Novák Katalin államfő ellátogatott a fóti lovasterápiás versenyre

by fnora

Látássérült, illetve fogyatékkal élő gyermekek ügyességi versenyszámait tekintette meg Novák Katalin köztársasági elnök a Nemzetközi és Nemzeti Díjlovas és Lovasterápiás Versenyen szombaton Fóton.

Novák Katalin a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) védnökeként a szombat délelőtti versenyszámok egyik házigazdája volt. A köztársasági elnököt Edvi Péter, az NGYSZ elnöke fogadta. Az államfő a verseny megkezdése előtt beszélgetett a gyerekekkel a lovaglásról, a megmérettetés menetéről, majd részt vett a bemelegítő tornán is.

A fogyatékkal élő gyerekek számára meghirdetett lovasterápiás versenyen idén 24 csapat 145 lovasa indul. A gyerekek különböző kategóriákban mutatják meg a tudásukat, van versenyszáma egyebek mellett a tanulásban vagy értelmileg akadályozott gyerekeknek és a hiperaktív, látássérült, mozgássérült lovasoknak is. A Mádl Ferenc-emlékversenyen a gyermekek színdarabot adnak elő lóháton – írta az NGYSZ az eseményre készített sajtóanyagban. Idén is megtartják a díjlovagló parasport versenyszámot, amely egyben a mozgásukban akadályozott lovasok számára országos bajnokság. Ezt idén is támogatja a Magyar Paralimpiai Bizottság.

Az egyes versenyszámokban a házigazda szerepét a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat ismert közéleti tagjai – politikusok, művészek, sportolók – vállalták, így Novák Katalin államfő, Kövér László, az Országgyűlés elnöke, Mátrai Márta, az Országgyűlés háznagya, Nagy István agrárminiszter, Kuncze Gábor, az NGYSZ alelnöke, Erdei Zsolt profi ökölvívó világbajnok, Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, Malek Andrea előadóművész és Gubás Gabi színművésznő.
Az NGYSZ egészségügyi szűrőprogramokkal is készül, a fogászati szűrőbuszban önkéntes fogorvosok ellenőrzik a gyermekek fogait, a nőgyógyászati tanácsadáson a HPV-oltás kerül a középpontba.

Az Élhető Jövő Parkban a fenntartható fejlődésről és a környezetvédelemről hallhatnak előadásokat az érdeklődők, a versenyek mellett kézműves foglalkozások, arcfestő, buborékfújó, lufihajtogató és ugrálóvár is várja a családokat.
A Magyar Lovasterápia Szövetség az NGYSZ védnökségével és támogatásával szeptember 29. és október 1. között 19. alkalommal rendezi meg a Nemzetközi és Nemzeti Díjlovas és Lovasterápiás Versenyét Fóton. A háromnapos rendezvényre 21 országból érkeztek sportolók és bírók, a programokon összesen 54 lovas méri össze a tudását 73 lóval – írták a tájékoztatóban.

ÉRDEKES LEHET:

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. RENDBEN Tovább