Ezek a Fóti Közművelődési és Közgyűjteményi Központ tervei

by franciska

Palásti Béla, a Fóti Közművelődési és Közgyűjteményi Központ igazgatója összefoglalta az intézmény idén várható eseményeit, fejlesztéseit. 

A Fóti Közművelődési és Közgyűjteményi Központ 2021. évre szóló terveit az önkormányzat részére a novemberi hónapban minden intézményre kiterjedően elkészítette.

A  2020. év után nem igazán könnyű tervezni, még akár fél évre előre sem, a pandémia jelenléte miatt, mivel a járványhelyzet megfékezésére, lassítására irányuló korlátozó intézkedések elsődleges célterülete közé tartozunk.

Ennek ellenére felkészülten állunk a további korlátozások és az újranyitás előtt is. Nem titok, hogy lélekben ez utóbbit várjuk. Ennek  bizonyítéka, hogy nyertes pályázatokkal indítjuk az évet, így már egészen biztos, hogy mi adunk otthont a XXX. Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Találkozó és Fesztiválnak, valamint az I. Fóti Népi Művészeti és Mese Fesztiválnak 2021-ben.

A Városi Könyvtár is majd 3 millió forintot költhet eszközfejlesztésre az NKA nyertes pályázatával. Egyéb pályázatok elnyerésével folytatódhat a Németh Kálmán Emlékház kisebb beruházási munkái, valamint a Vörösmarty Művelődési Ház eszközfejlesztése is.

A Kisalagi Közösségi Házban is meg kell oldani a nyári táborok rendezése miatt a melegítő konyhát. A felsoroltak tekintetében mintegy 11,5 millió forint pályázati összeg áll rendelkezésre.

A városban elindult tanórán kívüli gyermekprogramok, de az FKKK koordinálásában – szintén pályázati alapból finanszírozott – VEKOP pályázati program is folytatódik terveink szerint.

Az idei év fontos, kiemelt feladata, hogy a komolyzenei rendezvények alapjait meg kell teremteni a művelődési házban.

Nyáron az elmúlt évhez hasonlóan napközis táborainkba várjuk majd a közösségi élményekre nyitott gyerekeket. Amint kinyithatjuk kapuinkat, első sorban a szakköröket, sport és kreatív csoportjainkat indítjuk újra, de addig is online felületeken biztosítjuk kicsiknek és nagyoknak egyaránt a testi-lelki egészséghez elengedhetetlen rekreációs lehetőségeket: legyen szó mozgásról, egészséges életmódról, zenéről, gyereknevelésről, meséről vagy alkotásról.

 

ÉRDEKES LEHET:

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. RENDBEN Tovább