Kiemelt beruházások Fóton- 2 rész : A Városi Sportcsarnok

by franciska

 

A kiemelt beruházásokról számolt be lapunknak dr. Vass György, Fót polgármestere. Az Egészségügyi Központ fejlesztéséről szóló cikkünkkel kezdtük a polgármesteri beszámolót, amelyet fontossági sorrendben a sportcsarnok megépítése követ.

dr. Vass György polgármester örömmel számolt be arról, hogy kézzelfogható közelségbe került az 520  ülőhellyel, különböző edzőtermekkel felszerelt 2000 négyzetméteres sportcsarnok megépítése a Malom utca és a Sport utca kereszteződésében. A multifunkcionális létesítményben főleg kosár- és kézilabda meccseket látogathat majd a közönség. A Kosárlabda Szövetség 600 millió forint TAO keret felhasználására biztosított lehetőséget, melyhez Fót Önkormányzata 850 millió forint önrésszel társult. A polgármester ezúton is köszönetét fejezi ki a fóti vállalkozóknak, akik  600 millió forinttal támogatják a csarnok létrejöttét. Nagyon fontos a vállalkozóktól befolyt összeg, hiszen a budapesti térségben nem lehet pályázni uniós pénzekre, bár mutatkoznak jelek arra vonatkozólag, hogy ez a következő években változni fog. Ebben a térségben az önkormányzatok a fejlesztésekhez szükséges pénzeket az építményadóból, az iparűzési adóból, gépjárműadóból tudják összerakni. Célom, hogy minél több vállalkozót ösztönözzünk, hogy Fóton telepedjenek le, hogy az ő adópénzüket jó helyre fordítva fejlesszük a várost. A fóti önkormányzat az ügyintézések meggyorsításában tudja támogatni a helyi vállalkozókat. Kiemelten fontosnak tartom a fóti vállalkozásokkal való jó kapcsolat ápolását.

A sportcsarnok városi rendezvények megtartására is alkalmas lesz. Tarthatatlan állapot, hogy egy szalagavató ünnepséget sem tudnak a helyi iskolák a városban megtartani, mert nincs erre megfelelő hely, s ezért Vácra kell utazni. A sportcsarnok alapkövét még idén szeretnénk lerakni, amely várhatóan 2022-ben épül meg. A csarnok mellett pedig egy műfüves, világított pálya is  elkészül majd.

Ha már sportról van szó, akkor meg kell említeni, hogy szükség lenne egy uszodára is. Nekem szívügyem az uszoda.  Azt gondolom, hogy egy 21.000  fős kisváros  megérdemelne egy uszodát, hogy  ne kelljen a gyerekeket Dunakeszire utaztatni. Ez fontos a lakók komfortérzetének a javítása érdekében. Legyen jó Fóton élni!  Ez nem csak szlogen a részemről, komolyan gondolom. Tervezni lehet, de ami megvalósul, az a lényeg, illetve, hogy azt tartalommal tudjuk megtölteni.

ÉRDEKES LEHET:

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. RENDBEN Tovább