Ízek kavalkádja volt a 3. Fóti Kolbin

by franciska

November 18-án rendezték meg a 3. kolbásztöltő, Mama süti verseny és pálinkamustra fesztivált a fóti sportcsarnokban. A sportcsarnokot ezúttal nem fitt sportolók, hanem a kolbásztöltők 20 jó hangulatú csapata foglalta el.

Dr. Vass György polgármester 10 órakor 3. alkalommal nyitotta meg a már hagyománnyá vált rendezvényt. A polgármester közös koccintással kívánt jó versenyzést a csapatoknak, akiknek felhívta a figyelmét, hogy 13 óráig adják le a 25 dekányi kolbásszal megrakott tálukat a zsűrinek. A kolbászok zsűrizését ebben az évben Tabányi Ildikó, szakoktató, a Szabadtűzi Lovagrend zsűri jogú lovagja, Sáska Sándor éttermi mester, szakoktató, a Szabadtűzi Lovagrend zsűri jogú lovagja és Gazdik István sommelier, a Szabadtűzi Lovagrend zsűri jogú lovagja vállalta.

Nagy lelkesedéssel estek neki a csapatok a hús feldolgozásához. Békés vármegyéből  két csapat is érkezett, az egyik a tavalyi győztes, a Békés Szerénylegények csapata. A csapat vezetője szerint a békéscsabai kolbász receptje azért a legjobb, mivel azon a részen sok tót él, akik a legfinomabb kolbászt tudják készíteni. “A jó alapanyag, a jó fűszerek,  a jó füstölés és a gondos gazda a lényeg” – mondta a csapat vezetője, aki hozzáfűzte, hogy elsősorban a jó hangulatért jöttek, de ha idén is megnyerik a versenyt, azt bónuszként fogják fel.

A Csabai csípős nevű csapatot  fiatalok alkották, akik ismét saját recepttel érkeztek,  úgy mint tavaly, amikor második helyezést érték el. A csapat vezetője, a Fóton élő Kutyej Pál Banjámin elmesélte, hogy a kolbászkészítést már középiskolás koruk óta gyakorolták, hiszen többször indultak a Csabai Kolbászfesztiválon is, ahol egy alkalommal 3. helyezést értek el az ifjúsági gyúráson. A fiatalok meglepő módon hagyományos kézi hajtású húsdarálóval készítették a kolbászt, ők erre esküsznek, szerintük ez a legjobb eszköz, hogy tökéletes legyen a kolbász állaga.

A Fóti fiatalok nevű csapatban többen Csomádról érkeztek, saját készítésű kolbásztöltővel dolgoztak a versenyen, amit ő maguk hegesztettek, már több mint 5 évvel ezelőtt. Ennek a töltőnek a tartályába kétszer annyi alapanyag fér el, mint egy hagyományosba.

A Dunakeszi Mindmegeszi csapat vezetője, Turányi Balázs szerint a jó recept alapja a jól összeszokott csapat, hiszen 9 év alatt 10. alkalommal készítik együtt a kolbászt. A szomszéd város csapata  hagyományosan készült kolbász receptjével érkezett a versenyre.  “Valahol a békéscsapai és a gyulai kolbász között félúton van a mi kolbászunk, mivel mindkét eljárás jegyei benne vannak a receptünkben, köménymaggal is fűszerezünk” – mondta Turányi Balázs. A dunakeszi csapatot elkísérte a város  polgármestere, Dóssi Csaba is.

A rendezvény ötletadója, dr. Vass György portálunknak elmondta, hogy örömmel látja, hogy kezd hagyománnyá válni a rendezvény, amelynek kedves hozadéka, hogy generációkat hoz egymáshoz közel, hiszen a csapattagok közösen töltik, gyúrják a kolbászt.

Évről évre próbálja az önkormányzat a rendezvényt jobb hangulatúvá tenni, idén a verseny alatt zenés háttérműsort vezettek be a szervezők új elemként.

