Megnéztük az első Népi és Mese Napot a Vörösmarty Művelődési Házban

by fnora

Jarabin Kinga a Művelődési Ház művelődésszervezője elmondta, hogy a Nemzeti Kulturális Alap pályázata keretében lehetett népi jellegű fesztiválprogramokra pályázni, s ezen nyertek el támogatást a szervezéshez.

Elsőnek nevezték, mivel bíznak benne, hogy a fesztivált minden évben meg tudják rendezni. Az egész napos program során a nagyteremben színházi előadások voltak, a Mesekuckóban öt mesemondóval egész nap folyt a mesélés, míg az udvaron különböző kézműves foglalkozások voltak.

Az udvaron volt a népi játszótér is körhintával és ugyanitt lehetett enni-inni például kürtőskalácsot és más finomságokat. A Nagyteremben a többi között a Görbetükör Színház adta elő a Kiskakas gyémánt félkrajcárja című darabot. A társulat vezetője a ’90-es években nagyon népszerű Kölyökidő című tv műsor egykori szereplője, a “világ legrosszabb gyereke”, Kovács Róbert. Ezt az előadást évek óta megy és már túl vannak a 200. előadáson. Az ország legkisebb szegletébe is elvitték már. 3, 4 illetve 5 szereplős változatban adják elő kis és nagy színpadokon.

ÉRDEKES LEHET:

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. RENDBEN Tovább