Az ezüstcipős Dunai Antal volt a Zöld szalon vendége

by ktgy

A ma 80 éves korában is nagyon jó erőben lévő népszerű sportoló 1968-ban kapta meg az ezüstcipőt, amit az 1967/68 -as évadban rúgott 36 góljával érdemelt ki. Abban az évben csak a legendás Eusebio lőtt több gólt az európai bajnokságokban, negyvenkettőt. Dunai Antal öt olimpián vett részt sportolóként, illetve sportvezetőként.

A hangulatos esten mesélt sportolói és edzői karrierjéről, arról, hogy a családjukban van olimpia arany-, ezüst- és bronzérmes labdarúgóérem. Az első kettőt ő szerezte, a bronzot a bátyja, Dunai János.  Aktív évei után sok helyen volt edző, hosszú évekig Spanyolországban, meg is említette, hogy “majdnem jobban beszélem a spanyol nyelvet, mint a magyart”.

Nagyon fontosnak tartja, hogy olyanok legyenek az edzők, akik korábban fociztak is. Mindig megdöbben, ha találkozik valakivel, akire ez nem igaz.

A közönség nagyon lelkesen hallgatta Dunai Antal szavait, aki élvezetesen anekdotázott magyarországi és spanyolországi éveiről, a focistákról és sportvezetőkről, akikkel a sok évtized alatt találkozott.

A beszélgetésnek az éppen kezdődő bolgár-magyar meccs vetett véget, amit Dunai Antal és a közönség együtt nézett meg az óriáskivetítőn.

A szünetben röviden beszélgettünk Dunai II. Antallal – ezen a néven vált ismerté hazánkban.

Nyolcvanévesen is nagyon jó erőben van, mit tesz a kondíciójának megtartása érdekében?

  • Az az igazság, hogy egész életemben mozgásban voltam és vagyok a mai napig is. A feleségem néha mondja, hogy kicsit túlzásba is viszem a sportolást ebben a korban. Van 5-6 gépem, amiken edzeni, futni lehet, ha ezt nem tudom megtenni a szabadban. Azt vallom, bármilyen korban mozogni kell, nem csak a sportolóknak. Aki már nem bír futni, sétáljon, tornázzon otthon.

Spanyolországi évei alatt nagyon sok tapasztalatra tett szert, tudta ezeket itthon is hasznosítani?

  • Rengeteg anyagot hoztam vissza magammal, világhírű edzők munkáját figyelhettem, és ezekről vannak anyagaim is. Gondoltam, hogy ezeket itt bemutatom és ezzel is segítem a magyar labdarúgás fejlődését. Sajnos nem nagyon voltak vevők a dolgaimra, főleg mivel az eredmény sajnos nem jön azonnal.  Az edző nagyon fontos, de gólt nem tud rúgni – meg kell ismernie a csapatot, a játékosok képességeit és idő kell a megfelelő felállás, taktika kidolgozásához.  Előfordult, hogy egy magyar csapatnál csak 3 hónap után megköszönték a munkámat, viszont utána újra kihívtak egy  spanyol első osztályú csapathoz edzőnek – ez hogy lehet? Ott elismerték a munkámat, itthon nem. Természetes a kapcsolatom folyamatos a labdarúgással, 2010 óta az MLSZ utazó nagykövete vagyok, különböző rendezvényekre, többek közt pályaavatásokra, létesítményavatásokra járok.

 

 

ÉRDEKES LEHET:

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. RENDBEN Tovább