A vártnál kellemesebb időben indult el a Vörösmarty térről a verseny. Az első indulók az 5 kilométeres távot és a félmaratont választók voltak. A szervezők elmondták, hogy közel 350 induló…
Szerző
fnora
-
-
Az új Országgyűlésben 68 százalékos jelenléte lehet a Fidesz-KDNP-nek. A jelenlegi adatok, feldolgozottság mellett így nézne ki a következő parlament, ahol ott lesz Tuzson Bence is Pest megye 5-ös számú…
-
“Megtörtént a csoda”; “Ez a kezdet ahhoz, hogy megmentsük Magyarországot” – hangoztatta Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke vasárnap pártja eredményváróján. Toroczkai László kijelentette: “Szeretném megüzenni azoknak, akik nem…
-
“Elismerjük, hogy ebben a rendszerben a Fidesz győzött” – mondta MZP, kiemelve, hogy “ebben a rendszerben”. “Egyenlőtlen és esélytelen küzdelem volt ugyanis” – mondta az ellenzék miniszterelnök-jelöltje, aki Hitler és…
-
Tuzson Bence előnye Dorosz Dáviddal szemben az országgyűlési választásokon nyerésre áll. A fideszes képviselő jellemzően 46-42-re vezet ellenzéki ellenfelével szemben. Az államtitkár előnye stabilnak látszik, már a szavazatok 30 százalékos feldolgozottsága…
-
A kétharmad még csak valószínű, de az előny nem behozható. Orbán Viktor győzelmi beszédet mondott, ahol kifejtette: “Hatalmas győzelmet arattunk. Még a Holdról is látszik, de Brüsszelből biztosan. Jó mulatság,…
-
Napos, de szeles és kifejezetten hűvös időben játszottak a csapatok. A mérkőzés után Serdült Tamás, a hazai csapat játékos-edzője ezt nyilatkozta: “Most játszottunk először bajnoki meccset a két hete átadott…
-
A választásra jogosultak 75,18 százaléka szavazott a 2022-es választáson Fóton. A végleges részvételi adatok szerint a névjegyzékben szereplő választópolgárok 75,18%-a adta le a szavazatát 2022-ben Fóton. Pest megye 5-ös számú…
-
A választásra jogosultak 68,18 százaléka szavazott délután 5-ig Fóton. 11.140-en szavaztak 17 óráig Fóton, ami a névjegyzékben szereplő választópolgárok 68,18%-a. Pest megye 5-ös számú egyéni választókerületében 68,85 százalék volt 17…