Elindult a Breaking Isolation – Együtt a társadalmi elszigeteltség ellen program Fóton

by ktgy

A dél-franciaországi Agenben egy nagyon sajnálatos eset történt a COVID-ot követő időszakban – egy idős emberre két év után találtak rá a lakásában, ahol elhunyt. Addig senki nem kereste, senki nem vette észre a hiányát. Az ageni polgármester annyira megrendült az ügy miatt, hogy azt mondta, ez ellen tenni kell, mert az egész világ nagyon rossz irányban halad, hogy ha ez megtörténhet – egy olyan városban ahol azt hitték, hogy ők is egy jó kis közösséget alkotnak.

Kezdeményezésükre az Euópai Unió URBACT programjában megvalósult a Breaking Isolation hálózat. Ebbe 28 város jelentkezett, melyből tizet választottak be, köztük Fótot is. A többi város Bijelo Polje (Montenegró), Isernia (Olaszország), Jumilla (Spanyolország, Pombal (Portugália), Roman (Románia), Serres (Görögország), Skofja Loka (Szlovénia), Tonder (Dánia) és a francia Agen a vezető partner.

A Breaking Isolation hálózat célja, hogy az emberek közötti társadalmi köteléket erősítse, a társadalmi felelősségvállalást növelje. Fót ezt így fogalmazta meg: Célunk, hogy bevonjuk a fóti embereket, a fiatalokat és az időseket a korcsoportjuk és a generációk közti társadalmi kapcsolatok előmozdításába, a kapcsolatok újjáépítésébe és ösztönzésébe.

Az európai városfejlesztési projekt fóti nyitórendezvényén először Dr. Vass György polgármester köszöntötte a résztvevőket.

A polgármester úr kiemelte, hogy a társadalmi elszigetelődésről sajnálatos módon beszélnünk kell, és nem csak beszénünk kell róla, hanem meg kell keresnünk azokat a lehetőségeket, hogy hogyan tudjuk ezt csökkenteni, hogyan tudjuk megszüntetni.

A Breaking Isolation projektet Ersók Nóra, a program koordinátora mutatta be.

Elmondta, hogy az Európai Unió URBACT projektje a fenntartható városfejlődéssel foglalkozik, azokat a városfejlesztési hálózatokat támogatja, amik a városok együttműködésén, tudásmegosztásán alapulnak.  Magának a Breaking Isolation projektnek a problémafelvetése a társadalmi elszigetelődés. Ezt különbözőképpen lehet értelmezni, “amit a mi hálózatunk magának mond és vállalt az egészen pontosan ez a definíció – a társadalmi elszigeteltség az a helyzet, amelyben az ember a társas kapcsolatok tartós hiányától szenved, mint mennyiségi, mint minőségi szempontból”.

A társadalmi elszigetelődés gyakran több tényezős, a leggyakoribb okok egy szeretett személy elvesztése, ami lehet haláleset, de lehet egy válás, szakítás is. Különböző mentális betegségek, testi fogyatékosság,  vagy egy hosszabb betegség is vezethet elszigetelődéshez. A következő leggyakoribb kiváltó okcsoport a munkanélküliség, a szegénység vagy éppen a nyugdíjba menetel. Ide vezethet a párkapcsolati erőszak vagy a távolra költözés is. A mi szempontunkból egy nagyon fontos okcsoport a közösségi média terjedése. Mi itt Fóton- és ezzel a pályázati anyaggal nyertük meg, hogy bekerülhessünk a hálózatba – azt látjuk a legnagyobb problémának, hogy a COVID után nagyon nagyon nehezen épülnek újjá a társadalmi kapcsolatok. Nagyon sokan megtalálták otthon, szűk családi körben vagy akár egyedül a kis mendennapjaikat. Nagyon sok ember az online térben éli meg a társas kapcsolatait.

Én nem akarom elfogadni, hogy ebben az irányban megy a világ és ezt fogadjuk el – azt gondolom, hogy mindannyiunknak személyes felelőssége van abban, hogy a gyerekeinket, a társainkat, a szüleinket szembesítsük azzal, hogy mennyire értékes,  tartalmas egy személyes kapcsolat. Legyen az baráti társaság, egy közös vacsora, egyházi vagy nyugdíjas csoport.

A fő célja az egész két és fél éves projektnek az, hogy Fót város képviselő-testülete 2025 decemberében elfogadja a társadalmi elszigetelődés elleni stratégiánkat.

A program következő részében Bérciné Berke Szilvia, a helyi csoport koordinátora mutatta be a csoport tervezett működését és jövőbeni feladatait.

Elmondta, hogy az ő pályázatuk az ifjúság elszigetelődésről szólt, de mivel a többi kilenc város az idősekre fókuszál, ők is megpróbálják komplexen nézni, és minden korosztályra kidolgozni a módszereket.

A csoport első feladata, hogy az elszigetelődött embereket megtalálják. Tudatosítanunk kell ezekben az emberekben a problémát, mert nagyon sokan hárítanak, nem fogadják el, hogy ők magányosak. Feladatnak határozták meg a társadalmi kapcsolatok megerősítését. A társadalmi érzékenyítés az egyik legfontosabb célja a helyi csoportnak.

A projekt során csapatmunkára számítanak, és nagyon fontos a teljes diszkréció – ami információ bejön a csoporthoz az onnan nem megy ki – és a politikamentesség.

A prezentációkat rövid állófogadás követte, majd  megkezdődött a helyi csoport első workshopja.

.

ÉRDEKES LEHET:

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. RENDBEN Tovább