Egyre többet látjuk és halljuk őket: bemutatjuk a Wind band fúvósokat

by franciska

Egyre több alkalommal fedezhetjük fel a városi rendezvényeken a Fóti Zeneiskola Wind band fúvószenekarát. Közel egy éve Molnár Tamás zenekarvezető áll a fúvós csapat élén. Őt kérdeztük az újjászületett fúvós bandről.

 

Mióta a zenekar vezetője?

A Fóti Zeneiskolában tavaly február óta tanítok, azaz lassan egy éve. Korábban Kovács György tanszékvezető irányításával működött az iskolai fúvószenekar, de az iskolába érkezésem előtti időszakban volt egy leállásuk. Tavaly március-áprilisban kezdtük el a közös próbákat, és május elsején volt az első fellépésünk a Somlyó-tónál egy városi rendezvényen.

 Mennyire sikerült újjáalakítani a zenekart?

Még mindig folyamatban van az átalakítás, azon igyekszem, hogy minél több tagja legyen a zenekarnak. Jelenleg 15-20 fős a csapat. Ennél még nagyobb létszámra van szükség, hogy jól tudjunk működni. Több iskolai tanár is aktívan részt vesz a zenekari próbákon, vannak olyanok is, akik csak néha szállnak be, hogy a szólamok szépen szólaljanak meg. A zeneiskolában nincs tubás, ezért Nemeshegyi János, a baptista zenekar vezetője szokott tubán játszani, akinek a kisfia nemrég kezdett el trombitálni, így egy-két év múlva valószínűleg ő is zenekari tag lesz. Nemeshegyi János apósa szintén beiratkozott hozzánk, mint régi trombitás, így az ő családjukból 3 generáció képviselteti magát.

Egy fúvószenekarban milyen hangszereket szólaltatnak meg?

Rézfúvós, fafúvós és ütőhangszerekből épül fel egy ilyen zenekar. A rézfúvósoknál megtaláljuk a trombitát, a kürtöt, a harsonát és a tubát. A fafúvósoknál fuvolát, piccolót, klarinétokat és szaxofonokat szólaltatunk meg.

Milyen rendszerességgel próbálnak?

Hetente egyszer próbálunk. A városi rendezvényekre viszonylag rendszeresen kapunk felkéréseket. Legközelebb farsangkor lépünk fel a tónál február 18-án délután. Mivel főleg gyerekek alkotják a zenekart, igyekszünk könnyedebb, populárisabb zenéket is játszani, nemcsak a régi indulókat. Öltözködésben is az újítás a cél, hiszen a mai korosztály már nem veszi fel örömmel a vasalt nadrágot és az ünneplő cipőt. Sikerült a tankerület és az önkormányzat támogatását megnyerni, illetve más támogatóink is vannak, akikkel ezt a frissítést meg tudtuk valósítani.

A következő célunk az, hogy a gyerekek sétálva is tudjanak játszani, aminek az a feltétele, hogy ehhez megfelelő, viszonylag drága kottaállványokat szerezzünk be. Az öltözék tekintetében sikerült a támogatóknak köszönhetően nyomtatott egyenpólót beszerezni. Nemrég széldzsekit is kaptunk, amit hűvösebb, esős időben is fel tudunk venni, amin már a zeneiskola és a város logója is rajta van.

Ezek szerint a hagyományos indulók mellett populárisabb darabok játszására is igény van?

 Igen, az utóbbi évtizedekben megfigyelhető, hogy világszinten elindult a fúvószenekarok repertoárjában egy reformfolyamat. Én főállásban a Magyar Honvédség Szentendrei Helyőrségtámogató Parancsnokság zenekarában játszom, de több helyen is tanítok. Mindenhol azt tapasztalom, hogy a popslágereket áthangszerelik úgy, hogy azokat a fúvószenekarok is könnyen játszhassák, hiszen a gyerekek erre sokkal fogékonyabbak. Természetesen a hagyományos indulók is a repertoár részei, de határozottan megfigyelhető ez a megújuló tendencia. Május 13-án Fóton rendezik meg az első mini fúvóstalálkozót, erre az eseményre a szervezők családi napot szerveztek, amelyen több fúvószenekar fog megszólalni, reméljük a fótiak nagy örömére!

 

ÉRDEKES LEHET:

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. RENDBEN Tovább