Fót időseit ünnepeltük október elsején

by franciska

1991-től rendezik meg az idősek világnapját október elsején,  hogy felhívják a figyelmet a velünk élő idős generációt érintő kérdésekre, a róluk való gondoskodás fontosságára.

Fóton a Somlyó-tónál Őszikék címmel egész délután családi programokat szerveztek az idősebb generációra fókuszálva.

A Zöld Dió Egyesület szervezésében 14 órakor kezdődött az Őszikék rendezvény, amely az I bike bringások Somlyó-tóra érkezésével indult. A Fóti Zenebarátok Kórusa lépett először színpadra, őket követte a fóti ovisok, a Fót SE ritmikus gimnasztika-szakosztály műsora, majd a szeniortáncosok bemutatója. A tó területén több egyesület sátránál különböző kihívásokat is teljesíthettek a családok. A sportprogramok egész délután várták a fiatalokat.  Az Őszikék egyik legnépszerűbb programja az Ismerős arcok zenekar 18 órakor kezdődő koncertje volt.

Fót város nevében Dr. Vass György polgármester a Vörösmarty Művelődési Házban köszöntötte a város időseit. Beszédében kitért arra, hogy ma az idős emberek többsége egyedül él. A nyugdíjas évek beköszöntével az egyik legnagyobb kihívás ennek a korosztálynak az, hogy a hirtelen felszabaduló időt nehezen tudják jól hasznosítani. „Az, hogy milyen mértékben becsüljük meg a társadalom időseit, tükröt mutat számunkra. Fordítsuk tekintetünket az idősek felé, mert tudásuk, tapasztalatuk, bölcsességük óriási támaszt nyújthat nekünk. Meggyőződésem, hogy városunk életében a generációk összefogása fontos feladat a közös találkozások, az események, a rendezvények szervezése által” – mondta a polgármester, aki hangsúlyozta, hogy köszönettel tartozunk az időseknek azért, mert szorgalmas munkával, áldozattal a nehéz időkben is megteremtették a gyermekeiknek, hogy tanulhassanak, dolgozhassanak, gyarapodhassanak.

Dr. Vass György bejelentette, hogy a 65 év feletti fóti lakosoknak október 2-tól lehetőségük van arra, hogy részt vegyenek a Gondosóra programban, ami biztosíthat számukra egy Gondosórát, amely vészhelyzet esetén a segítségükre lehet. A programban való részvételt a polgármesteri hivatal ügyfélszolgálatán, a titkárságon, illetve a képviselőknél lehet kérelmezni.

 

Ezt követően dr. Vass György a város nevében virággal köszöntötte a megjelent 90. életévüket betöltött szépkorúakat. A köszöntés után a jelenlévők a Beszélj! című Domján Edit-emlékestet nézhették meg.

 

 

ÉRDEKES LEHET:

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. RENDBEN Tovább