Most vagy soha – bejártuk a Fóti Filmgyárban készülő Petőfi film díszleteit

by Karakai Ildikó

A séta során Rákay Philip, a film producere és társforgatókönyv-írója, Szente Vajk, a másik forgatókönyvíró, és Lóth Balázs rendező járta körbe a csaknem egy hektáros díszletvárost a sajtó képviselőivel. Mint később kiderült, a teljesen korhű épületeknek lesz jövőjük is, már most több külföldi és két hazai produkció érdeklődik forgatási lehetőségek iránt.

A bejárást követő sajtótájékoztatón Rákay Philp azt mondta: reményeik szerint a díszletváros hasonló karriert fog befutni, mint a filmgyár más helyszínei, melyek között akad olyan, amely már negyvenszeresen visszahozta a befektetett költségeket. Így a mostani hatalmas összeg már jó üzletnek tűnik, mivel jó eséllyel 8-10 éven belül visszahozza az árát.

A séta az 1848-ban a Dunán állt fahíd replikáján kezdődött, hiszen 1848-ban még csak épült a Lánchíd és pontonhíd biztosította a közlekedést Pest és Buda között. A komoly vasszerkezettel megtámogatott épületek körül több nagy daru is dolgozik a produkcióban. Fő feladatuk a hatalmas ponyvák felemelése az utcák fölé, és az esőztető gépek mozgatása.

A film 24 óra történéseit öleli fel. 1848. március 14-én és 15-én játszódik, és akkor bizony borongós, esős idő volt, ráadásul nagy sárral. Így a több hónapos forgatás minden napján ezt az időjárási kondíciót kell tartaniuk, ami nagyon nagy szervezést és technikai hátteret igényel.

Érdekes volt hallani arról is az alkotóktól, hogy Petőfi feleségével (és Jókai Mórral) egy tágas polgári lakást bérelt a Dohány utcában. Az ott játszódó jeleneteket Sopronban forgatták, ahol egy hasonló méretű és beosztású lakást találtak, melyet berendeztek Petőfi és Szendrey Júlia otthonának.

A bejárást követően a Pilvax kávéházban tartott sajtótájékoztatón már Káel Csaba, a mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos is részt vett. Kiemelte, hogy a filmet jövőre, a jubileumi évben mutatják be, amikor Petőfi Sándor születésének 200. évfordulóját ünnepeljük. A filmben Petőfi Sándort Berettyán Nándor, Szendrey Júliát Mosolygó Sára alakítja. A stáb nagyjából 250 tagú, és statiszták százai szerepelnek a filmben. A legnagyobb tömegjelenetekben 500-550 statisztát mozgatnak, a jelmeztárban 6000 tárgy van. A ruhák, az épületek, a bútorok és a kiegészítők mind korhűek, nagyon pontosan másolták őket a fellelhető dokumentumokról.

Az információk és a látott filmrészletek alapján egyértelmű, hogy a készítők nagyon alapos munkát végeztek. A közönség a jövő év elején láthatja majd a filmet, mely a korhűen és a történelemhez is hűen (természetesen egy játékfilmnek megbocsájtható elemekkel kibővítve) mutatja be a magyar történelem egyik legfontosabb napját.

 

 

ÉRDEKES LEHET:

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. RENDBEN Tovább