A parókián találkoztunk Sándor atyával, aki megmutatta nekünk az elődei portréit, illetve Barabás Miklós eredeti festményét is figyelmünkbe ajánlotta az egykori fóti uradalom és templom alapítójáról, Károlyi Istvánról. Sándor atyával az egyházközségről, saját pályájáról és természetesen a karácsonyi elcsendesedés fontosságáról beszélgettünk.
Advent és karácsony idején ugyanazok az elfoglaltságai, mint az év többi időszakában?
Ilyenkor sokkal több a teendő. A személyes találkozások, a lelki beszélgetések, a szentgyónások az időm 80%-át teszik ki, s ezek mellett ugyanúgy tanítok hittant, s intézem az egyházközség ügyeit, mint egyébként. Szerencsére sok segítséget kapok, de sok minden az én kezemen megy keresztül. A karácsonyi készület mindig emberpróbálóbb, mint az év többi időszaka.
A misék online közvetítései más jellegű felkészülést igényelnek?
Tavasz óta online közvetítünk minden szentmisét, amelyeken prédikálunk is, tehát bibliamagyarázatot adunk, amire mindenképpen készülni kell, de ez nagy erőfeszítést nem kíván. Reggelente misézünk mindennap, kivéve pénteken, és vasárnap délelőtt és este. A reggeli misénél mindig 5 órakor kelek, 6 órától van a szentmise.
Hogyan látja, a vírus mennyire viseli meg az embereket, a hívőket?
Azt gondolom, hogy mindenképp nagyobb óvatosságot igényel mindenki részéről. Azt szoktam mondani, hogy félni érdemes, de pánikolni nem kell. Amit tudunk, azt megteszünk, a többit a jóistenre bízzuk. Vallási szempontból kevesebben látogatják a szentmiséket, viszont követni tudják az egyházközség online oldalán. Minden eszközt kihasználunk, a modern technika eszközeit is, hogy eljuttassuk a hangunkat. Aki akar, élhet a lehetőségekkel, s lelkileg fel tud készülni a karácsonyra.
A lelki segítségnyújtáson kívül, az egyház tud másfajta segítséget is adni ilyenkor?
Van egy nagyszerű karitászcsoportunk, amelynek tagjai működtetik az adományboltunkat. Ilyenkor több, mint száz darab csomagot osztunk ki azoknak, akiknek szükségük van a támogatásunkra. Mindig elérhetőek vagyunk az adományboltban is. A rászorulóknak nagyon sokat tudunk segíteni a faluban, függetlenül attól, hogy milyen vallásúak. Aki rászorul, annak segítünk. Ezt a munkát a csoport vezetője, Szécsi Csilla és Szántó Andrea koordinálják.
Mennyire érződik, hogy az emberek karácsony táján elcsendesednek?
Én azt látom, hogy még mindig nagy a tolongás, a rohanás a boltokban. Az emberek nem a lelki dolgokra figyelnek, hanem a bevásárlásra, ami nem mondható lelki előkészületnek. Kell a szeretteinket köszönteni, kell az ajándék, de nem mindegy, hogy hova tesszük a hangsúlyt. Remélem, hogy ez a vírushelyzet arra is tanít minket, hogy meghalljuk a belső hangunkat is. Vannak, akik átgondolták ezt, s találkozom olyanokkal is, akik elcsendesednek ilyenkor. Abban viszont nem vagyok biztos, hogy az emberek nagyobb része is átéli ugyanezt.
Az a tapasztalatom, hogy az emberiség nehezen tanul a jelekből.
Sokan mondják, hogy nem ugyanúgy fog folytatódni az élet a vírus után, mint előtte. Volt néhány kataklizma a XX. században, ilyen volt a spanyolnátha, a két világháború, a gyermekparalízis az 50-es években, de az emberek nem okultak belőle. Nem mindenki veszi észre a figyelmeztetéseket, amiket kapunk. Jó lenne, ha minél többen elgondolkodnának, hogy mi a lényeg az emberi életben, mennyire fontosak az emberi kapcsolatok, s az Istennel való kapcsolat.
