Bizakodtak a szurkolók a hétvégi meccsen

by Ujvári

Ugyan hazai pályán, kellemes időben és törzsszurkolók előtt játszott a Kisalag SC, de sajnos kikapott az Őrbottyán KSE csapatától 3:2-re.

A meccs előtt, alatt és után két törzsszurkolót, Lászlót és Tamást (Tamás korábban játszott is a csapatban) kérdeztem a mérkőzésről.

A szurkolók a kezdés előtt bizakodtak, hogy a múlt heti nagy vereség után most nyernek, igaz régen játszottak Őrbottyán ellen, nem nagyon ismerték a másik csapat mostani erejét. A tabellán jóval a Kisalag előtt állnak, de hátha a “hazai pálya előnye” segít.

A szünetben 2:1 volt az Őrbottyán javára, amit a László és Tamás “potyagólok tömkelege” kijelentéssel kommentált, de láttak még esélyt a fordulatra.

A csapat azért erősödött, korábban volt, hogy 20 gólt is kaptak.

Nem nagyon vannak edzései a csapatnak, inkább csak a meccseken találkoznak, de nagyon lelkesek.

Izgalmas, jó meccset játszottak a csapatok,  a második félidő kiegyenlítettebb volt.

A kisalagi gólokat Jónás Dominik és Puskás Tibor Béla lőtték.

Fotók: Konkoly-Thege György

ÉRDEKES LEHET:

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. RENDBEN Tovább