim adott otthont a Bocuse d’Or európai válogatójának. A tét ismét nem kevesebb volt, mint a továbbjutás a lyoni döntőre. A magyar csapat magabiztos versenyzéssel biztosította a helyét a világ legrangosabb szakácsversenyének döntőjén, amelyre 2025 januárjában kerül majd sor, és a legjobb tálnak járó különdíjat is hazahozhatta.
2022-ben Budapesten rendezték meg a Bocuse d’Or európai válogatóját, nálunk derült ki az is, hogy a következő versenynek Trondheim ad majd otthont. A kötelező alapanyagok – a szokott módon – a vendéglátó ország emblematikus termékei közül kerültek ki. Idén azonban a tányértéma volt hús alapú; rénszarvas, valamint az ikonikus skandináv párlat, az Aquavit volt megadva kötelező alapanyagként. A látványos táltéma pedig a tenger kincseire épült, a szintén emblematikus lofoteni skrei és a frøyai fésűkagyló voltak kötelező elemei.
A magyar csapat élén Kelemen Roland, a Hunguest Sóstó séfhelyettese szerepelt. Commis-ja a siófoki Fodor Noel volt, aki családi éttermükből érkezett a csapatba. Acoach pozícióját a Hungastnál dolgozó Szabó László töltötte be, a csapatelnök (és kóstoló zsűri egyben) pedig a két Michelin-csillagos Stand Étterem sous chefje, Dalnoki Bence volt, aki az előző versenyszezonban csapatával a bronz szobrot hozhatta haza Lyonból.
A mostani csapat szereplése azért is figyelemre méltó, mert a tagjai nem budapesti top helyekről kerültek ki, így csúcséttermi tapasztalat nélkül álltak helyt Európa élvonalában, és az egyik különdíjat is megnyerték. Ehhez természetesen kellett a Magyar Bocuse d’Or Akadémia tréningezése is, valamint az előző, sikeresen szereplő Bocuse csapatok kiváló szakemberei, többek között Széll Tamás és Vomberg Frigyes is, akik a háttérből vettek részt a csapat felkészítésében. Ugyancsak a csapat segítségére volt a norvég Christian André Pettersen, aki Dalnoki Bencéhez hasonlóan már szintén állhatott a dobogó harmadik fokán Lyonban.
A magyar csapat magabiztosan versenyzett, példa értékűen vette azokat az akadályokat, amelyekkel a Bocuse d’Or versenyzés jár. A folyamatosan változó versenyszabályzat, a szigorú megkötések, a számunkra szinte teljesen ismeretlen alapanyagok mind kihívást jelentettek, akárcsak a konyhai munkát felügyelő zsűri, amely most sem bánt kesztyűs kézzel a csapatokkal. De a Bocuse d’Or részben erről is szól.
A Bocuse d’Or európai döntőjén ismét taroltak a skandináv országok. Íme a helyezések:
A legjobb tál: Magyarország
A legjobb tányér: Egyesült Királyság
A legjobb commis: Svédország
3. helyezett: Norvégia
2. helyezett: Svédország
1. helyezett: Dánia
Az előkelő európai helyezéssel a lehető legkomolyabb felkészülés veszi kezdetét néhány hónap múlva.
Ahogy arról korábban írtunk, a kommunizmus áldozatainak emléknapján adták át a Hit pajzsa díjat Sebők Sándor fóti plébánosnak.
A fóti plébános viszontagságos és hősies életéről a Demokrata készített interjút Sebők Sándorral. A lap arról is kérdezte a plébánost, amikor fizikailag bántalmazták. Ez sem tántorította el a hitétől és attól, hogy rendületlenül végezze a Fóton megkezdett munkáját.
“Egyszer Újpesten a Trabantomban ültem, amikor egy ismeretlen férfi elkezdett provokálni. Ő volt az erősebb, leütött, elvesztettem az eszméletem. Agyrázkódást szenvedtem, és eltört a járomcsontom is, kórházban ápoltak. Később, amikor behívtak a kapitányságra, a rendőrök hosszasan bizonygatták, hogy a Szabad Európában közzétett hírekkel ellentétben nem ők ütöttek le… Itt, Fóton még a 80-as években is kaptam olyan telefonos fenyegetést a fiatalokkal együtt szervezett szilveszteri mulatság előtt, hogy „ha bemész Újpestre, szétverjük a pofádat”. De bementünk, és nem lett baj, a tanítványaim körében nyilván nem mertek bántani” – mondta a plébános a lapnak.
Mindezek ellenére megmaradt szerénynek és nem felejtett el megemlékezni azokról a sorstársairól sem, akik nála többet szenvedtek.
“Sillye Jenő dalszövegét idézve: ‘Nem voltam hős, és nem voltam gyáva, / Sírtam néha s nevettem sokat.’ Nem voltam börtönben, nem hurcoltak el a Gulagra, nem kínoztak meg, vagyis másoknak sokkal keményebb élethelyzetekben kellett helytállniuk. Paptársaim példamutató magatartása nagyon sok erőt adott nekem ahhoz, hogy meg tudjam őrizni a lelkem belső szabadságát, amit a kommunisták nem tudtak megtörni. Mivel felelősnek éreztem magam a gyerekeimért, leginkább az zavart, amikor a tanítványaimat kezdték el vegzálni. Egyebek mellett például kutyás rendőrök figyelték a hittanóráról hazainduló diákokat. Úgy éreztem, hogy értük mindent érdemes vállalni” – mondta a plébános a Demokratának.
