Újra rúgták a labdát a kisalagi focipályán!

by franciska

Négy év után játszott hazai pályán hivatalos bajnoki mérkőzést a Kisalag. 2016. júniusban volt utolsó focimeccs a pályán, amit a helyiek viccesen Wembley-nek neveznek.  Ebben az évben az önkormányzat úgy döntött, hogy lelket lehel a területbe, ezért befüvesítette a pályát, az öltözőket pedig kicsinosította. Szeptember 20-án játszott újra otthon a hazai csapat, immáron a  felújított pályán. A pályaavató mérkőzést a Kisalag a Visegrád csapata ellen játszotta.

A kezdő rúgást dr. Vass György, Fót polgármestere végezte el, aki elmesélte nekünk, hogy fiatal korában 7 évig focizott a szegedi SZAK labdarúgójaként az NB III-ban. A polgármester azt is elárulta, hogy mindig imádott focizni, kisgyerekként nagyon sokat mezítláb rúgta a bőrlabdát. Persze azóta sokat változott a játék, hiszen a labdarúgás mai szabályai szerint hátrafelé is el lehet végezni a kezdő rúgást. Ez  régen elképzelhetetlen volt, meséli a polgármester, mert ha hazapasszolták a labdát a játékosok, akkor az edző azonnal beszólt a pályára: „Fiam, lecseréllek!”

Vass György hangsúlyozta, hogy a pálya felújítása nagyon szép példája a közösségi összefogásnak, mert sokan támogatták, segítették a kisalagi focipálya felújítását. Az önkormányzat biztosan támogat a jövőben is minden sporttal kapcsolatos fejlesztést.

Kisalag SC – Visegrád SE 1 : 1

A hazai csapat még az első félidőben vezetést szerzett, amelyet azonban a tabella második helyén álló Visegrád a mérkőzés vége előtt pár perccel kiegyenlített. A mérkőzésen közel 350 szurkoló vett részt.

ÉRDEKES LEHET:

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. RENDBEN Tovább