“Le a kalappal a fótiak összefogása előtt’ – Ezt nyilatkozta a város polgármestere

by franciska

Dr. Vass György polgármester a fótiak nagylelkűségéről, segítőkészségéről beszélt a Fótinfo-nak, amire rendkívül büszke. Hangsúlyozta, hogy az elmúlt évben 3 pozitív meglepetés érte Fóton.  

Az első  meglepetés Mága Zoltán zenész fóti koncertjén érte, amikor egy helyi  beteg kislány részére gyűjtött pénzt a város. A jótékonykodásáról is ismert zenész 500.000 forintot ajánlott fel erre a célra, ami nagyon szép gesztus volt, de a lakosság is bőségesen adományozott.  A perselyekbe 613.000 forint gyűlt össze lakossági adományként. Ezt csodálatosnak nevezte.

November végén volt a második meglepetés, amikor ennek a kislánynak a fóti önkéntesek süteményvásárt szervezetek. A fótiak megvették a süteményt, s a bevétel 1.286.700 Ft forint lett. Ismét bőségesen adományoztak.

A polgármester a kisalagi közösség összefogását emelte még ki példamutatásként: „Ez egy olyan közösség, ami miatt érdemes dolgozni, akikért az ember kiteszi szívét-lelkét, mert megérdemlik. Ez a kisalagi közösség se pénzt, se munkát, se időt nem kímélve hozta rendbe a kisalagi sportpályát, ahol bajnoki mérkőzéseket rendezhetnek. Az összefogásnak ez az oldala számomra nagyon pozitív és mérvadó. Nagyon büszke vagyok a fótiakra. Köszönjük nagylelkűségüket!”

ÉRDEKES LEHET:

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. RENDBEN Tovább