Harmincöt éve már, hogy a hitközség munkáját vezeti. Hogy látja, milyen változásokon ment keresztül a hitközösség?
1986-ban kerültem ide. Fót a mostanihoz képest inkább egy falu volt, nagyközség. Várossá lettünk, ez nem mindenben mutatkozik meg, de az utóbbi időben egyre jobban városiasodik. Nagyobb lett a nyüzsgés, ami azzal jár, hogy az emberi kapcsolatok is lazulnak. Amikor idekerültem, az egyházközség egy egymást ismerő, de nagyon szűk közösség volt. Fantasztikusan dinamikus idős emberekből állt, akik nagyon sokat dolgoztak, s alapját képezték a mai egyházközségnek. Később nagyon sok lett a beköltözött, s hála Istennek, nem ürült ki a templom, és a közösség is megerősödött. Sikerült sok beköltöző családot integrálni, akik megkerestek minket.
Mindig arra törekedtem, hogy befogadó közösség legyünk.
Most olyan egyházközségünk van, aminek a gerincét a 35-45 év közötti házaspárok adják. Több lelkiségi csoportunk van. A fiatalok két irányba fejlődhetnek, hiszen van a karizmatikus imacsoportunk és a karitászcsoportunk. A Szent Gyermekség Missziós Csoportnak Keserű Márta a vezetője, jómagam a Regnum Marianum közösséghez tartozom, melynek 1977 óta vagyok a tagja. Hat Regnum csoportunk van, a legidősebbek 22-23 évesek. A legfiatalabbak a keltetős gyermekcsoportunk tagjai, akik nagycsoportosok, első- és második osztályosok. Azt gondolom, hogy jó irányba halad a községünk.
35 év szolgálat után mennyire érzi fótinak magát?
Abszolút fótinak érzem magam, de eredetileg rákoskeresztúri vagyok. A vér szerinti családom mindig bíztat, hogy ha nyugdíjba megyek, akkor térjek haza, de itt szeretnék maradni Fóton. Nagyon megszerettem ezt a helyet. Szegeden végeztem a főiskolát, majd Verőce, Csongrád 1, Csongrád 2, Lajosmizse, Abony, Újpest és Fót állomáshelyeken szolgáltam és szolgálok jelenleg. Újpesten kilenc évig voltam, onnan kerültem ide káplánnak, beosztott papnak.
Mennyire más érzés egy ilyen katedrális épületben misézni, mint egy szokásos méretű templomban?
Mivel korábban Újpesten szolgáltam, s az itteni elődöm pedig újpesti születésű volt, meghívott engem lelkigyakorlatot vezetni a fóti templomba. Emlékszem, akkor elcsodálkoztam a templom szépségén. Egyébként egy ékszerdoboz, mindig találok benne valami újat. 1986 óta dolgozom azon, hogy folyamatosan restaurálják a templomot, ez a fő tevékenységem a lelkek ápolásán kívül. Óriási öröm, hogy sikerült a szentélyt rendbe hozni, az oltárt aranyoztatni, az oltárképet és a freskókat restauráltatni. A gróf úr mondta, hogy milyen csodálatos a hátsó padsorokból nézni a kivilágított templomot, és ez tényleg így van. Körülbelül még 2-3 milliárd forintra lenne szükség, hogy belülről restauráltassuk a templomunkat és a környékét is rendbe hozzuk. Állami támogatás és külföldi segélyszolgálatok segítették az eddigi munkánkat is.
Milyen üzenettel zárná a beszélgetésünket?
Használjuk fel az időt, olvassunk az idő jeleiből, forduljunk egy kicsit befelé. Gondoljuk át az életünket, hogy mi az értelme. Nézzük meg, hogy mi az, ami igazán fontos és értékes. Jobban meg kell becsülnünk az emberi kapcsolatainkat, hiszen azok tesznek minket boldoggá. Lehet, hogy bőséges anyagi körülmények között élünk, de ha a kapcsolataink rosszak, akkor boldogtalanok vagyunk. Ápoljuk kapcsolatainkat szeretteinkkel és barátainkkal.