Fót lendületben – új településfejesztési stratégia készül

by Karakai Ildikó

Fót 2019-ben megválasztott polgármestere és képviselő-testülete új, dinamikusabb fejlődési pályára kívánja állítani a várost. Erre a célra a 2021-2027-as időszakban a korábbi évekhez képest megnövekedett fejlesztési forrás fog rendelkezésre állni, mivel 2021-től Pest megye Budapesttől független statisztikai régiót fog alkotni és így jogosult lesz a fejlettségi szintjének megfelelő források lehívására a strukturális alapból. 

A megnövekedett források hatékony felhasználásához megalapozott településfejlesztési tervekre van szükség. Dr. Vass György polgármester még november végén, 252/2020. (XI.30.) számú határozatával döntött a város teljes közigazgatási területét érintő új Településfejlesztési Koncepció és Integrált Településfejlesztési Stratégia készítéséről.

A koncepció a következő 15 évre határozza meg Fót fő fejlesztési irányait. A stratégia pedig olyan középtávra szóló városfejlesztési dokumentum, amely a város elkövetkezendő 7 évre vonatkozó fejlesztési céljait, irányait és az ezek elérésére tervezett intézkedéseket határozza majd meg.

A koncepció és a stratégia elkészítése az itt élők és dolgozók bevonásával történik. A vonatkozó kormány-, illetve önkormányzati rendeletek alapján a tervezés megkezdése előtt, az elkészült stratégiai tervdokumentumok képviselő-testületi elfogadását megelőzően lakossági fórumokat szervez a városvezetés a vélemények, javaslatok megismerése érdekében. Sajnos a hatályban lévő vészhelyzet miatt személyes egyeztetésre nincs lehetőség, így egyelőre az előzetes tájékoztató lakossági fóruma elektronikusan történik, az alábbi hirdetmény útján.

Tisztelt Fóti lakosok, itt működő vállalkozások, civil szervezetek és egyházi szervezetek képviselői!
Kérjük, hogy az új Településfejlesztési Koncepcióval és az Integrált Településfejlesztési Stratégiával, vagyis Fót középtávú és hosszútávú fejlesztésével kapcsolatos javaslataikat, véleményüket, észrevételeiket legkésőbb 2021. március 19. péntekig juttassák el elektronikusan a forum@fot.hu e-mail címre vagy Hivatali Kapun/Cégkapun keresztül a Fóti Közös Önkormányzati Hivatal részére.

 

ÉRDEKES LEHET:

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. RENDBEN Tovább