A Múzeumok Éjszakája országos rendezvénysorozat keretén belül a Német Kálmán Emlékház is szervez tárlatvezetést a látogatóinak június 26-án este.
Hála Istennek azonban most többnyire nem katasztrófákkal voltak elfoglalva.
Vasárnap Erdőkertesen egy kiemelt tűzesethez kellett vonulniuk a fóti önkénteseknek.
A hétvége többi része azonban örömtelibb tevékenységgel járt. Szombaton az ügyelet mellett több száz liter sütőolajat gyűjtöttek be a fóti és dunakeszi háztartásokból a Fóti Aqua Önkéntes Tűzoltóegyesület tagjai, vasárnap pedig gyerekeket láttak vendégül.
Régi adósságuk volt ez az esemény, a kis legények már tavasz óta vártak a lehetőségre az őket kísérő nagy legényekkel és a szervező anyukával közösen.
Forrás, fotók: FB
Görögné Beczák Emesével Fót központjában találkoztunk. Éppen a kormányablakbuszra várakoztak, amikor leszólítottuk a kis családot, hogy sorozatunk kérdéseire válaszoljanak. Emesének Fót azt a helyet jelenti, AHOL JÓ ÉLNI.
Mióta éltek Fóton?
Anyósomék húszéves koruk óta Fóton élnek, a férjem is itt nőtt fel. Én nem vagyok idevalósi, tizenkét évvel ezelőtt kerültem a városba, amikor férjhez mentem. Négy évet külföldön éltünk, nemrég jöttünk haza Írországból. Jelenleg a férjem szüleinél lakunk, de majd szeretnénk önállósodni természetesen.
Hogy érzitek magatokat a városban?
Nagyon szeretünk itt élni, a város szélén lakunk, a Bartók Béla utcában. Ez nagyon csöndes része Fótnak. Pont a kisvárosi jellege miatt szeretem. Ez az otthonunk, nem volt nehéz külföldről sem ide visszajönni. Mi itt is megtaláljuk a számításainkat. Én a harmadik gyerekkel most otthon vagyok GYED-en, a férjem pedig Gödön dolgozik. Szerencsére jó állása van.
Hogy látod, fejlődött a város az elmúlt években?
A 12 év alatt, mióta idekerültem, határozottan látom a fejlődést, főleg az utak javítása terén. Reméljük, hogy hozzánk is eljutnak mihamarabb, mert a mi utcánk is földúton van, ami nem optimális, mert esőzéskor járhatatlan. A Széchenyi utcát most csatornázták, ennek is nagyon örültek az ott lakók. Hallom, hogy készül az Egészségház, ami nagyon fontos; szükségszerű, hogy egy ilyen nagyságú településnek legyen saját egészségháza. A sportcsarnokról is olvastam a helyi lapban, hogy elkezdték az építését. Ezek jó hírek. Tényleg látványosan sokat fejlődött Fót.
Azok, akik nem a városban élnek, szerinted mivel azonosítják legjobban Fótot?
Szerintem leginkább a Szeplőtelen Fogantatás templomról ismerik, ami a Vörösmarty téren van, illetve a gyermekvárosról. Bár a Somlyóra is sokan jönnek, de lehet, hogy inkább a helyiek. A Somlyóról nekem is a férjem mesélt először, mert ő gyerekkorában nagyon sokat kirándult ott.
Mire van a legnagyobb szüksége szerinted a városnak?
Azt gondolom, hogy az útfejlesztések a legfontosabbak. Nehéz babakocsival is közlekedni. Ahol mi lakunk, ott személyesen is érezzük ennek a hiányát, de egy jó bevásárlóközpontra is feltétlenül szükség lenne. Ezt mindenki hiányolja.
Háromgyermekes anyukaként mennyire vagy elégedett a város oktatási intézményeivel?
A Fáy András Általános Iskolába járnak a lányok, mi nagyon szeretjük. Megfelelőnek tartjuk az oktatás színvonalát, jó a pedagógusgárda is, elégedettek vagyunk az iskola tanáraival. Persze nem vagyunk egyformák, mindenkinek más az igénye. Látom, hogy több szülő kísérletezik a helyi iskolák között, elviszik egyik intézményből a másikba a gyerekeket. Nekünk szerencsére ezzel semmilyen gondunk nem akadt eddig. Szeretjük a Fáy sulit. A férjem is abba az iskolába járt, bár akkor más épületben volt. Az óvodáskorú gyerekem a Gondviselés Óvodába jár, amit szintén kiválónak tartunk.
