Stílszerűen adták át a legszebb portáknak és kerteknek járó díjakat Fóton

by Karakai Ildikó

A különdíjat kapott Németh Kálmán Emlékház gyönyörű udvarán adta át a Fóti Városszépítő Egyesület a Tiszta udvar, rendes ház és a Legszebb konyhakertek programok idei okleveleit.

Gellai Istvánné, az egyesület titkára elmondta, hogy ebben az évben először az önkormányzat is támogatta a programokat.

A Máté Ivett által tervezett Tiszta udvar, rendes ház táblát 20-an kapták meg.

A konyhakertek versenyében balkon, normál és mini, 50 négyzetméter alatti kategóriában hirdettek győzteseket és dobogósokat.

Oldalunkon a közeljövőben bemutatunk néhányat a nyertesek közül.

Az eseményen ott volt dr. Vass György polgármester is, aki köszöntőjében felvetette, hogy a járványhelyzet miatt elmaradó nagy városi ünnepségek helyett meg lehetne próbálni kisebb, városrésznyi ünnepeket szervezni – például alagi vagy öregfalui napokat.

A díjátadás után Winczheim Tibor saját műveiből olvasott fel, míg a paravánokon Schmatz Béla fotókiállítása volt látható.

 

ÉRDEKES LEHET:

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. RENDBEN Tovább