Átadták a 28 férőhelyes Fóti Boglárka Bölcsődét

by franciska

Március 12-én átadták a 28 férőhelyes, 300 négyzetméteres Fóti Boglárka Bölcsődét. Az új intézmény kialakítása során kiemelt figyelmet kapott az energetikai hatékonyság és az akadálymentesítés. A rendezvényen dr. Vass György polgármester, Tuzson Bence igazságügyi miniszter, térségünk országgyűlési képviselője és Bíró Zoltán alpolgármester vett részt.

A bölcsisek nagyon kedves műsorával kezdődött a Fóti Boglárka Bölcsőde hivatalos átadása.

A szívmelengető műsort követően dr. Vass György polgármester köszöntő beszédében elmondta, hogy egy városvezető életében a legszebb pillanatot mindig egy új intézmény átadása jelenti. A polgármester köszönetet mondott a magyar kormánynak a 346 millió forint értékű vissza nem térítendő pályázati támogatásért, amely által létrejöhetett a bölcsőde.

„Köszönet jár a tervezőnek, a kivitelezőnek, a műszaki felelősöknek az igényes munkáért. 28 gyermek befogadására alkalmas a bölcsőde. Erre a létszámbővítésre óriási szükség volt, mert a város lakossága folyamatosan gyarapszik. A további fejlesztés valószínűleg az óvoda bővítése lesz, illetve az iskolák fejlesztésére is sor fog kerülni hamarosan. A városvezetés nagy gondot fordít gyermekeink oktatási körülményeinek javítására, az intézményeink megújítására. Magas szintű szakmai munkát kívánok az óvoda és a bölcsőde pedagógusainak”- hangsúlyozta a polgármester.

Tuzson Bence igazságügyi miniszter, térségünk országgyűlési képviselője beszédét azzal kezdte, hogy alig egy évvel ezelőtt tették le a bölcsőde épületének alapkövét, amely nagy iramban készült el. A térségben Csömörön és Dunakeszin is átadtak az utóbbi időben egy új bölcsődét, ami jól mutatja a térség fejlődését.

„2014-től 300 új bölcsődei férőhely jött létre a választókerületünken, ami jelentős.  Országszerte is sokat tettünk a férőhelyek számának növeléséért, hiszen a bölcsődék száma duplája a 2010-es adatokhoz képest, jelenleg 3000 bölcsődei férőhely van az országban. A legkisebb korosztály számára nyújtott fejlesztések a legfontosabbak, mondom ezt ötgyermekes édesapaként. Fót életében az utóbbi években nemcsak bölcsődét adtunk át, hanem több út is megújult, sok intézmény jött létre. Nem lehet ráismerni Fótra, teljesen más arcát mutatja, mint 5 évvel ezelőtt. Fejlettebb, szebb lett a város. Köszönöm polgármester úr és alpolgármester úr munkáját, akik komoly elkötelezettséggel dolgoznak Fótért. Egy országgyűlési képviselő munkáját az segíti, ha megvan a városvezetés részéről az akarat, ötletekkel kiegészítve. Úgy látom, hogy Fót esetében ez megvan, illetve mindez képességgel is párosul, annak érdekében, hogy a sok fejlesztési tervet megvalósítsák” – fejezte be beszédét Tuzson Bence.

Tuzson Bence, térségünk országgyűlési képviselője a bölcsőde átadását követően portálunknak elmondta, hogy Fót az utóbbi 5 évben a legdinamikusabban fejlődő városok egyike, amely óriási lendületet vett, köszönhetően dr. Vass György polgármester és Bíró Zoltán alpolgármester munkájának. Több intézmény jött létre az elmúlt években, illetve jelentős útépítés történt, a jövőt illetően pedig még nagyon sok terve van a városvezetésnek, többek között az új egészségház felépítése.

„A Dunakeszin lévő egészségügyi szakrendelő is színvonalasan fejlődik, ami az egészségház megépüléséig szolgálja a fóti lakosokat is. Ami pedig a diákságot illeti, Dunakeszi határában hamarosan megépül a diáknegyed, amely a dunakeszi diákok mellett lehetőséget jelent a fóti és a gödi diákok továbbtanulásában is. Komoly fejlesztési terveink vannak Fót belvárosával kapcsolatban is. A belvárosban az elkerülő út megépítése az egyik legfontosabb feladat az M2-t az M3-mal összekötő út. Ennek a nyomvonaltervei már készen vannak, a tanulmányterv is elkészült annak érdekében, hogy Fót belvárosából elvezessük a forgalmat. A belváros is meg fog újulni, beleértve a kastély épületét és a nagy múltú templomot is. Mint országgyűlési képviselő, mindent meg fogok tenni, hogy ez a fejlődés ne álljon meg”- nyilatkozta Tuzson Bence.

ÉRDEKES LEHET:

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. RENDBEN Tovább