Hogyan fejeznéd ki röviden, mit jelent számotokra Fót?
A hely, ahol jó élni!
Kapitány Zoltánt, a Fót SE elnökét kérdeztük a Fót Sportegyesület nyári táborainak kínálatáról.
Minden szakosztály rendszeresen szervez nyaranta táborokat?
Igen, rendszeresen, csak eddig külön, önállóan végezte mindenki és nem volt ennyi szakosztályunk. Idén egységesen indítottuk a táborainkat a szakosztályokkal, korábban mindig külön szerveztük. Az idei nyár bőséges táborkínálattal várja a jelentkezőket. Jelenleg tizenhat turnust tudtunk szervezni. A táboraink Fóton vannak a sporttelepen vagy az iskolákban, kivéve egy úszótábort, amit az Aquaworld-ben rendezünk meg. Vannak sportágspecifikus táboraink, és van egy új programunk, a Mini Sporttehetség Program. Ez egy új kezdeményezés, megpróbáljuk az óvodás és az alsó tagozatos korosztályt összevonni és több sportágat megmutatni nekik. Nem speciálisan csak egy, hanem több sportágba nyernek betekintést a táborban, ez szeptembertől pedig programként fog folytatódni az iskolákban is. Ez a program a skandináv országokban bevett gyakorlat, az 5-10 éves gyerekeket nem versenyeztetik, hanem általános mozgáskoordinációs képzést kapnak. Kicsit mindent belegyúrtak több sportból. A gyerek el tudja dönteni a szakvezetővel, hogy miben a legügyesebb, és mi, szakemberek javasoljuk a szülőknek az adott sportágat komolyabb kipróbálásra. Ha esetleg mégsem válik be valamilyen ok miatt, akkor szeretettel várjuk vissza ebbe a közösségbe, ahol játékosan a többi sportággal is megismerkedhet. Póbálunk minél több szakedzőt bevonni ebbe a programba. Ez új kezdeményezés, amit megpróbálunk Fóton kísérleti jelleggel bevezetni.
Mi a legalacsonyabb korhatár a táborokban?
5-6 év a legalacsonyabb korhatár, amikor már önállóak a gyerekek, és tudnak szólni, ha problémájuk van. Maximum 15 éves korig várjuk az idősebbeket.
Mi a legnagyobb létszám?
Az első labdarúgó táborunk június 21-25. között lesz, ez már be is telt negyven fővel. Három turnust szervezünk fociból. Egyedi a telítettségük a táboroknak, annak fényében, hogy mennyi forrást, energiát tudunk ráfordítani. A judotábor az FSE területén lesz, egyszerre 20-25 gyereknél több nem fér el. A tánctáborunk az ÖKU nagytermében lesz, ott is 20-30 között van a határ. Több turnus van, így ha valamelyik megtelik, akkor van esély másikat választani. A kézilabdatábor is nagyon népszerű. Elsősorban az adott szakosztályban sportoló gyerekek vesznek részt benne, hozzájuk csatlakoznak az érdeklődő családok gyermekei, akik hirdetések alapján jelentkeznek. Tavaly összességében négy tábort tartottunk négy turnussal. Most tizenhat táborunk van, sokkal nagyobb a kínálat.
Nem probléma, hogy különböző képességű gyerekek gyűlnek össze?
A táborvezetők és a szakosztályvezetők szelektálni fognak kor és képességek szerint, de a táborok nem versenyek, hanem játékos, szabadidőt kitöltő, sportot bemutató kikapcsolódási lehetőségek a nyárra. A gyerekek betekintést kapnak a sportágba, ha pedig már régóta sportolnak, akkor együtt vannak az adott közösségben, ahol jól érzik magukat. Ennél még több tábort szeretnénk létrehozni, de ehhez szükség lesz még komolyabb infrastruktúrára, a sportcsarnokra és a megépülő műfüves pályákra is. Idén a koronavírus-járvány miatt nagy volt a bizonytalanság. Nemrég derült ki, hogy lehet táborokat tartani, ezért az idei táborokat nagyon gyorsan szerveztük meg. Reméljük, hogy jövőre az ideihez képest is bővülni fog a kínálatunk. Szeretnénk elérni, hogy ne csak Fóton, saját helyszíneken, hanem külső helyszíneken is versenytáborokat szervezzünk edzőmérkőzésekkel, és ott alvós táborokra is legyen lehetőség. A Balaton környékén is szeretnénk táboroztatni. Ez a következő terv, hogy a gyerekek egyszerre kikapcsolódjanak és részt tudjanak venni a versenyeken is. Az a célunk, hogy még nagyobb élményben legyen részük. Szeretettel várunk minden érdeklődőt! A táborainkat a www.fotsportegyesulet.hu oldalon vagy a Facebook- oldalunkon tekinthetik meg.