“Örülünk, mert mindenhonnan azt a visszajelzést kapjuk, hogy sokkal jobb a szervezés, mint korábban. Azt sajnálom, hogy a rendezvényt nem tudjuk megrendezni a szabad ég alatt, mert hideg van, csak a kolbászok sütését rendezzük kint. A Mama süti versennyel és a pálinkamustrával kiegészítve ez egy unikumnak számító kolbiverseny, ilyen a környéken nincs. Büszke vagyok arra, hogy Dunakeszi városvezetése tőlünk vette az ötletet a Dunakeszi Mindmegeszi hasonló tematikájú rendezvény létrehozásához. Nagyon jó látni, hogy a résztvevőkön kívül sok kiváncsiskodó látogat ki az eseményre. Úgy érzem, hogy egy ilyen rendezvénynek a főváros mellett is van létjogosultsága, és ahogy ezt látom,  az idő engem igazol” – mesélte Dr. Vass György.

Sikerült elcsípnünk Balavásár testvérvárosunk csapatát, ahogy épp zsűrizésre vitték a táljukat. Az erdélyi kolbász egyedisége abban áll, hogy nem használnak pirospaprikát. Egyszerű tálalást választott az erdélyi csapat, fatányérra helyezték a kolbászt, amihez pálinkát is tálaltak.

A tükörteremben két zsűri is  kóstolgatott, hiszen itt zajlott a sütik minősítése, illetve a pálinkamustra zsűrije is itt végezte a nedűk ízlelését.

A párlatokat Tóth József, a Sarkadi Éden-tó Szeszfőzde tulajdonosa, Tóth Csaba, r.ezredes és Farkas Imre r.ezredes, Dunakeszi rendőrkapitánya mustrálta. A zsűri elnökétől megtudtuk, hogy húsz mintát neveztek a versenybe. A zsűritagok előbb a pálinkát megforgatják a szájüregben, nem nyelik le, hanem köpőpohárba kerül a kóstolt mennyiség. A díjazás szempontjai: a párlat tisztasága, karaktere, íze, illata és az illat és az íz harmóniája. Idén banánból és málnából készült pálinkákat is ízlelhetett a zsűri.

A  Mama süti verseny szempontjairól Keresztesné Gizustól, a nyugdíjas klub elnökétől kaptunk információt. 1-10 pont között zsűriztek a zsűritagok. A sós és édes sütik többségét nyugdíjasok készítették, de csapatok is neveztek a sütijükkel. A minősítésben az ízvilág mellett a külalakot is értékelte a háromtagú zsűri:  dr. Vass Györgyné Rózsika, Cselőtei Zsófia és Ványi Istvánné.

Kolbiversenyen résztvevő csapatok:

OTP

Sarkadi Betyárfalatok

Fóti Városszépítők

Amit karsz

Újoncok

Csabai Csípős

Csabai édes

Békési Szerénylegények

Dunakeszi Mindmegeszi

Ékkő Fóti Csoport

Balavásárért Egyesület

Fót SE ÖFJ

Fóti Szabadisport és Kulturális Egyesület

Fóti fiatalok

Fóti SE Somlyó

Apponyi Tündérkék

2151-Egységben a Városért Egyesület

KolbÁszok

Kisalag SC

 

Fóti kolbi győztesei:

1. Csabai Csípős csapata

2. Békési Szerénylegények

3. Fót SE Somlyó

Különdíjban részesült csapatok:

Sarkadi Bertyárfalatok

Dunakeszi Mindmegeszi

Balavásár

Fóti Város Szépítők

Mama süti verseny győztesei:

1. Tatár Zoltán Balázs- Lajcsi szelet

2. Suki Hámori Erika- Oroszkrémtorta

3. Dudás Józsefné- Kinderszelet

Pálinkamustra győztesei:

1. Csegzi Tibor- málnapálinka

2. Erős István- muskotályos szőlő

3.Windheye Károly- alma

 

Gratulálunk a nyertes csapatoknak!

ÉRDEKES LEHET:

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. RENDBEN Tovább