Már most 410 ezer vendégéjszaka-foglalást rögzítettek a magyarországi szálláshelyek húsvétra, ami 11%-kal több, mint tavaly. A foglalások 38%-a a fővárosba, 62%-a pedig vidékre érkezett. A nemzetközi turizmus visszatérő lendületét jelzi,…
Szerző
fnora
-
-
Borzasztóan lehűl a levegő, rettenetes hideg lesz, nappal és éjszaka is. Éjszaka akár mínusz 10 fok is lehet, nappal meg hózápor kedden. Tíz fok alatti hidegre kell számítani a legmelegebb…
-
Kormányablakbusz érkezik a városba március 30-án. A Vörösmarty téri parkolóban délelőtt 9 órától délután 1-ig lesz ügyfélfogadás a szükséges dokumentumok beszerzéséhez. A helyszínen az alábbi ügytípusokban intézheti a lakosság az…
-
Fót Város Önkormányzata, a Fót Városi Könyvtár és a Fóti Közszolgáltató+ rajzpályázatot hirdet a víz világnapja alkalmából. A pályázat célja, felhívni a figyelmet a víz fontosságára, a vízkincs megóvására, a…
-
Él-e még Petőfi címmel jelent meg Vörös István új kötete. Petőfit mindannyian ismerjük. Iskolában tanuljuk életét és műveit, szavaljuk verseit versenyeken és ünnepségeken. Róla nevezték el hazánkban a legtöbb utcát,…
-
Április elsején változatos programokkal, tojásfestéssel, kalácssütéssel és koncertekkel várják a látogatókat a tónál.
-
Idén pünkösdkor is indul az Össznemzeti Zarándokvonat Erdélybe, a csíksomlyói búcsúba – közölte Mező Tibor, a Kárpáteurópa Utazási Iroda ügyvezetője a MÁV-Start Zrt.-vel közösen tartott sajtótájékoztatón pénteken Budapesten. Az ügyvezető…
-
DMRV Zrt. Fót a Munkácsy Mihály utcában ivóvízhálózati karbantartási munkát végez. A munka biztonságának, valamint a forgalom folyamatossága érdekében a munkálatok idejére a Munkácsy Mihály utcára egyirányú forgalmi rendet vezetünk…
-
Él-e még Petőfi? Nem tudjuk, mi lett vele. Valószínű, hogy elesett a meneküléskor. Persze lehet, hogy Petőfi Barguzinban újra megnősült. Az is lehet, hogy tovább élt. Petőfi életét és halálát…