Egykori intézményvezetőjét búcsúztatta el pénteken a Fóti Boglárka Óvoda és Bölcsőde. Nyéki Lászlóné Iluska már tavaly nyugdíjba ment, de a koronavírus miatt akkor nem tudtak tőle úgy elköszönni, ahogy szerették volna. Most bepótolták: a kicsik, a kollégák és a város is.
Igazán hangulatos, vidám ünnepséggel készült a Fóti Boglárka Bölcsőde és Óvoda. A kicsik énekeltek, táncoltak, a nagyok pedig visszaemlékeztek nemcsak azokra az évtizedekre, amikor Nyéki Lászlóné Iluska sorsa egybeforrt az intézményével, hanem az elmúlt rendkívüli másfél évre is.
A Boglárka Óvoda Bölcsőde utcai tagintézményének Nyuszi csoportja ballagott ma délelőtt. A 29 gyermek kedves műsorral szórakoztatta a jelenlévő szülőket, testvéreket, nagyszülőket, barátokat. Az óvoda vezetője és az óvónők megköszönték a szülők együttműködését a gyerekek itt töltött ideje alatt, vagyis az elmúlt 4 évet.
Az ünnepség végén minden most ballagó megkapta Serdült Erika Irén Boglárka, fóti rímelő című könyvét, amelyet dr. Vass György polgármester, és az intézményvezető, Jusztinné Rick Éva jóvoltából ajándékozták a gyerekeknek.
Minden példányt dedikált a szerző, és a város polgármestere adta át azokat a ballagóknak.
A Fót Sportegyesület és a Fóti Közszolgáltató Kft. közös szervezésében szeretettel várják a Fóti tónál a focirajongókat az Eb ideje alatt!
Tervezett időpontok és mérkőzések:
2021.06.11. / 21:00 Törökország-Olaszország
2021.06.12. / 21:00 Belgium-Oroszorsz
2021.06.13. / 15:00 Anglia – Horvátország
2021.06.14. / 21:00 Spanyolország – Svédország
2021.06.15. / 18:00 Magyarország – Portugália
2021.06.15. / 21:00 Franciaország – Németország
2021.06.16. / 21:00 Olaszország – Svájc
2021.06.17. / 21:00 Hollandia – Ausztria
2021.06.18. / 18:00 Horvátország – Csehország
2021.06.18. / 21:00 Anglia – Skócia
2021.06.19 / 15:00 Magyarország – Franciaország
2021.06.19 / 18:00 Portugália – Németország
2021.06.19 / 21:00 Spanyolország – Lengyelország
Majd egy időben 2 meccs közül az egyik:
2021.06.20. / 18:00, 2021.06.21. / 18:00
2021. 06.21. / 21:00, 2021.06.22. / 21:00
2021.06.23. / 18:00, 2021.06.23. / 21:00
A helyszínen lesz büfé, ahol lehetőség van enni- és innivaló vásárlására.
A változtatás jogát fenntartjuk az időjárás függvényében.
Dr. Vass György polgármester Szerepi Imre kisalagi otthonában tett látogatást 90. születésnapja alkalmából. A születésnapi köszöntésen Koncz János, a körzet képviselője is részt vett.
A köszöntés során dr. Vass György polgármester a következő sorokat írta Facebook-oldalára:
,,Sok régi történet is előkerült, így ismét jutott egy darabka nekem is Fót színes múltjából.
Reménnyel és azzal a jóleső érzéssel jöttem el, hogy a tenni akarás, a szerető családi háttér és az életbe vetett bizalom frissen tart. Ezt tapasztaltam vendéglátónknál.
Isten tartsa meg egészségben, örömben és szeretetben, kívánok további boldog éveket!”
A Fóti Aqua ÖTE, tekintettel a járványhelyzet javulására, folytatja a használt étkezési sütőolaj begyűjtését.
A szombati GYŰJTŐNAP során Dunakeszi és Fót területén házhoz mennek a tűzoltók a használt étkezési olajért, ami bármilyen jól záródó üveg vagy műanyag palackban, edényben leadható.
A fot-ote@fot-ote.hu e-mail címen, vagy SMS-ben a 06-70/8834940-es számon várják a lakosok jelentkezését.