A Házasság hete nemzetközi kezdeményezéshez csatlakozva közöljük riportunkat, amelyben ezúttal Gróf Károlyi László és Károlyi Erzsébet asszony válaszolt a kérdéseinkre. A házaspár őszintén mesél magukról, házasságukról, annak összetartó erejéről.
Vonzalom? Választás? Döntés? Hol, hogyan dőlt el, hogy összetartoznak?
Károlyi Erzsébet asszony: Huszonnyolc éve vagyunk házasok. Amikor László és én házasságot kötöttünk, akkor a londoni nők nagyon mérgesek voltak rám, hogy elvettem előlük egy potenciális főnyereményt. A viccet félretéve, azt hiszem, hogy a vonzalom az elsődleges. Ez nálunk biztosan megvolt. Amikor először találkoztunk, akkor László híres, mutatós legény volt, nem egy hétköznapi figura. Mindkettőnknek az volt az érzése, hogy ismerjük egymást. Azt hiszem, hogy karmikus volt a találkozásunk. Én az osztrák nagykövetségen dolgoztam, amikor megismerkedtünk. Két év után döntöttük el, hogy összeházasodunk. Egy gyönyörű Károlyi-ékszert kaptam tőle a Károlyi család címerének madarával, a karvallyal díszítve. Így kérte meg a kezemet. Nekem előtte már két házasságom ment tönkre, voltak tragédiák az életemben, amiket nehezen dolgoztam fel. Lászlóval a legjobbkor találkoztunk ismét, hiszen már ismertük egymást régebbről, reményt adott, hogy higgyek a szerelemben. Az első férjemnek volt a barátja. Nem egy hétköznapi történet a miénk.
Mik az összetartó kapcsok az életükben?
Gróf Károlyi László: Én mindig arra törekedtem, hogy magyar lányt válasszak feleségnek, aki magyarul beszél. Talán ezért is vártam olyan sokáig a házassággal. Mikor találkoztunk, nagyot csalódtam, hogy itt egy gyönyörű magyar nő, de nem beszél magyarul. Erzsébet Ausztriában nőtt fel, bár magyar családban, de csak keveset beszélt magyarul. Megismerkedésünk után kezdte el igazán tanulni a magyar nyelvet. Számomra nagyon fontos volt a magyar kultúra, és hogy hasonlóan fontos legyen ez a feleségemnek is. Mindig azt terveztem, hogy hazamegyek Magyarországra, de őszintén nem gondoltam, hogy ez meg is fog történni. Az, hogy most itt vagyok Fóton, ahol a családom élt, az maga a csoda! A legnagyobb öröm számomra.
Károlyi Erzsébet asszony: Amikor fiatal voltam, akkor azt gondoltam, hogy egy jól működő házasságban a műveltség és a közös kultúra a meghatározó. Most azt gondolom, hogy ugyanilyen fontos még a nagyon hasonló háttér és a hasonló nevelés. A mi esetünkben ez megvolt, hiszen mindketten emigránsok voltunk fényes magyar múlttal. Én értettem László helyzetét, Fótról való távozásukat, a kommunizmus előli szökésüket, történelmünk hasonló volt. Ajándék volt a mi angliai találkozásunk. Persze, akkor én még nem tudtam finom pörköltet főzni. Számomra a meghatározó és lenyűgöző az volt, hogy László egy autentikus személy. Mindazt, amit mesélt az őserdőben töltött évekről, nagyon izgalmasnak találtam. Ő nem olvasott Rilket, vagy Nietzschet, de ezt felülírta a saját érdekes története. Az alapkultúránk ugyanaz: bizonyos konzervatizmus, baráti kör és hasonló nevelés.
Volt nagy próbatétel, krízis a közös útjukon? Mit tanultak belőle?
Károlyi Erzsébet asszony: Minden nap egy próbatétel. Minden házasságban vannak krízisek. Egy mulatságos példa jut eszembe, egy korábbi születésnapom története. László megígérte, hogy megünnepeljük egy finom vacsorával. Teltek a napok, de ő mindig elfelejtette. Elutaztunk Füzérradványba, ott is elmaradt az ünnepi meghívás. Visszafelé a Shell kútnál jutott eszébe a férjemnek, hogy elfelejtette az ígéretét. Ott a benzinkútnál vettünk egy pár virslit zsíros kenyérrel. Ez volt az ünneplés, de mi élveztük. Egész úton végig kacagtunk, hogy micsoda szülinapi ünneplésben volt részünk. Hatalmas humor kell az élethez, hogy az apróságokon felülemelkedjünk. A legfontosabb a humor mellett a másik tisztelete. A napi kritikákat abba kell hagyni, ennek nincs semmi értelme, nem szabad az apróságokon fennakadni. Ez megöl egy kapcsolatot. Az én életem Lászlóval egy kaland, egy nap sem unatkoztam! Sajnálatos, hogy öregszünk, de még van feladatunk.
Törekednek rá, hogy a közös időtöltés mellett maradjon “énidő” is? Mire fordítják?
Károlyi Erzsébet asszony: Nagyon sok időt töltünk együtt egy nap. Régen László főleg az irodájában töltötte ideje nagy részét. Közösek voltak az étkezések és a délutánjaink. Azt hiszem, hogy mi az a házaspár vagyunk, akik nagyon sok időt vannak együtt. Korábban nálunk állandó vendégség volt, mindig vendégeket fogadtunk, hangos volt a ház. Nagy társasági életet éltünk, szóval sosem unatkozunk. Jelenleg László sokat sakkozik, esténként pedig olvasunk. Nagyon sokat beszélgetünk, és ezt nem tudjuk megunni. Persze nem a hétköznapi apróságokról folyik a társalgás, mert az kevésbé érdekes. Az életről, történelemről, filozófiáról beszélgetünk.
Milyen közös terveik vannak?
Gróf Károlyi László: Nagyon fontos feladatunknak tartjuk a családi vagyonunk, a családi örökség visszaszerzését a múzeumokból. Ez köti le minden energiánkat, hogy ezt az örökséget a fóti kastélyba gyűjtsük, ami itt marad Fóton. Másik fontos tervünk, amin még dolgozunk, hogy a Károlyi Clarisse Alapítvány által működtetett Időskorúak Bentlakásos Intézménye több rászorulót tudjon befogadni. Célunk, hogy bővítsük az otthont.
Károlyi Erzsébet asszony: Nagyon készülünk László 90. születésnapjára, ami június végén lesz. Reméljük, hogy akkor már szabadabban mozoghatunk egy karantén és vírus nélküli világban.