Letették az új bölcsőde alapkövét Fóton

by franciska

Fót Város Önkormányzata  a VEKOP-6.1.1-21-2021-00021 sz. nyertes pályázat keretében megkezdte
a ,,Fóti Boglárka Óvoda és Bölcsőde fejlesztése új épület építésével” című projektjét. Az alapkőletétel délelőtt volt. 

 

“Egy városvezetőnek az alapkőletétel és egy létesítmény átadása a leghálásabb feladatai közé tartozik. Ezt a beruházást 346 millió forint értékben bölcsődefejlesztésre költjük, amely a város infrastruktúra-fejlesztésének a része. Fót lakossága folyamatosan nő,  a gyerekek száma  szintén emelkedik,  ezért új bölcsődére van szükségünk” – mondta el rövid köszöntő beszédében Dr. Vass György polgármester.

Tuzson Bence, a térség országgyűlési képviselője hangsúlyozta, hogy öt gyermek édesapjaként átéli egy bölcsőde alapkőletételének fontosságát, és nagy örömmel vesz részt rajta. A tervek szerint október végére már elkészül a bölcsőde, amely 28 gyermek elhelyezésére lesz alkalmas. A képviselő kiemelte, hogy Fót az utóbbi években a családok települése lett: sokan költöznek a fővárosból ide, és itt vállalnak gyermeket. Dunakeszin és környékén a kormány az utóbbi években 200 bölcsődei férőhellyel bővítette az infrastruktúrát. Fóton 28, Dunakeszin 56, Csömörön szintén 28 kisgyerek számára épül bölcsőde a gazdasági nehézségek ellenére.

“A családtámogatás területén nem állhat meg a kormány, erre fokozottan figyelünk. 30 családtámogatási programmal támogatjuk a magyar családokat, ezt a jövőben még növelni szeretnénk. Számunkra az egyik legfontosabb cél, hogy a gyerekeink megfelelő körülmények között nőjenek fel. A szülők akkor érezhetik biztonságban a gyermekeiket, ha tudják, hogy megfelelő körülmények között foglalkoznak velük. A fótiak számára minden fejlesztésnek nagy jelentősége van, a mostani városvezetésnek köszönhetően sokkal dinamikusabb a város fejlődése, mint korábban. Fót is a fejlődés városa lett” – hangsúlyozta beszédében Tuzson Bence.

ÉRDEKES LEHET:

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. RENDBEN Tovább