Meghosszabbították az őszi népszámlálásra a számlálóbiztosok jelentkezési határidejét. Augusztus 1-ig még jelentkezhetnek azok, akik szeretnének részt venni a népszámlálás lebonyolításában.
Új helyszínen, az Evangélikus Közösségi Házban tartja foglalkozásait a Kiss Eszter képzőművész-tanár és lánya, Potyók Sára MOME-hallgató által vezetett népszerű nyári tábor. Az első turnus – melyen 1 – 6. évfolyamos gyerekek vesznek részt – egyik foglalkozásán jártunk.
Ezen a napon színesebb képek készültek, mint az első nap, amikor a gyerekek nagyon ragaszkodtak a látottakhoz, nem merték elengedni fantáziájukat – mesélte Kiss Eszter. Ennek köszönhetően már nem a zöld dominált a képeken. A feladat mesebeli táj komponálása volt színes lapok felhasználásával, és már készültek álomszerű, szürrealista montázsok is.
A következő nap motívumokat gyűjtenek majd (élményeikre, fantáziájukra hagyatkozva, illetve fotó és modellek alapján), aztán ezeket – szarvast, íjat, jurtát, különböző viseleteket, ragadozó madarat – felhasználják majd az eredetmonda inspirálta képeikhez.
A csütörtök a bábkészítésé – a síkbábokat majd a zárónapon, a művek bemutatásakor keltik életre.
A tábor egyik érdekes programja a látogatás a Károlyi-kastélyban, ahol a megnézik a vadászati relikviákat és a festményeket, az ismerkedés a családdal pedig segíti, hogy Fót és Magyarország történetéből megismerjenek egy szeletet.
A rajzolással, festéssel töltött napok során a gyerekek találkoznak Arany János Rege a Csodaszarvasról című művével, a monda Benedek Elek által gyűjtött népmesei változatával, illetve hallgatnak a témához illő zeneszámokat a Kaláka, illetve a Kolompos együttesektől.
A táborok talán legizgalmasabb napja a péntek, amikor az elkészült műveket bemutatják a szülőknek, családtagoknak, barátoknak – egy zenés dramatikus játék formájában, a festett képekkel és az elkészített bábokkal.
Tudta, hogy Fóton exkluzív lakástextileket, karnisokat, tapétákat is talál? A Munkácsi Szalon több mint 10 éve foglalkozik egyedi tervezéssel és kivitelezéssel a város szívében. A vállalkozás a tulajdonos családi nevét hordozza, és a személyre szabott kiszolgálás mellett egyedi tervezésű, illetve magas minőségű termékeket biztosít a vevők számára.
A szalon is helyet kap a Városunkért Alapítvány Fót készülő helyi információs füzetében. Az alapítvány azért készít tájékoztató kiadványt a fótiak számára, hogy jobban megismertesse a helyi lehetőségeket az itt élőkkel. Hiszen minél erősebb a helyi gazdaság, minél többen vesszük igénybe a fóti termelők, üzletek, vállalkozások szolgáltatásait, annál erősebbé válik városunk gazdasága is.
Tóth Krisztián, a szervezet alapítója felhívja a figyelmet: július 12-ig még várják a kiadványhoz a fóti vállalkozások jelentkezését a varosunkertalap@gmail.com címen.
Több információ a Városunkért Alapítvány Fót Facebook-oldalán található: https://www.facebook.com/varosunkertalapitvanyfot
Június 11-én, hétfőn több alkalommal riasztották a Fóti Aqua tűzoltóit. Autóbalesetnél, motorbalesetnél és égő szeméttárolónál segédkeztek a tűzoltók.
A katasztrófavédelem ügyelete már reggel autóbaleset helyszínére riasztotta a Fóti Aqua ÖTE önkéntes tűzoltóit. Egy külföldi sofőr szenvedett balesetet az M2-es autóúton. Később már a Fót és Mogyoród közötti útra érkezett riasztás, ezúttal egy súlyos sérüléses motoros balesethez. Délután Fótligetről érkezett a segítségkérés, ahol egy szeméttároló gyulladt ki. Szerencsére időben sikerült eloltani, így nem lett nagyobb kár.
2020-ban a pandémia elején alakult meg a Napkert, erről a projekt koordinátora, Tűzkő-Kéger Ildikó beszélt a jó hangulatú eseményen.




A nemrég felavatott műfüves pályán egy visszamondás miatt hét csapattal játszották le a bajnokságot. A szép időben megtartott jó hangulatú mérkőzések után a szervezővel, a Fót Se I. edzőjével, Serdült Tamással beszélgettünk.


A Nem Pestiek név még középiskolában, egy rapformációnak volt a neve, amit egy fóti és egy csömöri srác alapított. Később “mindenféle eseményen” továbbvittük ezt a nevet, mert sokan vidéken laknak, bár elárulom, nem vagyunk teljesen hűek a nevünkhöz, mert már sokan beköltöztek Pestre.

A gyönyörű időben szép számú érdeklődő jött el a hajókat megnézni a vízen, illetve a parton. Az esemény megálmodója és szervezője a város polgármestere, dr. Vass György, vele beszélgettünk.




Lehet majd fürdeni a tóban?
Nehéz, bár én legszívesebben strandot csinálnék ezen a részen. Az a baj, hogy el van iszaposodva, és nem tudjuk, hogy az iszapban mi van. Meg kéne hozzá teremteni a feltételeket és kellene egy alapos kotrás is. Persze kéne úszómester, öltöző, zuhany. Most ilyenbe beleugrani nagyon nagy felelőtlenség lenne, de hosszabb távon vannak ilyen terveink. Ennél jobb adottságokat és szebb környezetet én nem tudok elképzelni. Van benne ráció, de ez nem mentesít minket attól, hogy kell egy uszodát építeni, meg egy tanuszodát – azon vagyunk.
Lámpatestek, kábelek, szerelvények, szerszámok – villamossági termékekért sem kell elhagynunk a
Fót táblát!
A ZárlatVill Kft. szaküzlete közel 10 éve alakult, tulajdonosai jelentős villamosanyag-kereskedelmi gyakorlattal rendelkeznek. Kiemelten fontosnak tartják a kedvező árú, ám magas minőségű termékek biztosítását, és a vevőkkel való pozitív kapcsolat kialakítását, illetve fenntartását.
A cég is megtalálható lesz majd abban a helyi információs füzetben, amelyet a Városunkért Alapítvány Fót készít a fótiak számára. A kiadványhoz továbbra is várják a helyi vállalkozások jelentkezését július 12-ig a varosunkertalap@gmail.com címen. A füzet várhatóan július közepéig készül el.
„Ha legközelebb barkácsolni akarunk vagy éppen cukrászdát keresünk, a füzet segít majd abban, hova forduljunk. A helyi közösségek ereje egyre inkább felértékelődik mindennapjainkban. Az információs füzet célja, hogy erősítse a helyi gazdaságot, az összefogást városunkban” – tájékoztat Tóth Krisztián, a szervezet alapítója.
A helyi cégek és szolgáltatások népszerűsítésére az alapítvány online sorozatot is indított, melynek keretében a közösségi médiában is igyekszik röviden bemutatni a kiadványban szereplő vállalkozásokat. Több információ a Városunkért Alapítvány Fót Facebook-oldalán található:
Főkép: a Városunkért Alapítvány Fót Facebook-oldaláról