38 évforduló – Fehér Béla és felesége mesélnek házasságukról

by franciska

A Házasság hete  Fóton sorozatunk legújabb válaszadói Fehér Béla író és felesége, Hanthy Kinga. A házaspár 31 évig élt városunkban, tavaly költöztek a Balatonra, ami újabb kihívások elé állította őket. Szerintük a szerelem mellett a legfontosabb kapocs a hit abban, hogy egymásra minden körülmények között számíthatnak.

Vonzalom? Választás? Döntés? Hol, hogyan dőlt el, hogy összetartoznak?

Harmincnyolc éve vagyunk házasok. A munkahelyünkön ismerkedtünk meg, és az élet úgy hozta, hogy szinte mindvégig együtt, egy helyen is dolgoztunk. Még olyan is volt, hogy a férj volt olykor a feleség főnöke, de ez soha, semmiféle bonyodalmat nem okozott, sem otthon, sem a munkánk során. Sőt, sokszor nagy segítséget jelentett. Tehát, hogy hol dőlt el, ezek után nyilvánvaló. Vonzalom volt, de jó döntés is – ezt az eltelt évtizedek bizonyítják.

Mik az összetartó kapcsok az életükben?

Magában az, hogy született három gyermekünk, nyilván kevés lenne, hiszen láttunk már olyat, hogy ez nem válási akadály. Emellett fontos az is, hogy egyformán látjuk a világot, az alapvető dolgokról ugyanazt gondoljuk. Ezekre a számunkra alapvető értékekre neveltük a gyerekeinket is. A nem alapvetőkről persze szokott más véleményünk lenni, de így legalább mindig van miről beszélgetnünk.

Volt nagy próbatétel, krízis a közös útjukon? Mit tanultak belőle?

Kinek nincsenek krízisei? Azt magyaráztuk a gyerekeinknek is, amikor társat választottak, hogy a szerelem mellett fontos az a hit, hogy a másikra mindig, a bajban is számíthatnak – a párjuk akkor is mellettük fog állni. Nálunk ez így is volt. Ebben a hitünkben soha nem kellett csalódnunk. Ez nagy tanulság.

Törekedtek rá, hogy a közös időtöltés mellett maradjon én-idő? Mire fordítják?

Mindketten szellemi munkát végzünk, és ehhez szükség van a szabadságra. A saját időre. Most már, hogy a gyerekek nagyok és nem otthon laknak, sokkal egyszerűbb mindegyikünknek. Nagyon sok időt töltöttünk velük,  ezt soha nem éreztük megterhelőnek. Most, hogy szabadabbak vagyunk, mindenki többet foglalkozhat a maga dolgával. Most ezt élvezzük. Mindegyikünk arra fordítja, ami számára fontos és élvezetes: munkára, sportra, barátokra, olvasásra.

Milyen közös terveik vannak?

Az egyikünk körbeutazná a világot, a másikunk meg inkább otthon szeret lenni. Egy éve lesz, hogy elköltöztünk Fótról, ahol harmincegy évig éltünk. Ez nagy döntés volt és nagy változás is, hiszen új otthont kellett teremtenünk. De most itt a Balaton, az új környezet, érkeznek az unokák, és ha szükség van ránk, nagyszülőkre, akkor itt vagyunk. Együtt és minden mennyiségben.

ÉRDEKES LEHET:

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. RENDBEN Tovább